A 316-os lány

Goodbye

*- Michael kicsim ne szaladj előre! 

- Kapj el ha tudsz! - hmm.. kicsit sötét van de még szerencse, hogy világítanak az utcai lámpák. O megvan! Bebújok ide a kuka mögé és majd ha ide ér jól megijesztem anyát! Hehe.. 

Odasietek a kukához és síri csöndben várok. Hallom a lépteit, közeledik. Kezeimmel lefogtam a számat, véletlenül se fedjem fel hol létem.

- Ó Michael..valyon merre lehet az én drága kisfiam? Hova bújhatott, csak nem ide?

Jaj ne, lebuktam. Mindegy, majd legközelebb. 

De mi ez anya? Miért vagy ideges? Jön valaki az úton? De..de miért bújjak vissza, nem megyünk tovább? Miért legyek csöndben?....Ki az a bácsi? Mit művel veled? Ne! Ne bántsd anyát! Anya! ANYA!*

A szemem kinyílik majd hevesen felülök. Rég álmodtam már ezt... Talán a tegnapi kép hatására jutott tudat alatt az eszembe.

Mellettem szuszog még, szerencsére nem ébresztettem fel. Letöröltem egy törülközővel az arcomról az izzadságot. Bementem a fürdőbe átöltözni és mire kijöttem, láttam, hogy hollókisasszony már szárnyait rebegteti.

- Jó reggelt.

- Neked is. -válaszolt még kissé kábán

- Nem fáj a hátad?

- Miért fájna?

- A földön aludtál, nemde?

- Ja ja igen, nem vészes... - idegességemben megvakartam a fülemet, nem esett jól hazudni de ahogy eszembe jutott hogy aludtunk el tegnap este...

- Bocsánat..amiért..itt aludtam el.. - a kezeit morzsolgatta és a földet nézte, láthatólag úgy gondolta, hogy megint gondot okozott nekem

- Szóra sem érdemes, máskor majd én alszom nálad hehe... - hát Michael ez ritka szar volt...

- Hehe..oké - egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Olyan aranyos volt ahogy elmosolyodott.

- Mehetünk reggelizni?

- Jaj, gyorsan visszamegyek a szobámba tiszta ruháért menj előre majd megyek utánad! - azzal kirohant a szobából.

Hö, nézzenek oda! Még csak 4 napja van itt és most többet beszélt mint az elmúlt 3 napban. 

Tudtam én. Csak idő kell neki. Megtudod csinálni én bízok benned. *Grrr..* Minden esetre, most elmegyek kajálni.

316-os lány:

Oké, itt is vagyok csak felkapok pár cuccot és mehetek is az ebédlőbe. Egy kicsit el van zsibbadva a kezem, mintha éjszaka valami elnyomta volna. Még egyszer megmozgattam majd felvettem egy egyszerű nadrágot meg pólót. A hajamat felkötöttem és meglepően örültem ennek a napnak. Hosszú évek után boldog vagyok amiért felkeltem.

Felkaptam a bakancsomat. Egyébként miből csinálták ezeket? Ha felrobbantanának esküszöm, hogy a lábbelijeim lennének az egyetlen túlélők.

Lesiettem a lépcsőkön majd az étkező ajtaja előtt kifújtam magam. Megpróbáltam kiegyenesíteni a hátam és felkészültem a bámuló tekintetekre. Többé nem hagyom, hogy szánalommal tekintsenek rám. Benyitottam és mint ahogy vártam a legtöbben engem vizslattak. A szívem hevesen vert és a kezem elkezdett remegni de ökölbe szorítottam, hogy ne lássák. Ráfókuszáltam az asztalunkra ahol már Amyék vártak. Határozott léptekkel odasiettem és még véletlenül sem vettem le a szemem a célomról. Halkan jó étvágyat kívántam majd leültem Amy mellé.

- Elképesztő vagy! - mosolygott rám szélesen és átölelt. Szokatlan volt és minden egyes porcikám azt sugallta, hogy toljam el, de ellenkeztem velük és rátettem a kezem a hátára. Normális akarok lenni.

Miután elhúzódott láttam, hogy lopva folyamatosan Derekre tekint. Történt valami közöttük? 

Hirtelen olyan iramban támadt rám az éhség, hogy úgy éreztem egy fekete lyuk nő a hasamban. Volt eper is kitéve amiből 2 marékkal vettem. Mr. Fewerd lázasan magyarázott Michaelnek aki nyugodtan válaszolt az apja kérdéseire. Derek is beleszólt majd hirtelen rám néztek mindannyian. 

- Ma velem fogsz edzeni, rendben? - szólt hozzám Derek. A hangja lágy és kedves volt, míg arca kifejezéstelen maradt.

- Igen. - válaszoltam bátran. Legszívesebben bebújtam volna az asztal alá mert mindannyian engem pásztáztak végig íriszeikkel és a legijesztőbb Mr. Fewerd volt. Üveges tekintete egy halottéra emlékeztetett. Nem hagyhatom, hogy összetörtnek lásson. Michael kedvéért meg kell tennem minden tőlem telhetőt. Minden egyes másodperc egy évezrednek tűnt de végre folytatták a beszélgetést. Amy megveregette a vállamat.

- Minden rendben lesz. - remélem...

***

Ma Derekkel a közelharc alap lépéseit vettük, a védekezést. Michael azt mondta hogy egy sikeres támadásnak az az egyik alappillére ha sikeresen kitudod védeni az ellenfél ütéseit. Fárasztó volt. Sokszor betaláltak Derek öklösei a gyors reflexeim híján. Próbálok gyorsabb lenni, majd legközelebb jobb leszek.

Mindezek után lassan, nehezen lélegezve felsétáltam az emeletre és lezuhanyoztam. A meleg víz megnyugtatta a testemet. A hajmosását követve megint megpillantottam magamat a tükörben. A hegek maradtak, a gyenge izmok maradtak, a kilátszó bordák maradtak. Szememet lehunytam és megpróbáltam elképzelni azt az erős nőt akivé válni akarok. Aki nem fél semmitől és senkitől. 

Kivettem a szekrényből egy lepedőt és ráterítettem az álló tükörre. Még mielőtt végleg rajta hagytam volna, megérintettem a felületét és a lány szemeibe néztem.

Viszlát.

Majd leengedtem a leplet.

1 hónap.

1 hónapom van, hogy megmutassam ki vagyok.

Név...új név....

Nem akarok új nevet!

A "sajátomat" akarom viselni. Nem fogom elfelejteni honnan jöttem és mit tettek velem. Nem fogom elfelejteni min megyek keresztül. És senki nem fogja elfelejteni ki vagyok.

A 316-os lány.