Az öregember

249 12 1
                                    


~Summer szemszöge~

A nyári szünet utolsó hetét élvezem. Sam és Ella se tudott ma eljönni velem, így úgy döntöttem, hogy félretéve a jó kislányt elmegyek egyet szórakozni.

Soha nem tartottam magam szépnek. Vörös hajam volt és szeplők díszítették arcomat. Persze Ella és Sam is bizonygatták, hogy rohadt jól áll, ez a szexepilem, de soha nem szerettem a kinézetem. Vékony és magas is voltam, így nem vagyok az a bombázó, aki a fiúk igényeinek megfelelek. Nem is keresem a társaságuk.

Elkezdve készülődni mentem el zuhanyozni. Gyorsnak nem nevezhető tempóm után fogat is mostam, majd nekiálltam kivasalni vállig érő hajam. Így mondjuk kicsivel hosszabb volt, amit nem bántam. Azt már viszont annál jobban, hogy anno levágattam. Miután ezekkel az alapsimításokkal végeztem egy visszafogott sminkkel koronáztam arcomat. Vörösesbarna szemeimet egy szemceruzával húztam ki, majd szempillaspirállal tettem fel az i-re a pontot. Ajkaimat viszont csak egy kis szőlőzsírral kentem be, hogy ne tűnjön annyira kiszáradtnak. Nem raktam rá rúzst, mert így is olyan hatást keltett, mintha ki lennék rúzsozva.

A szekrényem elé állva választottam ki ruháimat, majd ékszeres szekrényemhez érve választottam ki egy bordó köves nyakláncot és egy arany karkötőt. Miután végeztem és végignéztem a végeredményt kis büszkeség töltött el. Egész jóra sikeredett.

Zsebembe csúsztatva a telefonom hagytam el a lakást, hogy a Rivalba menjek, a város egyik legnormálisabb bárjába

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

Zsebembe csúsztatva a telefonom hagytam el a lakást, hogy a Rivalba menjek, a város egyik legnormálisabb bárjába. A tulajdonos kedves barátom, így nem kell aggódnom, hogy a kidobók elküldenek a fenébe.

A pultnál ülve rendeltem meg az innivalóm, majd megfordulva néztem körbe a helyen. A tánctér középen található a színpad előtt, míg a parkettet különböző nagyságú asztalok, vagy bokszok veszik körül. Magát a helyiséget a kék illetve a lila szín uralja, így hasonló színű berendezési tárgyak találhatóak meg. Nem voltak még olyan sokan, de így sok részeg tartózkodott a közelben. Mielőtt visszafordulhattam volna az elém rakott piámhoz, észrevettem, hogy az egyik pasas engem figyel. Nem törődve vele fordítottam hátat és ittam bele vodka-narancsomba. Pár perc után szemem sarkában észrevettem, hogy az előbbi férfi mellé ül az üvegpoharával és felém fordulva elmosolyodik.

- Szia. Hogy-hogy egyedül vagy? – kérdezte meg meglepően szexi hangján.

- Nos, nem volt aki, elkísért volna. – válaszoltam a kérdésére és leraktam poharam és fordítottam felé tekintetem. Meglepően helyes volt. Szőkésbarna haja megfelelően volt beállítva, szakálla igényesen rendben tartva és azok a kék szemek! Istenem, mindjárt meghalok. Végig mérve néztem meg jobban. Pólója kiemelte kidolgozott izmait és a combjai abban a farmerban! Kezein végig futottak a tetkók. Oké. Én nem is tudom, hogy mit mondjak. Visszavezetve tekintetem arcára nagy, önelégült mosolyával találtam szembe magam.

- Nos, tetszik, amit látsz? – kérdezte belekortyolva az italába. Látszott rajta, hogy nyeregben érzi magát.

- Nem utolsó látvány, de szerintem egy kicsit öreg vagy, hogy velem beszélgess. – mosolyodtam el és rápillantottam a szemem sarkából.

- Na ne mondd. Hány éves vagy?

- Tizenhét. Na és Ön? – húztam idegeit, mert látszott, hogy ez idegesíti kicsit.

- Huszonhét vagyok, szóval nem kell öregnek nézni és tegezni.

Így kezdtünk el beszélgetni Travis-szel. Mert végül ezt is megtudtam. Észre se véve, hogy hogy szalad az idő, és hogy mennyi italt megittunk szól ránk a pultos, hogy zárnak, szóval tünés!

Én csak nevetve, valami béna viccén álltam fel, de megszédülve estem neki Travis-nek, aki csak nevetve csúsztatta kezét derekamra és segített ki. Kint már kissé komolyabb lett a levegő, mert, mire észrevettem volna már a falnak dőltem és Travis szemeibe néztem bele.

- Gyönyörűek a szemeid... – suttogtam a fiúnak, aki csak elmosolyodva hajolt közelebb hozzám.

Nem tudom mi ütött belém, lehet, hogy a pia amit megittunk, vagy csak a férfi szédítő illata, de tarkójára csúsztattam kezem és közelebb húzva szüntettem meg a távolságot ajkaink között. A csókja valami eszméletlen. Olyan puhák ajkai, hogy szinte elolvadnak. Magabiztosan mozgatta ajkait enyéimen, néhol megharapva alsó vagy felső ajkaim, miközben testével a falnak nyomot. Levegőt sem hagyva kettőnk között simult hozzám és folytatta hadjáratát. Nyelvével végig simítva ajkaimon kérte a bebocsájtást, amit gyorsan meg is adtam. Nyelveink csatába kezdtek, hogy megtudjuk melyikünk is dominál, de gyorsan elvesztettem az irányítást, így csak élveztem, ahogyan vezet. Gyomromban egyre csak nőtt a nyugtalanság, itt-ott éreztem pár pillangót is, ami megmozdult. Most örülök csak igazán, hogy a csajok nem jöttek el velem.

- Nem hinném, hogy itt kéne folytatni –suttogta mély hangján.

Ezzel felkapott kezeibe és úgy indult el. Ölünk járás közben össze-összeért, ezzel éreztem mi történik a testében. És ez az én érzékeim is felkorbácsolta. Lábaim csípője köré fogva szorítottam oda magam. Végig foglalkoztatta szám az út során. Illetve vagy számat, vagy nyakamat lepte el csókokkal. Istenem, de tökéletes szája van. Odaérve hozzá tett le, ami elégedetlen nyögést váltott ki belőlem. Gyorsan előkereste kulcsait és nyitotta az ajtót, hogy betolva rajta csapja be és folytassa, amit elkezdett.

Na sziasztok! Tudom, hogy eléggé rövid lett, de ebbe most ennyi fért bele. Plusz nem akartam elrontani ezt a gyönyörű ismerkedést egy rossz "akcióval". Arra lennék még kíváncsi, hogy érdekelne-e az este további része, vagy inkább hagyjam a fantáziátokra?

De addig se felejtsetek szavazni és kommentelni! Puszi és csók!

Me and the Dolan TwinsTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang