A 316-os lány

Irony

 "Bosszú; Alapjában az embernél is az állati ösztön nyilvánulása, mely ellenségével szemben könyörületet nem ismer. Akin a bosszú érzete hatalmat vesz, az nem latolgatja a vele történt sérelem nagyságát, hanem ellenfelét megsemmisíteni törekszik. Az ember önzése ilyenkor mintegy vérengző mámorba esik, melyből csak a megtorlás után ocsúdik ki."

Egy hónap kellett. Egy hónap, hogy a test, mely egykor kiállítási tárgyként szolgált fegyverré váljon. Még ugyan nem tökéletes, de a tökéletesség szubjektív. Vonásai érdesek, mozdulatai hevesek. A félelem mely egykor elöntötte lelkét, bekebelezte, lefagyasztotta kormánya lett. Egy kormány ami a cél felé vezeti. Szárnyait a fájdalom marja és a fojtogató fájdalom lökdösi. Az emlékei tartják ébren és nem hagyják pihenni. Ezek hajtják a cél felé. A célt melyet arany köntösbe bújtatva mentőakciónak hívnak, de mindenki tudja, hogy valójában mészárlás. Szemei előtt már nem a nemes cél lebeg, hanem a bosszú. A gyűlölet és a harag. Mint egy méreg. Egy korty is elég, hogy belülről emésszen fel. Tudja mi történik. Tudja, hogy már túl késő. De nem tud ellene tenni semmit. Nem akar.

Az utolsó éjszaka. Az utolsó éjszaka a rajtaütés előtt. 

A felszínen gyanútlan emberek vásárolnak, nevetnek, sírnak, szeretnek és gyűlölnek. Nem tudják mi folyik a sötétben. Nem tudják, hogy ezekben a pillanatokban sorszámok ezrei cserélnek gazdát. Bábuk. Egykor ő is báb volt. Láncok horgonyozták le kezeit, lábait és irányították. Egy döntést sem hozhatott, és nem érezhetett. Mert akkor megőrült volna. Beleőrült volna az állandó félelembe és erőszakba ami bármelyik pillanatban jöhetett, bárhonnan. 

Ezért érzi magát szabadnak. Mert érezhet. Mert szerethet. Halálosan. Annyira szerethet amennyire csak akar. És minden, minden egyes csepp szeretetét oda adja Michaelnek. Annak aki megmentette. Annak aki hitt benne az elejétől fogva. Annak aki mellett önmaga lehet. Annak aki mellett biztonságban érzi magát. Mellette nincsenek rémálmai. Már nem is tudna elaludni anélkül, hogy érezze a fiú testének melegét, lassuló szívdobogását és érezné leheletét a bőrén. Ajkai melyek mindig gyengédek és megengedettek, mert igen, mindig engedélyt kér, még akkor is ha csak éppen hozzáér a homlokához.

Mert Michael menthetetlen. 

Mert Michael fejében csak a lány jár. Hatalmába kerítette tengerkék szemeivel. Tengerkék, épp mint az övé. És mikkor együtt vannak, hullámok csapnak össze. Először furcsállták az emberek, hogy két ilyen különböző ember, hogy lehet együtt. De tévedtek. Sokkal jobban hasonlítottak egymásra, mint ők azt gondolták. Igaz a fiú nem bábu volt, hanem egy robot. Beprogramozva. Mikor mit és hogyan hogy. Mindketten kalitkába zárva nőttek fel. És a szabadságot egymásban találták meg.

Mert a végzet az elejétől fogva összekötötte őket. És szükségük is volt a másikra,mert nélkülük szörnyekké váltak volna, és ezt ők is tudták.

316-os lány: ***

- Szerinted megtudjuk menteni a lányokat? - kérdeztem Michaelt miközben az ágyamon feküdtünk, és hajamat cirógatta.

-  Az a célunk. - válaszolt félmosollyal az arcán

- És sikerülni is fog, nincs kétségem. - tekintete a plafonra meredt, valahogy mégis bizonytalannak tűnt, de hinni akartam neki.

- És mi lesz utána? - aprólékosan kidolgozott tervünk van a behatolásra és a letartóztatásra, de hogy utána mi lesz nem esett szó

- Megfizetnek mindenért. A lányokat megvizsgálják és megpróbálják kideríteni a személyazonosságukat. Bár ha őket is kisgyermekkorukban rabolták el nem biztos, hogy sikerrel járnak. Abban az esetben elviszik őket egyfajta rehabilitációra ahol...