Csak ülök az ágy szélén, és a fehér bárányfelhőket nézve azon jár az eszem, vajon mi is ilyen mulandónak mondhatjuk magunkat? Úgy értem, nézz rájuk. Gyönyörűek, és sodródnak az árral, együtt. De aztán jön valami még szebb, a nap, és kettészakítja őket. Eltűnnek a horizonton. Ugyan az a felhő már sosem tér vissza. Formálódik az útján, szépül, más alakot ölt, aztán megszűnik. Mi is ennyi lennénk? Csak néhány változás, majd a vég? Mit szólnál, ha a szerelmünk lenne a nap? Ami mindent áttör, és mindig ott van. Ha egyesek nem látják, akkor is. Tudod mit? Vegyük le a feltételes módot!
ČTEŠ
Üzenem Neked: Fáj -12
Literatura faktuMindenképpen olvassátok el az előszót. Aki olvassa, de nem követem, nyugodtan vegye magát megjelöltnek, írjuk meg ezt a könyvsorozatot együtt! Karina Borítóért köszönet: @gulyasilona008
