Prológus

1.1K 51 4
                                    


Hűvös októberi éjszaka volt, amikor egy robbanás rázta fel Godric's Hollow lakóit. A zaj forrása egy szépen megmunkált családi ház darabokban álló tetője volt.

Hamarosan egy fekete ruhás férfi jelent meg az épület előtt. Egy pillanatra megtorpant, s elborzadt a látványon, ami fogadta őt. Lassú megfontolt léptekkel indult el a ház csendes volt, csupán az ő halk lépteit lehetet hallani. Az idegen felfelé vette az irányt, s a lépcső tetején egy férfi holtteste fogadta őt. Az alakot azonban nem hatotta meg a látvány, ugyanis mélyen gyűlölte az elhunytat. Ennek ellenére olyan volt, mintha léptei gyorsabbá váltak volna. Egy betört ajtójú szoba előtt aztán hirtelen megtorpant, ettől a látványtól összeszorult a szíve. A szobaközepén egy élettelen vörös hajú nő feküdt. Az idegen lába megremegett, ahogy a nőhöz lépett. Ekkor már arcáról megállíthatatlanul potyogtak a könnyek. A földre rogy és a karjai közzé veszi a törékeny testet, mely oly sokat jelentett neki és jelent még most is.

A romos szobában nem hallatszott más csak a férfi kétségbe esett zokogása, pedig nem volt egyedül. Két csecsemő figyelte az idegen minden mozzanatát. A gyermekeknek minden bizonnyal sírniuk kellett volna, mivel épp az imént vesztették el a szüleiket. Szegények bizonyára fel sem fogták az imént látottakat, csak nézték anyjuk élettelen testét. Az egész olyan volt, mintha csak azt várnák, hogy felpattanjon és mosolyogva az ölelésébe zárja őket miközben azt suttogja: Nincsen semmi baj, kicsikéim! Reménytelen, elkeserítő változás volt ez, hiszen mi már tudhatjuk, hogy erre már sosem fog sor kerülni.

Harry és Arianna Potter ezen a rémes éjszakán árvákká lettek, de ez a tény a varázsló társadalom nagy részét mintha meg se hatotta volna. Mindannyian csak ünnepelték a két apró hőst, a Potter-ikreket. Egyszerűen csak mindenki örült, hogy végre vége a rémuralomnak és ünnepelték az ikerpárt, akik túlélték a halálos átkot.

A tragédia viszont a részletekben rejlik, Abban, hogy két ember meghalt és így magukra hagyták gyermekeiket, akiket egészéletükben hősként fognak ünnepelni egy olyan tettért, amire ők maguk sosem fognak emlékezni. Azonban a java még hátra van, a legnehezebb küzdelmek még csak ezután fognak következni.



Remember thatWhere stories live. Discover now