Remember that

4. Levélhullás

Visszatértem! :) Sajnos még nem vagyok túl a ZH-kon, de egyszerűen elegem lett a filozófiából, amiből megjegyzem hétfőn írok. Remélem nem szeretnétek a jövőben valami joggal kapcsolatos szakra jelentkezni, mert higgyetek el a filozófia rosszabb, mint megtanulni néhány jogszabályt. :"D Na jó, talán kicsit túlzás volt ezt írni, de jelenleg így érzem. A lényeg, hogy íme egy újabb fejezet, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Kérlek titeket, hogy írjatok kommentet. Teljesen mindegy, hogy utáltad, vagy épp imádtad az írásom csak mond el nekem a véleményed, hogy jobb íróvá válhassak. Jó olvasást! <3 <3 <3   

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A Roxfortban járunk, ahol éppen a szokásos éves Halloween-i vacsorát költi el a diákok és a tanárok. A díszítés, mint mindig most is csodás. Az elvarázsolt mennyezet jelenleg egy rejtélyes, sötét felhős eget mutat, melyen elvarázsolt papír denevérek röpködnek ide-oda és ijesztő arcú töklámpások világítják be a hatalmas termet.  Annak ellenére, hogy a dekoráció rémisztő hatást kelt, a helységben a vidám beszélgetésektől és a nevetések hangjától volt hangos.

Hamarosan azonban váratlan dolog történt, mert megjelent egy éjfekete bagoly, akinek a lábán jól látható volt egy levél. Kivételes jelenség volt ez a Roxfortban. No, nem a hírnők kiléte volt a különös történés. Sokkal elgondolkodtatóbb volt az időpont, melyben a küldönc érkezett. Ugyanis a posta általában a reggeli idején szokott érkezni, mindazonáltal az már most kijelenthető volt,  hogy ez nem egy átlagos est.

Mind eközben a bagoly nem törődött az őt meglepődve bámuló mágusokkal. Ő csak a címzetthez igyekezett eljutni, akinek a tányérja előtt kisvártatva le is szállt. A levél nem másnak szólt, mint az iskola igazgatójának, Albus Dumbledore-nek, aki egy pillanatig, mint sokan mások a teremben álmélkodva figyelte a levélhordót. Mi tagadás őt is meglepte a váratlan vendég, hiszen igen ritka jelenség volt, hogy ilyen tájt levelet kapjon. Mindazonáltal nem sokáig töprengett ezen, mivelhogy az üzenet biztos fontos lehet, így hát rögvest le is vette a madárról, aki e művelet végre hajtása után el is hagyta a helységet. Az igazgató pedig nyomban olvasni is kezdte a levelét, melyben döbbenetes híreket kapott. Az idős varázsló először el se hitte az üzenet tartalmát, így többször is átböngészte azt. Míg nem egyszerre felpattant helyéről és eltöprengve, megfelejtkezve arról, hogy hol is van elkezdett járkálni és közben szakállát piszkálva halkan hümmögve gondolkodni. A teremben mindenki meglepett tekintettel követte az igazgató mozzanatait. Először McGalagony professzor tért magához a kábulatból.

- Jól érzi magát, Igazgató úr? -kérdezte miközben ő is felállt a helyéről.

- Tessék? -eszmélt fel hirtelen az említett és állt meg. - Ó, igen csak ez olyan meghökkentő fordulat, amelyre még jó magam se számítottam.

- Mit írtak a levélben? -szállt be a beszélgetésbe Piton professzor is. Érdekes volt ez az egész jelenet. A teremben még egy pisszenés se hallatszott, így eshetett meg, hogy a tanárok el is feledkeztek a diákok jelenlétéről és elindították az évszázad pletykáját.

- Ha hihetünk a levél írójának, akkor Arianna Potter életben van -egy pillanatig ismét némaság volt, ezúttal viszont a diákok ébredtek fel előbb a kábulatból. Sugdolódzás vette kezdettét, amely azonnal alább hagyott, amikor nagy lendülettel felállt a helyéről egy fiú.

- Aria életben van -motyogta elhomályosult tekintettel. -Hol van? -kérdezte immár hangosan, miközben elindult a tanári asztal felé. - Jól van? Mikor találkozhatok vele? -kérdezte izgatótan a fiú. Harry Potter talán még sosem kapott ennyire jó hírt. Látszódott rajta a mámoros jó kedv, amin senki se csodálkozott. Megjósolható volt ez a jó kedv, hiszen a fiúnak nem sok öröm jutott az életébe. Alig volt egy éves, amikor elvesztette a szüleit és eltűnt a húga, ekkor a nagynénijéhez került, aki férjével igen mostohán bánt vele. Azon kívül pedig, hogy hazudtak a szülei haláláról, ezáltal eltitkolva varázseröjét, ennek tetejében még ikertestvéréről se beszéltek neki soha. Következésképpen a varázslóvilág leghíresebb gyereke azon túl, hogy nem ismerte saját történetét, még azt is idegenektől kellett megtudnia, hogy valahol a világban nem tudni hogy éle vagy hal, de van  egy testvére. Egy szó, mint száz a teremben szinte tapintható volt a boldogság, amit Harrynek okozott a tudat, hogy hamarosan megismerheti húgát.

- A Beauxbatons Akadémiában tanul, ami egy Franciaországban lévő varázsló képző -mondta végül Dumbledore.

- Mikor láthatom őt? -kérdezi Harry ismét.

- Attól tartok ezzel még várnia kell, Potter. Úgy vélem nem volna bölcs dolog oda vinni magát. Tekintve, hogy ez a levél nem valami bizalomgerjesztő. Lehet, hogy csak egy ostoba diák csíny -mondta Piton professzor.

- Harrynek igenis joga van találkozni a húgával -szólalt fel felháborodottan Hagrid.

Ezután hosszadalmas vita kerekedett azon, hogy a fiú el akart menni abba a másik varázslóképzőbe, hogy felkutassa Ariannát. Volt, aki támogatta az ifjút, McGalagony professzor és Hagrid személyében és volt, aki mint már az előbb is olvashattuk gyanúsnak tartotta az esetet és úgy vélte előbb illő volna utána járni, mielőtt még a hiúábrándok kergetése közepette csapdába esnének. A denevér szerű Piton professzor, mint láthatjuk ezúttal is hozta a negatív hullámait.

- Elég legyen! -hangzott fel az igazgató erőteljes hangja, mire minden diák abba hagyta a sutyorgást és a tanárok is befejezték vitájukat. - Harry, szörnyen sajnálom, de egyetértek Piton professzorral. Túl veszélyes lenne oda menned. Nem lehetünk biztosak abban, hogy Arianna életben van, de ne aggódj utána járunk az ügynek. Perselus, kérem, kisérjen el a Beauxbatons-ba.

- De, Professzor úr... -szólt közbe Harry kissé bizonytalanul, de Dumbledore leintette.

- Hidd el, Harry így  lesz a legjobb -mondta szelíden, majd elhagyta a Nagytermet nyomában McGalagony-al és Pitonnal.

***  

Sötétség borított a Beauxbatons Akadémiát, az óra már hajnali négyhez közeledett, agy még mindenki édesdeden szunyókált az ágyában kivéve egy diákot. A fiatal lány az egyik torony ablakában  üldögélt még mindig azt a ruhát viselte, amiben szökni indult. Fleur ugyan mondta neki, hogy öltözön át és aludjon, de Aria egyszerűen nem tudott. Hiába beszélte meg barátnőjével a dolgokat, hiába született meg benne az elhatározás, hogy megismeri a testvérét és mindeközben önmagát is. Egyszerűen nem tudta, hogy is kezdjen hozzá. Tizenhárom évig élt úgy, hogy nem tudja ki is ő valójában. A nevelőei ez alatt büszke aranyvérűt neveltek belőle, aki több sötét átkot is ismert. Az ilyesmi nem múlik el nyom nélkül és hiába örül annak, hogy ő egy Potter bemocskolja az örömét az, hogy neveltetése ellenére nem aranyvérű. A szíve mélyén érezte, hogy nevetségesek a gondolatai, de eddig úgy élt, hogy megvetette a serverűeket és most, hogy tudja édesanyja is az volt ez nehéz feldolgozni. Egyszerűen szégyenli magát ezért, s ami még rosszabb ezekkel a sötét gondolataival még Fleur-hez sem fordulhatott, hiszen a lány egynegyed részt vela volt, vagyis nem tiszta vérű. Éppen ezért sosem értette barátnője megvetését a muglik ellen.

Aris sóhajtott egy nagyot miközben kipillantott az akadémia birtokára és arra gondolt toleránsabbá kell válnia, hiszen ő már egy új boszorkány. Elgondolkodva figyelte a hatalmas teleket, melyet a hold bevilágított, amikor is hirtelen egy sötét árny suhant a birtokhatár felé. Éppen abba az irányba, amerre a lány is indult pár órával ezelőtt, s most szemében felcsillant a düh, ahogy az árnyat figyelte. Felismerhette az alakot, mert hirtelen felpattant és futásnak eredt. Amikor a kastély bejárata elé ért megtorpant egy pillanatra, hogy elővegye pálcáját és egy parázslat segítségével kinyissa a nehéz fa ajtót. Idegességében észre se vette, hogy varázspálcája, már másképp csillan, fénye, s ereje gyengébb, ha észre veszi tudta volna, hogy ez azt jelenti, hogy a pálcája már nem fogadja el őt gazdájának. Vad elszántságát elnézve kétlem, hogy vissza fordult volna, de akkor legalább tudta volna, hogy e hajnali órában semmi jóra nem számíthat.  Így hát Aria nem tudva milyen veszély fenyegeti kilépet az oltalmazó kastélyból, kilépet a vadtáncot járó szélbe, mely megsárgult leveleket fújt ide-oda. A lány, mint, aki nem ér a szél erőnek, erejével és egy áruló pálcát szorongatva indult el, hogy kövesse a sötét árnyat.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Remélem tetszett. Kérlek írj és oszt meg velem a véleményed. :)