"Bekerítettek minket, nincs kiút. Mindenhonnan özönlenek, rengetegen vannak, nem tudok mit tenni. Érzem, ahogy a vég közeleg. Szorosan fogom a fegyverem, de tudom, most, itt, meghalok."
(Az ablakból madár csicsergés hallatszik)
- Apa, apa ébredj! Elkésünk az iskolából.
Az az istenverte óra megint nem ébresztett, vagy csak én nem akartam tudomást venni arról, hogy reggel van. Próbálok lelket önteni magamba, és felkelni az ágyból.
-Jól van, jól van, megyünk már!
Felkapom a nadrágom és a pólóm, ami már a vállfára volt készítve. Egy üzenetet olvasok rajta, kis sárga cetli: "Korábban kellett bemennem dolgozni, este várunk haza. Szeretlek, Melissa".
Elmosolyodva olvasom újra a mondatot, majd egy hang ismét visszaránt a valóságba - Apa! -, sietni kellene. Az emeletről leérve, belekortyolok a kávéba, ami már szinte hideg, felkapom a kocsi kultcsát és az udvarra igyekszem. Az angyalom, Carol már az autóban ül, én sem tétlenkedhetek sokáig. Be ülök a kocsiba, egy pillantást vetek még a házra, hirtelen egy furcsa, hideg érzés kap el. Valami nincs rendben. Egy hang a nevemen szólít, ismerős, csak nem,
- JACKSON! Maga ismét alszik az eligazítás alatt?
- Nem Uram!
- Figyeljen ide ha kerhetném!
- Igen Uram. Elnézés uram.
Ekkor döbbentem rá, hogy csak álom volt, egy lassan már elfeledett emlék amit az elmém mélyén őrzök. Hamar rá kellett döbbennem, hogy ez most már tényleg a valóság.
YOU ARE READING
The Others
Science FictionMásoknak nevezzük őket, eme ocsmány lényeket, kik megfertőzve embereket, emlékeiket felhasználva, kitörölnek minket a világból. Lassan mindent felemésztenek, de nem adjuk magunkat könnyen.
