Harc egy jobb jövőért

🌎5. fejezet🌎

Néhány lépést tehettünk meg, mikor hirtelen megtorpant az ember, én pedig beleütköztem.
- Ó, éppen hozzád indultunk! -mondta, én meg kilestem a háta mögül, hogy megnézzem, ki lehet az.

Hát persze, hogy Luna volt ott, mégis ki más?!
Kisétáltam az ember háta mögül, hogy jobban szemügyre vegyem az érkezőt, vagyis Lunát.
- Pontosan, Luna. Éppen hozzád indultunk! De látom, már nem nagyon van rá szükség, hogy megkeressünk.
- Nem megmondtam Clarke, hogy ne gyere vissza soha többé? - húzta fel a szemöldökét Luna.
- Mert különben mit csinálsz? Megölsz? Mindketten tudjuk, hogy úgyse vagy rá képes.- mutattam rá az igatságra.
- Lehet, hogy azóta megváltoztam Clarke. Lehet, hogy már nem riadok annyira vissza attól, hogy bántsalak titeket, ha a családomról van szó. - vonta meg a vállát hanyagul.
- Az emberek nem változnak csak úgy meg. - ráztam meg a fejem.
- Ó, dehogynem! Nézd csak meg magad! Néhány napja még hozzám fordultál segítségért ellene - mutatott Roanra -, most pedig idehozod a házamba, a családomhoz az ellenséget.
- És még nem halt meg senki, ugye? - tártam ki a karjaimat.
- Még nincs késő semmire. Mert ahányszor te megjelensz bárhol, ott valaki mindig vagy meghal, vagy rossz dolgok történnek. Úgyhogy légyszíves, spórold meg nekem a jelenléted, és menj vissza oda, ahonnan jöttél! - fordult el tőlem.
- De nem hagyhatsz csak úgy faképnél! - kiáltottam utána.
- Már miért ne?! - fordult vissza felém.
- Mert jelenleg te vagy az egész világ reménye! Rajtad kívül nem számíthatunk most senkire. És mivel tudtommal nem nagyon vannak rokonaid, vagy egy gyereked, akkor te vagy az utolsó tanonc, és az utolsó, aki segíthet rajtunk! - egyre jobban közeledtem hozzá, míg végül annyira közel értem hozzá, hogy majdnem összeért az orrunk.
- Nos, jólvan. Maradhattok eegy éjszakára, egyetelenegyre. Se nem többre, se nem kevesebbre.- mondta.
- Hogyhogy? Miért változott meg a véleményed ilyen hirtelen? - kérdeztem meglepetten.
- Hajlandó vagyok átgondolni a dolgot, de nem ígérek semmit, úgyhogy ne nagyon bízd el magad!
Bob, vezesd el őket a kijelölt lakrészeikbe! - mondja, majd hátat fordít és elsétál.

- Na és most mihez kezdünk, Wanheda? - kérdezte Roan. Csodálkoztam, hogy kibírta ilyen sokáig úgy, hogy nem mondott semmilyen gúnyos megjegyzést.
- Hát, nem tudom. Egyenlőre megpróbáljuk kiélvezni a vendégszeretetüket, utána meg majd meglátjuk hogy mi lesz. - válaszoltam, bár nem voltam teljesen biztos abban amit mondtam. Kétségeim voltak a felől, hogy Luna minket és a parancsnokságot fogja választani a népe és a szerettei helyett.
- Hát akkor, erre tessék! - indult el Luna embere egy irányba, mutatva hogy merre menjünk. Mindketten követtük, amíg a lakóhelyiségekhez nem értünk. Ott befordultunk egy folyosóra, ami több szobára is nyílt. Mint az előbb megtudtam, hogy Luna emberét Bobnak hívják, tehát Bob kinyitotta az egyik ajtót, és betessékelt rajta minket.
- Nem kapunk külön szobákat? - lepődtem meg.
- Sajnos így is elég jevés helyünk van jelenleg, de ha annyira ragaszkodnak a különalváshoz, akkor megpróbálhatok tenni valamit az ügy érdekében. - vakarta meg a tarkóját Bob. - Lehet, hogy egy kicsit több időt igénybe vesz, de talán megoldható.
- Akkor inkább ne fáradjon! Igazán nem kell fáradnia. Megleszünk, köszönjük.
- Nos jólvan. Akkor hétkor vacsora a főházban. - ezzel távozott is.
Felnéztem a falon lógó órára, és még csak öt óra volt.
- Roan, van kedved eljönni egy kicsit körbenézni? - fordultam Roan felé kérdőn.
- Végül is, miért ne. - így hát elindultunk Roannal körülnézni a piacra.

~~~

Körübelül másfél óra elteltével, miután már végigjártuk az egész piacot, visszamentünk a lakrészekhez. Roan cipelte az összes szerzeményemet a kezében, közben engem szidalmazott.
- Soha többé nem megyek semelyik nővel sem vásárolni! Soha de soha! Hogy lehet ennyi mindent vásárolni úgy, hogy a legtöbb csak egyszerű csecsebecse!? - mérgelődött magában.
- Ez nem igaz! - mondtam neki ellent.
- Nem?! Akkor mondj egy, csak egyetlenegy értelmes dolgot is ezek közül! - mutatta fel a temérdek zacskót, ami a kezében volt.
- Hát, ott van például a...a...az öv! - jutott hirtelen az eszembe.
- Hát persze! Az öv! Hogy is felejthettem el! Arra a habos-babos cukormázzal bevont túlon-túl nőies darabra gondolsz, aminek még esélye sincs, hogy praktikus legyen? Ami még elég nagy valószínűséggel a harcban se lesz jó? Mert vagy beleakadsz a lelógó kis valamikbe, vagy orra buksz bennük. Maximum arra jó, hogy elvakítsd vele az ellenséget. Erre az övre gondoltál? - fejezte be a monológját.
- Igen, azt hiszem. - jó, oké. Egy kicsit tényleg túlzásba vittem a vásárlást. De hiszen nőből vagyok! Igazán el lehet ezt nekem nézni.
-Jó, oké! Igazad van! - emeltem fel a kezeimet megadóan. - Győztél. Soha többé nem veszek ilyesmit, soha! - belenéztem a szemébe.
- Nem azt mondom, hogy ne vegyél soha többet ilyen cuccot, csak azt, hogy ne gyakran. És igazából biztosan jól állna rajtad ez az öv. El tudlak benne képzelni, és nagyon tetszik az, amit magam előtt látok. - nézett rám olyan pillantással, hogy az nem lenne illendő, mire én lesütöttem a szememet.
- Én... - éppen válaszoltam volna, mikor lépteket hallottam a folyosón jönni.
- Wanheda, Felség. Luna hívatja Magukat. Kezdődik a vacsora.
-Jólvan, nemsokára megyek. Csak kérek még néhány percet. Engedelmükkel. - pukedliztem a két férfi felé, és még véletlenül se néztem Roan szemébe.
Gyorsan bementem a szobámba és becsuktam az ajtót. Nekidöntöttem a hátam, próbáltam csillapítani gyors lélegzetvételemet.
Nem hittem el! Roan úgy nézett rám, mint egy vad, amely éppen a prédát cserkészi be.

🌎🌎🌎