Majdnem csók

Elő-Valentin

Holnap lesz a Valentin-napi bál, az egész iskola már most bűzlik a potpourrival vegyített műrózsáktól. Ákos és Kriszti baromi nagy élvezettel vetették bele magukat a szervezésbe, és természetesen Eriket és engem is belerángattak. A kérdésem már csak annyi, hogy én miért nem vagyok képes visszautasítani Krisztit?

- Most nézz végig ezeken a folyosókon! – tárta szét a karját vigyorogva, és büszkén prezentálta az általunk felcsicsázott folyosót. Igen, nagyon csicsás és idétlen volt, és igen, minden gondolatom akörül forgott, hogy „basszus, basszus, basszus, milyen romantikus lenne, ha Erik megint megpróbálna megcsókolni!!!".

Ja, Erik. Természetesen azóta szóba sem került a dolog, és még jobban kerüljük egymást, mint azelőtt, hogy Krisztiék összejöttek volna. Konkrétan az interperszonális kapcsolataink kimerültek annyiban, hogy: Erik:"Hé! Kész a matek házid?" Én: „Igen. Tessék!" Erik: „Kösz." Én: „Legalább úgy másold, hogy hibák is legyenek benne!" Szóval nem túl rózsás a helyzet. Úgyhogy menjen a jó búbánatosba! Hiszen ő csókolt meg, most meg úgy néz levegőnek, hogy még el is hiszem, hogy az vagyok...

- Bámulatos – bólintottam nem túl meggyőzően, miközben belül majdnem elsírtam magam a gyönyörűségtől a Valentin-napi álomvilágot látva, és azt, ahogy Ákos romantikusan – vagy kicsit több annál – átkarolta a derekát. Ó, istenem, én mikor fogok ilyen gyönyörben részesülni?

- Giccses – jegyezte meg mellettem Erik. A kis illúzió romboló!

Ebben a pillanatban egy csapat lányokból álló évfolyamtársunk haladt el mellettünk, és nem titkolták el, hogy nem utasítanák el Eriket mint kísérőt a holnapi bálra. No hiszen, mintha őnagyságát olyan könnyű lenne rávenni arra, hogy bárkit is bálba hívjon. Ha olyan egyszerű lenne, már rég elhívattam volna magam vele! De mivel nem olyan egyszerű a dolog, a lányok is gondolom rájöttek, hogy mielőtt teljesen lejáratják magukat, inkább odébb állnak.

- Igazán elhívhatnál már valakit – cukkolta szemforgatva Ákos, és a szeme sarkából rám sandított. Természetesen miután a karácsonyi bál után elsírtam életem legfájdalmasabb eseményét a legjobb barátnőmnek, ő lelkifurdalás nélkül tovább mesélte a dolgot a pasijának – aki történetesen Erik legjobb barátja. De jó! Már mindenki tud a megalázásomról! De jó pont, hogy Ákos is nekem szurkol. Az viszont kissé égő, mikor direkt kettesben akarnak hagyni, miközben szinte szóba sem állunk egymással. Ja, nem is direkt hagynak minket kettesben, csak elhívnak minket is valami programra, aztán diszkréten elfelejtik, hogy mi is ott vagyunk... - Meg tudtommal téged is hívtak már el – vigyorgott rám szemérmetlenül. Most mi van? Döntse már el!

- Ja, ja, ott voltam, mikor az a kosaras srác elhívott. Miért utasítottad vissza? – nézett rám idegesítően a barátnőm. Most ezek komolyan ki akarnak provokálni egy kiadós tockost?

Percekig csak vörös fejjel álltam hármuk tekintetének kereszttüzében, mikor is Erik gúnyos-közönyös pillantásának hatására elszakadt bennem valami, és szinte öntudatlanul mondtam a következőket, még magam is meglepődtem, hogy ilyen eszembe jutott.

- Hát mert hiszen köztudott, hogy én Ákossal akarok elmenni – fordultam felé egy hatalmas vigyorral, és elindultam felé. Ákos értetlenül meredt rám, talán kicsit rémülten is – nem csoda, tuti azt hitte, begolyóztam -, Erik tekintete szó szerint lyukat égetett a hátamba, Kriszti pedig egy pillanat döbbenet után elkezdett idétlenül röhögni. Ja, neki elmeséltem, mi Erik vesszőparipája

- Igen? – cincogta Ákos ijedten.

- Hát persze – mosolyogtam rá továbbra is, és kicsit hozzábújtam, mire idétlenül átkarolta a derekamat. Vagyis valójában szinte hozzám sem ért, közben kérdőn Krisztire nézett, de mivel legjobb barátnőm feje még mindig vörös volt a röhögéstől, talán egy kicsit jobban felengedett. – Tudod mit? – „csillant fel" a szemem. – Holnap mehetnénk hármasban a Valentin napi bálra... - ha Kriszti is benne van, akartam folytatni szellemesen, de egyszer csak egy erős szorítást éreztem a karomon, Ákos karja eltűnt a derekamról, végül elemi erővel csapódtam háttal a falnak. Pár pillanatig fel sem fogtam a dolgot, ijedtemben szinte semmit nem is láttam, és csak akkor realizáltam, hogy Erik áll előttem és markolja a felkarom, mikor megszólalt.