Testvériség /Át Dolgozás Alatt!!/

3.

*Aysha*

 a francba...sötétségre és fájó fejre ébredtem. Egy sötét hideg...kripta szerű, sírhelyen lehetek. Nem hiszem el, mibe keveredtem. Ha engem is fel fognak áldozni valami isten verte nem létező istennek akkor...anya meg fog ölni...és a mostoha apu is. Picsába. A kezeim hátra vannak kötözve és le vagyok fektetve valami rohadt keményre. Ahogy fel ülök és körbe nézek, egy...barna szempárt látok meg. Gonoszan néz rám..de hisz ez...

- te nem lehetsz Erik...ki vagy te?

- ó hát nem mesélt neked? - gonoszan néz rám ez a barna szemű, barna hajú, tökéletes mása Eriknek.

- ki vagy te és mit akarsz tőlem? - a fiúnak egy Sms-e jöhetett mert azonnal a telefonjához kapta a fejét. El olvasta és azonnal fel nézett.

- nekem mennem kell, de még találkozunk, ez biztos - komoran fejezi be a mondatot majd fel megy egy lépcsőn. Hangos ajtó záródást hallok. El ment. Mi a francot kezdjek magammal...Fel tápászkodom és keresek valamit, akármit. A szemem egy szobor végén akad meg. Valami angyal szobor ami egy dárdát tart. Oda trappolok és meg próbálok kezdeni magammal valamit. Mint az akció filmekben én is el kezdem a kötelet a szoborral dörzsölni, hátha. Nem nagyon akar működni. Mihez kezdjek...gondolkodj Aysh, gondolkodj, megint hallom a hangot...visszajött. Be bújok az egyik sötét sarokba, hátha. Nem tudom el hinni, bevált. Szitkozódva rohan ki a kriptából, én pedig rohanok utána, fel a lépcsőn. Ahogy ki érek hangos vitatkozást hallok...arra futok...Az első arc amit meg látok...Milán. Elképzelhetetlen örömöt érzek. Azonnal felé kezdek futni. Azonban kettőnk közt Erik és a fiú is áll. Erik ahogy meg lát azonnal rém dühös fejet kezd vágni. El borul az agya és ököllel kezdi ütni a másik fiút. Nagyot sikoltok és szinte össze rogyok. Milán hozzám rohan és azonnal fel kap. Szinte remegek. Mi a frász folyik itt. Erik, üt egy fiút aki ugyan olyan mint ő, kivéve hogy nincs klausztrofóbiája. Most akkor titkos szellem én? Vagy mi a frász, Milán meg...annyira örülök. Az egyetlen biztos pont most ebben a szarban. Erik és a fiú püfölik egymást, hol Erik ül a fiún, hol a fiú van felül és Erik lilul. Kezdek félni, de Milán szinte elégedetten figyeli őket.

- Milán mi a frász folyik itt?

- azt majd el mondják ők, ha le nyugodtak...

- ó hogy tőlük fogom megtudni mi a fasz van itt? - nézek Milánra fel vont szemöldökkel, mutató ujjammal a hancur fiúkra mutatva. Közéjük ugrok. Mind kettőt a fülénél fogva rántom szét egymástól. Oldalaimon a fiúkkal lépek vissza Milánhoz majd el engedem őket. Erik még mindig mérges.

- Na most akkor mi is folyik itt? - nézek körbe.

- Aysha, ez a két hülye, a tesód. - böki ki Milán. Nekem pedig le esik az állam. Hogy mi van?

- te, te ezt honnan tudod? - kérdezi a névtelen fiú.

- elég egyértelmű. Te nem akartad ismerni Ayshát, Erik igen. Az apátok közös, a válás után pedig apátok gondolom most szándékozna vissza menni Asyh mamájához. Azonban...azt nem tudom fel fogni.... te - itt a fiúra mutat - miért nem akartad meg ismerni a nővéred? - komolyan néz rá. Istenem. Milán komoly....nem hiszem el.

- Milán...

- Aysha - végig simít a kezemen - tudom minek tartasz. De most segíteni akarok...legalább most - ünútálatot fedezek fel a hangjában. Most mégis..figyelmem eltereléseként inkább a fiú felé fordulok. A földet pásztázza.

- mindezt azért csináltad hogy, ne ismerjem meg a testvéred? miért? - szemében még dühöt látok, de ahogy a szemembe néz, minden el párolog.

- nekem csak ő és apa van. Nem veheted el tőlem őket. Apa annyit mesélt nekem rólad. Azt mondta ha tehetné nem hagyott volna el téged. Minket választott helyetted, félek azt érzi rosszul döntött...Aysha... - könnyek szöknek a szemébe. Nekem szint úgy - én nem azért tettem mindezt mert veled lenne bajom...én csak...féltem... - itt el szakadt bennem a cérna. Nem tudok mit tenni szorosan ölelem meg. Apám még születésem után pár hónappal hagyott el. Soha nem hittem volna hogy két kisfiúért tette. Soha nem hittem hogy van esély rá hogy még érdeklem. Nekem...van még két öcsém....a felismerés karóként hasít belém. Szinte földre dönt, eltipor de mègis...boldoggá tesz...

- én, nem tudom mit mondjak... - rekedtes a hangom ahogy el engedem a fiút akit nem is ismerek mégis...többet érzek iránta mint gondolnám.
- nem akartam neked rosszat... - ennyit mond és újra meg ölel...
A halloween végül mégis sokat jelentett nekem idén. Cukorka és jelmezek helyett...2 testvèrt gyűjtöttem. Nehezen fogom fel...és sok megbeszélni valónk lessz. Minden össze fog zavarodni...de tudom. Érzem hogy minden tiszta lessz a végére. Talán nem ilyen befelyezès kellene hisz nem kaptam meg a lovagot ès nem sètáltam a naplementébe, de mégis boldog vagyok. Valami ma este meg változott. Örökre.