Music War

IV. tétel

(RE év, 10.-ik hónap)

Maximilian

A hideg víz jólesően zúdul végig a testemen.

Nedves és egyre elnehezülő hajszálaim a szemembe lógnak és szorosan a szemhéjamhoz tapadnak. A vízcseppek végig folynak rajtam, komótosan ereszkednek le a hátamon, a gerincem és a bordáim vonalát követve. A vállamon és a karomon levő hegeket befedik, és piros körvonalat hagynak maguk után. Fáj, ahogyan ellepi a hideg víz, de még jobban fáj az emléke annak, hogy hogyan is szereztem őket. Eszem ágában sincs melegre állítani a csapot. Hagyom, hogy az alhasamnál levő seb is kipirosodjon, majd elzárom a vizet. Hideg borzongás fut végig minden ízületemen. Gondolom, ezt nevezik úgy, hogy kiráz a hideg.

Egy darabig meztelenül állok a tükör előtt. Szembe nézek a tükörképemmel, és egy szerencsétlen fiú néz vissza rám. Arca megviselt és sápadt, telis-tele szeplőkkel. Szemei beesettek és vérmesek. A tükörben megcsillanó méregzöld szempár már nem ragyog úgy, mint régen. Gyűlölöm is ezért. Gyűlölöm, mert emlékeztet valamire. Valamire, ami nem kellett volna, megtörténjen.

A lilás árnyalatú szájam lassan kezdi felvenni a szokásos rózsaszín tónusát. Elég. Elfordulok, majd sebesen készülődni kezdek. Nem élhetek vissza Micha kedvességével, nem húzhatom tovább az időt. És mintha mondani akart volna valamit. Ez, soha de doha nem jelent jót. Felkapom a földön heverő kopott ruháimat és elfedem a titkaimat, majd lenyomom a fürdőszoba megkopott, rozsdás kilincsét. Tulajdonképpen itt egy ''lakosztály'' egy darab fürdőszobából és egy nagyobb helyiségből áll.

- Végeztem! – Micha felemeli fejét az íróasztala mellől, majd feláll, és az ágyához csoszog. Testsúlya alatt besüpped a matrac és az ágynemű összegyűrődik. Remegő kezeivel maga mellé paskol és jelzi, hogy üljek le. Szótlanul elindulok feléje miközben ő, az ágy melletti éjjeliszekrényen levő telefonhoz nyúl. Lassan, ráérősen nyomja meg a számokat. Majd füléhez emeli és vár. Egy csengés. Semmi. Második csengés. Semmi. Harmadik csengés.

- Igen? – egy rekedt, férfihang szűrődik ki a telefonból.

- Gyertek át! Kérlek. Itt van Max! –majd leteszi és vár. Én is várok. A gyertek át, két személyre vonatkozik. A telefon túloldalán levő hang tulajdonosára, Gregorira és feleségére Etsukora. Ők hárman alkotják az én csapatom. Hogy miért nincsenek velem egykorú barátaim és miét pont a véncsontokkal barátkozok? Tulajdonképpen még jó magam se tudom, de amúgy is, nem a kor számít. Szeretem őket és megbízom bennük. Elfogadnak, olyannak amilyen vagyok. Szánalmasnak. S az, hogy kupaktanácsot fogunk tartani kicsit megrémiszt. Kívül, belül remegek. A mellettem ülő is nyugtalan. Ekkora nagy a baj? Számat kinyitom, majd becsukom. Még egyszer megpróbálkozok. A felső ajkam fennebb emelem, mély levegőt veszek és megszólalok.

- Mi...

- Menj és reggelizz meg! Tudod, hogy nem a pontosságukról híresek. – fejét a padló felé irányítja és elkezdi nézegetni a padlót. Ezzel is jelzi, hogy még nem készült fel a társalgásra. A rohadt életbe is. Ki akarnak készíteni lelkileg? Mi a jó francért nem mondja el most azonnal?!

(Megígérem, hogy a következő tétel hosszabb és izgalmasabb lesz. :3 ) 

Bik_Fa