Hullócsillagok városa

9. Fejezet:Változások

Alea szemszöge:

Az előző éjszakát ugyanúgy a szabad ég alatt töltöttük. A tűz melegen és lágyan lobogott, szinte körbeölelt minket. De a köd úgyszintén. Mintha el akart volna rejteni a világ elől. Kissé elszomorodtam, hogy nem láttam az eget sem. A csillagokat. Mert ilyenkor úgy éreztem, ők sem látnak engem. Pedig én akartam, hogy lássanak. Nem vágytam már úgy haza mint azelőtt, de szerettem volna, ha látják, hogy jól vagyok. Hogy nem vagyok egyedül. Hogy végre lettek barátaim, akik ráadásul farkasok. És hogy idelent is csodálatos a világ. Sőt. Talán.. már-már csodálatosabb.

Red megint némán ücsörgött. Megint felajánlotta, hogy ő majd őrködik. Den békésen aludt, de én egyáltalán nem voltam fáradt. Felkeltem és leültem mellé.

-Miért nem alszol? -kérdeztem.

-Ilyenkor ritkán alszok. Túl sok dolog történt az elmúlt néhány napban.

-Én is így érzem.

-Miért küldtek ide? Tettél valamit?

Sóhajtottam.

-Engedetlen voltam. Mert olyat választottak társamul, akit tévesen ítéltek meg.

-És ez tényleg ilyen nagy baj?

-Igen, az. És te miért jöttél el otthonról?

-Mert nem bírtam a bezártságot. Apám otthon akart tartani. Én viszont világot akartam látni és normális életet élni.

-Ott nem lett volna normális életed?

-Hát.. nem igazán.

Úgy éreztem most olyat mondott el, amit igazából nem is akart.

-Honnan tudsz ennyi mindent rólunk?

-Mármint?

-Rólunk angyalokról.

Red arca megmerevedett.

-Miből gondolod, hogy sokat tudok rólatok? -kérdezte.

-Mert...

Red szemszöge:

-Néha olyan mintha.. mintha te is közölünk való lennél.

Felnevettem.

-Sok angyallal találkoztam már.

-Tényleg?

Csak bólintottam.

-Hányat láttál eddig?

-Többet, mint amennyit szerettem volna.

-Miért mondod ezt?

-Mert... egyiket sem tudtam megmenteni. Mindig későn érkeztem.

Alea szomorúan nézett rám, és én is egykedvűen bámultam magam elé. Majd végigsimított a karomon, mire a bőröm bizseregni kezdett. Elrántottam a kezem és felálltam.

-Nem a te hibád volt.

-Nekem most.. egy kicsit muszáj egyedül lennem. -mondtam és bevetettem magam az erdőbe.

Alea szemszöge:

Red várj! -kiáltottam, de nem állt meg. -Valamit megint elrontottam, de mit?- mélyet sóhajtottam.

Visszaültem a padra és a gondolataimat szárnyalni hagytam. Annyira elmélyültem, hogy nem vettem észre, ahogy kezek fonódnak a számra. Valaki hátrarántott. Egy pillanatig furcsa illatot éreztem, majd magával rántott a sötétség.

Amikor felébredtem a kezem meg volt kötve. Körülöttem pedig mindenfelé farkasok voltak. Valaki a kését élesítgette. Oldalra pillantottam. Brett épp háttal állt nekem. Nem mertem mozdulni. Majd még mielőtt hátrapillantatott volna, becsuktam a szemem. Időt kellett nyernem valahogy. És a legjobb módja az volt, ha úgy tetettem mintha még mindig aludnék. De ez nem tartott túlontúl sokáig.

Brett elém lépett.

-Tudom, hogy ébren vagy.

Kinyitottam a szemem és készültem felnézni rá, de az arcunk egy vonalba volt és ez meglepett. Kellemetlenül közel volt most hozzám. Borzongás futott végig rajtam, ahogy megérintette az arcomat. Szeme az ajkamra tévedt. Majd egyre közelebb és közelebb hajolt, mígnem dühödt üvöltés szelte ketté a csendet. Összerezzentem, Brett pedig elengedett.

Igen igen tudom, lassan íródott a rész és rövid is lett, de most bocsi többre nem futotta :(