Harc egy jobb jövőért

🌎2.fejezet🌎

- Hová igyekszel ilyen sietősen Wanheda?

Csak egy név jutott eszembe aki így hív: ROAN.

Abban a pillanatban elkezd-tem rúgni, harapni, karmol-ni, ahol csak tudtam. Roan megelégelte a küzdelmemet, megkötözte a kezeimet és a kötél végét a csuklójához erő-sítette. A számon gyengült a szorítása, így belemélyesz-tettem a fogaimat és ellöktem magamtól.

- Francba Clarke, ez fájt! - kezdte rázni a kezét, hogy enyhüljön a fájdalom. Nem vártam meg míg magához tér, hanem gyorsan futni kezdtem a másik irányba.

- Clarke állj meg! Hallod?! Állj már meg! - rántott vissza a kötélnél fogva.
- Nem kapsz el még egyszer! Nem hagyom! - tovább küz-döttem a szorítása ellen.
- Pedig nem tudsz ellene semmit tenni. Visszaviszlek Ontarihoz, ő pedig megjutal-maz érte! - indult el visszafe-lé.
- És mégis hogy tenné? Roan, Ontari meghalt! - Roan meg-dermedt a lépés közepén.
- Hazudsz!
- Nem! Az igazat mondom! Miért hazudnék?

Egyik szemöldökét felhúzva gúnyosan nézett először rám, majd a kezeimet fogvatartó kötélre. Egyből leesett mire gondolt. Hát persze!

- Nem azért mondtam, hogy szabaduljak! Akár itt is hagy-hatnál, és megnézhetnéd te magad! - vontam meg a vállaimat, amolyan nekem mindegy stílusban.
- Na persze, aztán hagyjalak itt egyedül, hogy elszökhess, mi? Azt már nem! Lehet, hogy csapdát állítottak a ba-rátaid, úgyhogy te szépen ve-lem jössz! - azzal a lendület-tel maga után kezdett rángat-ni visszafelé.

Nem nagyon láttam értelmét a tiltakozásnak, így csak mentem utána, mint valami pórázon rángatott pincsiku-tya.

A trónterembe érve megláttam a két letakart testet, és elkapott a hányin-ger. Nem mutathattam magam gyengének, ezért las-sú, mély lélegzeteket vettem. Ha Roan észrevette- e egyáltalán, nem mutatta. Nem, őt csak a padlón heverő két test érdekelte.
Valamilyen ösztöntől vezérelve egyből Ontari testét takaró pokróc felé nyúlt, majd felemelte.
Éleset szisszentve, hirtelen rántotta vissza a kezét, mintha tűzbe nyúlt volna.
- Ez nem lehet igaz! Nem, nem, nem, nem! - rántotta le az egész pokrócot Ontariról.

Aztán hirtelen felém fordult, majd dühösen villogó sze-mekkel elindult felém.
- Mit tettél vele? - ért oda hozzám és rázott meg.
- Nem én voltam! Nem tettem semmit! - ráztam meg a fejem.
- Nem hiszem el! Te gyűlölted a legjobban, mert megölte Lexa utódját! Tehát miért hinnék neked?!
- Mert nem én tettem!

Egy hirtelen mozdulattal le-terített a földre, majd a nya-kamat kezdte el szorítani.
-Tudom hogy te voltál!

Olyan erővel szorította a nya-kam, hogy úgy éreztem azon nyomban megfulladok.
- Nn...em én ..oltam. - már alig kaptam levegőt, szépen lassan távozott belőlem a lé-lek.

Aztán, amikor azt hittem meghalok, hirtelen elenge-dett. Mintha rájött volna mit tett, elengedte a torkomat, és felkelt mellőlem.
Én nagyokat köhögve kapkodtam levegőért miközben a kezemmel a nya-kamat simítva próbáltam enyhíteni az égető érzést, a-mit a fojtogatás okozott.
- Tényleg nem én voltam, hanem egy másik Égi: úgy hívják Jaha. Egy chipet nyele-tett le Ontarival, és amikor nem volt már hasznára, egyszerűen agyonütötte egy feszítővassal. Ettől agyhalott lett. A mellkasa azért van felvágva, mert csak az ő vérével vehettem be a lángot és állíthattam meg A.L.I.E.-t, így vérátömlesztést kellett alkalmazni. - itt abbahagy-tam, mert egy erősebb köhögőroham tört rám. Aztán krákogva folytattam.
- Ezért indultam el. Hogy megkeressem az utolsó le-származottat, hátha most már beveszi a lángot, és ő lesz a következő parancsnok. Így lesz mindenkinek a leg-jobb. Te elkaptál, és most itt vagyunk. - fejeztem be a mondandómat.
Pár pillanatig hallgatott, majd megszólalt.
- Mi lett azzal, aki ezt tette Ontarival?
- Elmenekült. A többiek majd felkutatják, és elhozzák ide, hogy megítélésed szerint kapja meg a büntetését. De nekem most nem ez a legfon-tosabb. El kell mennem Lu-náért, és ide kell hoznom. Ha viszont nem hozom ide, elszabadul a pokol, és az em-berek egymást fogják öldös-ni.
- Veled megyek. - nézett rám Roan.
- Nem kell a segítséged! - kaptam fel a fejem harcia-san.
- Ó, dehogynem kell! Nem emlékszel, amikor megtámadott az a két Földi, akkor ki mentett meg? Hát én! - ütötte meg a mellkasát.
- Ha nem kaptál volna el, nem lett volna az - az egész hülye helyzet! - csaptam dü-hömben a padlóra.

Erre ő sem tudott mit vál-aszolni, inkább elfordította a fejét a másik irányba.
- Tisztességesen el kell búcsúznunk Ontaritól. - nézett az élettelen testre.
- Úgy érted, búcsúznod? Nekem semmi közöm nem volt hozzá!
- Igazad van. Nem kell semmi mást tenned, csak máglyát raksz, míg én elköszönök tőle. Így megfelel? - meg se várta a választ, hanem elol-dozta a kezeimet, aztán oda-ment a halotthoz és elővette a kését.

Tudtam mit akar tenni. Le akarta vágni Ontari egyik hajtincsét, ahogy a Földieknél ez szokás.
Gondoltam egyedül akar lenni, úgyhogy elindultam kifelé, a máglyához fát keresni.

Már egy nagyobb halom fát halmoztam fel, amikor Roan kijött, Ontarival a karjaiban.
Ráfektette a fadarabokra, átvette tőlem a fáklyát, majd meggyújtotta a máglyát.
- A harcod véget ért.

- Mikor indulunk Wanheda? - pillantott rám Roan.
- A lehető leghamarabb. Vagyis most.
- És mi lesz a barátaiddal? Nem fognak utánunk jönni? Vagy még mindig menekülsz előlük? - nézett rám gúnyosan.
- Ez nem tartozik rád. És nem, nem fognak utánunk jönni. Egyenlőre a saját gondjaikkal fognak foglalkozni, hogy mennyi embert vesztettek el, a tábor újjáépítése. Még egy ideig senki nem fog keresni.

Nem mondott semmit, ha-nem elindult az erdő felé, én pedig utána.

Nem tudom mennyi idő tel-hetett el, azt sem hogy hány kilométert sétáltunk.
Egyszer csak egy patak mellett álltunk meg.
- Eleget mentünk már. Itt letáborozunk. - állt meg pár lépésnyire a pataktól.
Tüzet raktunk, leültünk köré, és csak hallgattuk a gallyak pattogását.
- Mit fogsz mondani annak a Lunának vagy kinek? - elővette a kését és kezdte élezni, de a szeme még mindig rajtam volt.
- Csak az igazat. - fektettem a térdemre az államat.
- Bővebben? - húzta fel a szemöldökét.
- Meggyőzöm arról, hogy mu-száj visszajönnie ide, külön-ben kitör a háború. Akkor már a népét sem tudja meg-védeni. - nem néztem a sze-mébe, egyenesen a lángokat bámultam.

Egy ideig egyikünk se szólalt meg, csendben voltunk mindketten. Ezt a csendet vé-gül én törtem meg.
- És most ki uralkodik a néped fölött, amíg te távol vagy? - vetettem egy oldalpillantást Roanra.

Tovább élezte a kését, szándékosan egy kis időt hagyva magának, míg átgon-dolja a választ.
- Van egy afféle kormányzó vagy tanácsadó, nevezd aminek akarod. Ő akkor van hatalmon, amikor az uralko-dó a csatamezőn van, vagy tárgyalást tart, esetleg meg-halt. Néha segít az uralkodó-nak a döntésekben, de ez nagyon kevésszer fordul elő.
- De hogy ne csak én beszél-jek, kérdeznék valamit.
Mit tudsz a Lángról?

🌎🌎🌎

Megjöttem a kövi résszel!
Valaki komment és vote?