1. rész, avagy visszaemlékezés az utolsó Uzumaki halálára

1.6K 35 3
                                    

Sasuke's P.O.V.

A megszokott, gondosan eltervezett napirendemhez híven, egy fán pihentettem a sokak által irigyelt Adonisz testemet, és a távolba meredtem, amolyan semmit ámde mindent elmondó tekintettel.
A fejem jóformán üres volt, csupán csak a csapattársam sokatmondó szólása járt a gondolataim közt:
Ha két perc, harminchat másodpercnél több ideig vagy egyedül, mindenféle "háttérzaj" , illetve Uchiha Itachi nélkül, ott valami nagyon hibádzik.
És mivel percek, talán órák óta egymagamban lógattam a tisztelt közönség szerint tökéletesre edzett lábaimat, illetve a bátyjám hollója nem keltette fel az erdő szunnyadó állatait, valamint az a tollkupac az arcomra sem kenődött fel, így éreztem,hogy valami valóban nincs rendben.
Éppen ezért- a lustaságot sugárzó, modell szerű testhelyzetem ellenére-minden zajra felfigyeltem, majd idegesen konstatáltam, hogy csupán csak egy gyerek játszadozott a fűben, vagy egy visító szerelmespár rohant keresztül a mezőn, egymást kergetve,mint holmi kutyák.
Egy gúnyos kacaj tört fel belőlem, miközben ülő helyzetbe tornáztam magam, és leugrásra készre pozícionáltam minden testrészem.
Azonban valami megzavart.
Egy távoli, erőteljesebb zaj ütötte meg a fülem, majd később a közelben kiteljesedő robbanás füstje telepedett az erdőre.
Megfeszültek az izmaim, a testem üvöltött a sharinganom után, de az eszem megálljt parancsolt neki.
Csak legvégsőbb esetben használtam a sharingant, ugyanis nem akartam harminc éves koromra közel vak lenni, úgy, mint Itachi.
Egy tökéletesen eltervezett, aztán kivitelezett ugrással a földön landoltam, majd kiegyenesedtem. Az ujjperceim végében már szikráztak a chidori kezdetleges jelei, köszönhetően a rengeteg chakratartalékomnak, amit a semmittevésem során halmoztam fel.
Halkan tettem egyik lábamat a másik után, hogy minden neszt meghallhassak a távoli Konoha felől. Baljós csend telepedett a füsttel együtt a falut körülölelő erdőre. Nagyon nem tetszett az érzés ami felébredt a gyomromban, és ki akart törni onnan, majd kijáratnak a torkomat célozta meg, ahol fél úton megállt és gombóc formájában folytatta álmát.
Tovább baktattam, a por egyre nagyobb lett, a kis szemcsék egyszerre irritálták a torkomat és a szememet.
Mikor megláttam, hogy az erdő szélén lévő kőkapu darabokban hever már nem csak éreztem hogy baj van;
Konohából talán a kapu maradt meg a legéppebb állapotban, az olykor túlpörgő falu helyén egy tátongó kráter éktelenkedett. A szélén megálltam. Fel kellett fognom hogy mi történt, hogy amíg én egy fán pihengettem, addig a szülőhelyem hullott darabjaira.
Darabjaira? Inkább atomjaira.
Semmi nem maradt belőle, ha az emberek életben is vannak, akkor is, nincstelenné tette őket ez a valami. Nincs hová hazatérniük többet, a nyugodt kis életük (már akinek) felbolygatásához csak egy robbanás kellett.
Tovább lépdeltem a mélyedésben. A homok faluját körülvévő sivatagban több élet volt, mint abban a "sivatagban" aminek a homokja ropogott a lábam alatt.
Mikor közelebb értem a legmélyebb pontjához a lyuknak fél perccel később már a lelkemet eladtam volna azért, hogy csak a falu porait láthassam.
Legalul valaki feküdt, mellette meg emberek térdeltek.
Gyorsítottam a lépteimen, szinte már futottam. A szememnek egyre világosabbá vált, hogy a kráter közepén heverő ember kísértetiesen hasonlít Uzumaki Narutora.
Imádkoztam, hogy ne ő legyen, csak valami árnyek-klón, amit mindig használ, és pukkanjon el amint odaérek.
Fekete szemeim helyét pirosak vették át, és láttam amit nem szerettem volna, amitől a legjobban tartottam:
A barátom maga fekszik ott, de valami nincs rendben vele. Nem látom, hogy áramolna a chakra a testében.
Mikor végre odaértem csapattársamat, Hatake Kakashit és néhány csak látásból ismert alakot láttam, meg az ernyedten fekvő Narutot.
Az a csillogás, ami a legreménytelenebb pillanatokban sem hagyta el a szemét, most kihúnyt. A távolba révedve nézett felfelé. A vigyor, amit csak a benne való hitetlenkedéssel lehetett rövid időre eltűntetni, most örökre lehervadt.
Lesokkolva álltam felette és azok felett, akik velem ellentétben képesek voltak felfogni mi történt. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy már szinte üresnek éreztem. Képtelen voltam bármit tenni, a testem lemerevedett.
Aztán összeregyott. A térdeimre estem, szinte hallottam, ahogyan a romjaiban roskadó Konoha legtávolabbi részén is visszhangzott az esésem.
A legjobb barátom, szinte a testvérem harcolt a szülőfalunkért, majd az életével is fizetett érte, miközben én mit csináltam? Ültem egy fán.

Helló Mindenki!
Ez lett volna a kis bevezető a történetünkből, reméljük tetszett.
Bár ez mellékvágány, kettőnk által fog majd megíródni a fanfiction, egész egyszerűen csak azért, mert mindketten SasuSaku shipperek vagyunk, és magyarul még nem túl sok Naruto fanfiction díszíti a wattpadot :).

Az alakulat ∆ Uchiha SasukeWhere stories live. Discover now