After I Died⏲ BTS

Negyedik fejezet

Destiny zihálva kelt fel ebből az emlékképéből is. Lassan felült a hatalmas fehér ágyon, amire fogalma sincs hogyan keveredett. Fejét megrázva nézett körbe a teremben. Még mindig az álom hatása alatt volt.
Lassan kimászott az ágyból,majd kiment a folyosóra, mely hemzsegett az orvosoktól és a síró emberektől.

Destiny zavarodottan ment végig a végtelennek tűnő folyosón, mire végre megszólították.

-Maga Destiny, igaz?

-Igen.-bólintott egy aprót a lány.

-Hogy hogy fel tud állni? Nem fáj semmije? Hívjam az orvost?-a nővér egyre zaklatottabnakn tűnt.

-Nem, teljesen jól vagyok, köszönöm.-mosolyodott el.-De azért az orvosommal beszélnék.

-Menjen vissza a szobájába, mindjárt utána küldöm.

-Köszönöm. -nézett rá hálásan, mire a nővér már meg is fordult és ment tovább. Des is elindult a másik irányba, majd szobájában idegesen kezdett fel-alá mászkálni.

Még is mi bajom lehet?-tűnődött magában.-Biztos csak elájultam. Vagy lehet egy kicsit beütöttem a fejem, amikor elütött a kocsi.-már maga sem tudta mit higyjen el és mit ne. Lelkileg már teljesen kivolt, mikor végre belépett az orvos is.

-Jónapot.-kezet fogott Destinyvel.-Dr. Brown vagyok.

-Destiny, Destiny Hart.-próbált pozitívnak tűnni.

-Szóval-az orvos lapozgatni kezdte a kezében lévő lapokat.-A betegségéről lenne szó.

-Milyen betegség?-ráncolta össze szemöldökét Des.

-Hát tudja a... Várjunk, maga nem is tudja?

-Bökje már ki, mi az Istent kéne tudnom!

-Tudja ezt nehéz, nagyon nehéz elmondanom, de végső stádiumú agytumora van.-sütötte le szemeit.

-Maga hülye!-kínos nevetésbe kezdett a lány.-Hogy lennék már én? Valakivel nagyon össze keverte a papírokat.-még mindig nevetett, de mikor meglátta az orvos rezzéstelen arcát, abba hagyta.

-Nem kevertem össze semmit. Sajnálom, és jobbulást.-mondta majd sarkon fordult.

-Várjon!-kapott keze után Des.-Ha ez igaz, mennyi időm van hátra?-hatalmasat nyelt.

-Nem tudom. Ez ember és akaraterő függő, de három hónapnál nem adok többet.-mondta, majd kirántotta csuklóját Des szorításából és elment.

-Tapló.-mormogta maga elé Des, majd visszaült az ágyra.

-Szóval agy, most komoly így feladsz engem?-kezdte el fejét ütögetni.-Ha? Azt hittem erősebb vagy te kis szemét.-rázta fejét, majd lecsukta szemeit.-Mondjuk nekem mindegy. Tőlem akár most is meghalhatok.-suttogta maga elé,  majd megint egy álomban találta magát.

~2012. 05. 03.~

Izgatottan, mosolyogva futott az ismerős utcák között, majd mikor hazaért felment szobájába és leült tanulni.
Éppen a kémia részecskék részletes összetételét tanulta, mikor telefonja rezegni kezdett. Hamar felkapta és füléhez emelte.

-Igen?-szólt bele.

-Destiny, kérlek gyere ki a parkba, most.- Taehyung hangja szomorkás volt.

-Miért? Mi történt?

-Csak gyere. Majd itt elmondom.-hangja elcsuklott. Des biztos volt benne, hogy sírt, de mivel abban a pillanatban rácsapta a telefont, nem tudta meg.
Órájára pillantott, mely pontosan 22:43-at mutatott. Nem tudta hova tenni a késői telefonálást, de biztos volt  benne, hogy valami nagy gond van, ezért gyorsan magára kapta cipőjét és vékony dzsekijét, majd az ablakon át kijutott az utcára. Szinte végig rohant, amíg le nem ült a parkban lévő padukra, melyen már ott ült Tae arcát kezei közé temetve.

-Héj, mi a baj?-karolta át a lány, mire Tae könnyes szemekkel meredt rá.

-E..elmegyünk.-újra sírni kezdett, majd magához szorította Destiny felhevült testét. Már éppen kérdezett volna, mikor a fiú folytatta.

-El kell költöznünk, mert csak Amerikában tudtunk szerződést kötni. Csak ott kezdhetjük el.-minél többet beszélt, annál jobban szorította magához a zavarodott lányt.

Destiny tudta, hogy nyolc éves koruk óta azt hangoztatják, hogy ők énekesek és táncosok lesznek és együtt fogják csinálni. A lány is becsukta szemeit, majd könnyei folyni kezdtek arcán.

-Semmi gond.-simította meg Tae arcát.-Majd találkozunk még. Ebben biztos vagyok. Ezt a barátságot nem fogjuk eldobni. Túl értékes ahoz. Figyelj TaeTae-arcát kezei közé fogta.- soha a büdös életbe nem fogjuk elhagyni egymást, mert mi egymáshoz tartozunk. Ez csak egy átmeneti állapot lesz. Azt a pár hónapot ki fogjuk bírni. Gondolj végig arra, hogy én itt leszek és rátok fogok várni. Örökké.