Őrülten szerlmes vagyok egy őrültbe! [JokerxHarleyQuinn]

One

Reggel hat órakor pontban csörgött az ébresztõm. Kicsit nyûgösen, de izgatottan kikászálódtam az ágyból és elindultam a fürdõbe. Utána a szekrényemhez mentem és egy szép sötétkék blúzt vettem fel a hozzá illõ szoknyával együtt.

Olyan fél hét körül beültem a Priusomba és elindultam az eslõ munkanapomra az Arkham Elmegyógyintézetbe. Leparkoltam a kocsival utána megkerestem a nagy fekete kétszárnyú vaskaput. Csöngettem.

- Ki az? - szólt bele a kaputelefonba egy undok hang.

- Dr. Harleen Frances Quinzel - mondtam be a nevemet. Elkezdett berregni az ajtó, én pedig belöktem a kaput.

Bent egy olyan várakozó féleség fogadott. A várakozóknak kiraktak 2009-es magazinokat és három napos kávét. Leültem az egyik fotelba és elővettem az aktatáskámat. Egy nagyon szép gesztenyebarna táska. egy kicsit elidőzött rajta a tekintetem és halványan elmosolyodtam. Még anyukámtól örököltem meg, ő is itt dolgozott. Szóval amikor megtudtam, hogy itt fogok dolgozni leírhatatlanul boldog voltam.

Pár perces várakozás után megjelent egy igen termetes asszonyság, unott arcáról csak úgy sütött az, hogy mennyire utálja a munkáját. Körbevezetett engem az Intézetben, megmutatta a betegeg részét az elkülönítőt és a kezelőszobákat meg a szobámat is. Boldogan foglaltam helyet az az írósztalomnál.

PÁR ÉV MÚLVA

Mint mindig nyolcra beértem a munkahelymre. Kicsit fáradtan egy kávét iszogatva ültem le a székemre és néztem át a mai napra szánt betegeimet....ha lettek volna betegeim! Csak egy név állt a lapomon. Jack Napier. Kéredőn néztem a névre, sose láttam sehol sem és nem is tudtam, hogy van ilyen betegünk. Felálltam hát székemből és megkerestem Mariat - az a nő aki körbevezett még annó - és megkérdeztem, hogy ez most mégis mi.

Ekkor kommandósok rontottak be és...és...Batman. Utána meg még csomo kommandós végül egy 1160-65 cm-es nő.

- Ön dr. Quinzel? - kérdezte a nő. – Én amanda Waller vagyok! – és nyújtotta a kezét.
- Dr. Quinzel – és kezet ráztunk.
- Beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte.
- Öhm...persze!- eszméltem fel. - erre van a z irodám. – emeltem fel a kezemet mutatva, hogy merre kell mennie.

Bent rögtön leültem az én helyemre. De inkább nem szóltam érte, volt valami a megjelenésében. Lehetett tudni, hogy ő a főnök.
- Szóval miről lenne szó? – miközben helyet foglaltam vele szemben.
- Egy nagyon veszélyes embert hoztunk ide! Elvárom hát azt az Intézettől, hogy nem fog rögtön a második nap megszökni! Ez az ember Joker, arra szeretném megkérni Önt, hogy kezelje a bohócot. És figyelmeztetem, hogy manipulálhatja Önt. Esetleg megérheti, hogy szöktesse meg innen! Joker egy pszichopata, soha ne dőljön be neki!– én csak ültem és gondolkodtam. Miért jó nekik ha én kezelem őt? Miért kell őt elmegyógyintézetbe dugni, hisz rajta már nem lehet segíteni!
- És mit várnak a kezelésektől? – törtem meg a csendet.
- Azt magának nem kell tudnia! – zárta le ennyivel és felállt a székemből. Én is ugyan így tettem kezet fogtunk és kikisértem őt a fegyveresekhez. Egyszer csak Batman tűnt fel a semmiből.
- Jokert bevittem az egyik kihallgatóba – mondta majd elindult amanda Waller-rel együtt kifelé.
- Kezelőszoba! – javítottam ki, de már nem volt értelme hisz kiléptek a kapun.

Vettem egy mély levegőt és vissza mentem az irodámba és összeszedtem a holmimat és megkerestem a bohócot melyik szobában van.
Beléptem a kezelőbe, ott ült egy kényszerzubbonyban. Zöld haja csak úgy rikított és a sminke is kicsit elfolyt. Leültem vele szembe és leraktam a dossziémat a hideg fémasztalra. Felnéztem, engem bámult és közben jellegzetesen mosolygott. Az arcára néztem, élvezte ezt a helyzetet tetszett neki. Gyorsan elkaptam a szememet és a papírra szegeztem a tekintetem. Volt benne valami ahogy engem nézett, nem is tudom. Valami furcsa ami taszított de valamilyen okból kifolyólag tetszett is. Megráztam a fejemet és a papírra összpontosítottam.
- Tehát akkor kezdjük is el! – és egy tincset a fülem mögé hajtottam. – Szerintem sokkal egyszerűbb lenne ha tegeződnénk. Engem Harleen Quinzelnek hívnak. Téget? – néztem rá kedvesen és egy bíztató mosolyt küldtem felé.
- Hmm... de szép neved van! A barátaid Harley-nak szoktak hívni? – nézett bele a szemembe. Tartottam vele a szemkontatktust és válaszoltalm.
- Öhm...nekem nincs sok barátom – válaszoltam és még mindig a egymás szemébe néztünk.
- Kár....Akkor leszek én a barátod Harley – mondta és elkezdett nevetni