Remember, Survive, Run (Az Útvesztő FanFiction)

#6 - Lelki támasz [JAVÍTOTT]

"-Jobban vagy?
A hang irányába fordultam. Egy fiatalabb göndör hajú kisfiú állt mellettem.
-Persze.. Igen.-feleltem,bár még mindig féltem.
-Chuck,menj vissza dolgozni. Szeretnék négyszemközt beszélgetni Lénával.-mondta hangosabban Newt.
És itt kezdődött az egész..."

Elindultunk Newttal egy random irányba miközben beszélgettünk. Némileg lenyugodtam, de még mindig láttam magam előtt azt a rémképet, amint rám zúdul a fal.
-Hahó, hallasz?-integetett a szemem előtt valaki.
-Ja...bocs, figyelek.-eszméltem fel a gondolkozásból, de még mindig csak meredten bámultam magam elé.
-Jó lenne ha tényleg figyelnél, mert fontos dologról beszélnék.-mondta morcosan Newt.
- Oké-oké komolyan figyelek.-néztem rá.
-Köszönöm,igazán megtisztelő.- szólt, mire nem bírtuk ki, mindketten elröhögtük magunkat.
-Na, de most tényleg.-komolyodott el-Honnan a francos francból ismerhetjük egymást?-nézett mélyen a szemembe.
-Fogalmam sincs.-nyögtem ki egy hosszú, fáradt sóhaj után.-De biztos vagyok benne,hogy ismerlek. Érzek valamit...-halkultam el a mondat végére. Amint egy tisztás szerűséghez értünk,megálltunk. Enyhén megszorította a kezeimet és magàval szembe fordított. Talán percekig álltunk így egymást bámulva. Hirtelen elkapta a tekintetét a szemeimről és a számra pillantott. Nem kellett nekem sem több, közelebb hajoltam,mire azonnal megcsókolt. Ezt az érzelemmel teli pillanatot egy óvatos köhintés zavarta meg,amire villámgyorsan odakaptuk a fejünket.
Thomas volt az.
-Na mi van Hugi, máris lestoppoltad Newtot?-nevetett halkan.
-Ritkán beszélek csúnyán,-kezdtem közelebb lépve hozzá- de pofa be!-nyújtottam ki rá a nyelvem. Newt röhögésbe kezdett, Thomas pedig csak vigyorgott. Na meg az én fejem eközben paradicsom színűre változott.
-Ejnye Hugi.-nevetett fel Thom.
-Mi ez a hangzavar?-kiáltotta egy számomra ismét csak ismeretlen hang. Thom a szemeit forgotva elindult a hang irányába,mi pedig utána...