Remember that

7. A teszlek süveg

Sziasztok!

Először is szeretnék elnézést kérni tőletek, amiért így eltűntem. Bevallom kis ihlet és időhiánnyal küzdök, de így a vizsgaidőszak felé közelítve mindig megjön az ember kedve az íráshoz. :D  Uhh... ez nagyon nem volt Hermionés. Na, mindegy egyszer talán felnő a lelkesedésem és a kitartásom hozzá. ^^ 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ott állni a Roxort prefektusi fürdőjében a tükör előtt az új egyenruhámban, olyan volt akár  a vihar előtti csend. Bele nézve a tükörbe még mindig egy ismeretlen arc tekintett vissza rám. Két hét túl rövid volt ahhoz, hogy megszokjam vörös hajam és szeplős arcom. A fülemben csengett még Fleur szavai, mi szerint ez egy tökéletes új kezdett lehet a számomra, hiszen senki se ismer. Egy ideig én is így gondoltam aztán rá kellett jönnöm, hogy azon kívül, hogy magamra is alig ismerek rá, ott van a többi diák. Nekik már biztos kialakult valamilyen elképzelésük rólam. Vajon, hogyan kellene viselkednem? Elvégre nem játszhatom egész hátralévő életemben azt a lányt, akire évekig vártak. 

Kétségbeesett gondolataim egy kopogás zavarta meg, majd benyitott McGalagony professzor. 

- Készen áll, Potter? -kérdezte mosolyogva. Nem is sejtette mennyire idegen volt még mindig a nevem. 

- Igen, professzor -válaszoltam egy félszeg mosollyal az arcomon. Tudtam innen már  nincs menekvés. Ahogy a professzor mögött sétáltam egyre jobban nőt a hasamban a rossz érzés. A nagyteremig vezető út sajnos túl hamar ért célba, amikor megláttam azt a hatalmas kétszárnyas faajtót, ami az új életembe vezetett legszívesebben sarkon fordultam volna. Vissza a régi életembe, ahol minden sokkal egyszerűbb volt, ahol a legnagyobb problémám az volt, hogyan törjek borsot a szüleim orra alá, akik folyton gyűlölettel beszéltek a legjobb barátnőmről. Emlékszem a nyáron annyira összevesztem velük, hogy július közepén elszöktem és Fleur-éknél töltöttem a nyár további részét. Na igen, sosem volt felhőtlen viszonyom az álszüleimmel...

Gondolkodási időm a menekülés lehetőségével egyszerre elillant, amikor McGalagony professzor nem sokkal előttem kinyitotta az ajtót. Bevallom egy szívdobbanásnyi időre azt gondoltam nem érdekkel én be nem megyek oda, de végül erőt vettem magamon és követtem új tanárom. Szívesen untatnálak titeket azzal, hogy milyen gyönyürű volt a Nagyterem az elvarázsolt mennyezetével, de egy pillantást se vetettem rá. Sokkal inkább lefoglalt az, hogy az összes diák és tanár engem bámult. Idegesített a sok engem vizslató tekintett, s egy pillanatra el is gondolkodtam hogyan kellene viselkednem. Végül megértettem... tehetek úgy ideig-óráig mintha az a lány lennék, de sosem leszek az, akit várnak. Tizenhárom év nem tűnhet el nyomtalan, meg hát mégis csak büszke boszorkánynak neveltek. Így kihúztam magam és felszeget állal kezdtem végig sétálni az asztalok és a székek által hagyott folyóson, hogy csak a három lábú székre és az azon lévő Teszlek Süvegre fokuszáltam. Éreztem, ahogy a diákok, akik mellett elhaladtam mind egytől egyig végig mért. Észleltem, ahogy mindannyian próbálnak belém látni, és ahogy fejben összehasonlítanak a testvéremmel. Miért van ez? Miért ítélünk meg valakit a neve, a családja, a külseje, vagy bármi más alapján? Most értettem meg igazán, hogy mekkora hiba valakit a származása miatt elítélni... abban is biztos vagyok, hogy Fleur tévedett. Itt már nem számít az, hogy ismernek-e vagy sem. A nevem, a külsőm és az, hogy mi történt két héttel ezelőtt számukra ez mindent elmond rólam. Az elmúlt két hétben folyton emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ki vagyok, hogy nézek ki, mi a nevem és egyfolytában azon gondolkodtam hogyan is lehetnék a tökéletes Arianna Potter. Most ahogy végig sétáltam a kíváncsi tekintettek között döntésre jutottam. Mindenki csak hallomásból ismer, nem tudják milyen voltam, vagy hogy milyen leszek, szóval az lehetek, aki csak akarok. A Süveg négy féle döntést hozhat, és én készen állok bármire. Mihelyt elértem a Süveghez az dalra fakadt előttem.