Autumn Leaves

1. rész

BaekHyun POV

Már 10 éve, hogy elköltöztünk Szöulból, és most újra itt vagyok. Hiába éltem így tíz évig Busanban, és csak 6 évet Szöulban, de még mindig otthonosabban érzem magam, mikor erre felé járok. Most úgy sodort erre a szél, hogy ide akarok iskolába járni. Elvégeztem az általánost Busanban, de vissza szerettem volna jönni ide, így mikor középiskola jött szóba, egyből Szöulre gondoltam. Ahogy már említettem is, itt otthonosabb, meg egyébként is, itt vannak a legjobb iskolák. A nagy gondolkozás közben azt vettem észre, hogy megállunk a kocsival.
-Még ma kiszállsz?-kérdezte anya.
-Ja, persze, csak kicsit elbambultam.
-Észrevettem.-mormogta az orra alatt.
Kivettük a csomagtartóból a nehéz táskámat, amit a vállamra is kaptam-még ha majd' megszakadtam is tőle- intettem anyáéknak, és elindultam a kollégium felé.
Na igen, azt elfelejtettem említeni, hogy kollégiumban fogok lakni, mivel nem költöztünk Szöulbe, és Busan elég messze van innen, csak hétvégénként járok haza. Ezért is van nálam most a nagy táska, hogy beköltözzek.

Amint beértem a kollégiumba, a portánál beazonosítottam magam, hogy tényleg Byun BaekHyun vagyok, így kiadták a kulcsot az én szobámhoz, ami a második emeleten található. Ahogy haladtam végig a folyosón a szobaajtók elé oda voltak írva a nevek, hogy kik lesznek a szobában, így az emelet feliratait alaposan néztem át,-mivel a portás már nem foglalkozott azzal, hogy megadja, mégis melyik szoba a második emeleten.-míg végül megtaláltam az én helyem. Minden szálláson, kettő és öt ember között volt az átlag létszám, viszont az enyémen csakis az én nevem volt kiírva, mert mellém már nem jutott senki sem. Legalább tudom rendetlenül élni a napjaimat, anélkül, hogy valaki rám szólna, hogy rakjak rendet.

Jó kedvem volt, ezért csak úgy berúgtam az ajtót, majd bedobtam a táskámat a helyiség közepére, majd onnan arrébb rugdostam azt, amíg a sarokba nem került. Ahogy beljebb léptem egy kicsit, egy ajtó nélküli kis átjáró volt, egy pár szekrénnyel, ami mind nyitva volt, hogy persze nekem kelljen lakatot venni rá. Az egyik egyik szekrénynek kivágtam az ajtaját, majd behajintottam oda a táskámat. Kisétáltam a szobából, ránéztem az órámra, és láttam, hogy már fél nyolcat jelez, így elindultam az iskola felé, táska nélkül, hisz első napra minek is?

Elérkeztem az iskolához, és megkerestem az osztálytermemet. Amikor beértem, láttam, hogy már minden pad foglalt, mivel a sok hülye már hamar bejött a suliba. Én beértem háromnegyed nyolcra kényelmesen, és nyolckor csengetnek. Minek jöttek ezek hét órára? Mindegy is, inkább keresek egy helyet..Egyetlen hely maradt, a leghátsó padban, egy fekete hajú fiú mellett. Odamentem, és helyet foglaltam mellette.

-Szia!-köszöntem neki vigyorogva, de csak rám nézett morcosan, majd visszafordult a telefonja képernyőjéhez.
-Hűűű, mit csinálsz?-kérdeztem érdeklődve.
-Semmi közöd hozzá. És egyébként miért vagy ilyen hiperaktív? Maradj már egy kicsit csendben.-válaszolta.
-..Oké.
Némán ültünk egymás mellett, amikor elkezdődött az óra, akkor is. A szokásos évnyitós dologra ki kellett mennünk, majd be kellett mutatkoznia mindenkinek. Az óra további része unalmasan telt, felírtuk az órarendet, és a további tanévvel kapcsolatos dolgokat. A sok-sok felesleges beszéd után, végre kicsengettek.

Kicsoszogtam a teremből a folyosóra, majd leültem az egyik padra. Elővettem a telefonomat és játszani kezdtem rajta, de arra kaptam észbe, hogy két lány áll előttem.
-Szióka!-szólalt meg az egyik.
-Mizuka? Jó fejnek tűnsz. Leszünk örök barátok?-csillant fel a szeme elég betegesen.
Őszintén, soha nem voltak lány barátaim, de nem is akartam.
-Belezavartatok a játékomba, nem szégyellitek magatokat?! Olyan jó ez a játék, a szünet meg rövid, de ti nem hagytok játszani..Menjetek innen!-mondtam nekik.
A két csaj csak vágott egy szomorú képet, majd elvonultak, mire én folytattam a játszást a telefonomon.