Játsszunk életet vagy halált!

#2

USA, Cheyenne

Matty:

Mióta vársz már ott? Azt írták az e-mailben, hogy alig egy óra alatt lezavarják az egészet, és utána rögtön kezdődnek a tesztek a programhoz. Azért utaztál ennyit, hogy aztán megvárassanak?

Én:

Három órája :'( Azt hiszem, le kell vágni a lábaimat, annyira fájnak :/ Ma már biztos nem kezdik el a teszteket.

Matty:

Te vetted fel azokat a borzalmas cipőket, amikről voltál szíves képet is küldeni. Nincs ülőhely?

Én:

Ne piszkáld a cipőimet, mennek a kiscicás harisnyámhoz :* <3 De van, csak most már nem megyek el a sorból. Csak tízen vannak előttem. Ezt már megvárom.

Matty:

Miért van ekkora csúszás?

Én:

Hm... Asszem vmi gond volt a regisztrálásoknál, és nem fogadták el a kódokat, de személyikkel meg ilyenekkel igazolták, hogy kicsodák. De szerintem már jó, csak most meg már sokan vagyunk. Egy csomóan csak úgy jöttek, hátha sikerül bejutniuk, pedig semmit sem hoztak nyilvánosságra a sorsolás után. Még a csomagomat is magammal kell cipelnem folyamatosan, mert nem adhatom le a regisztrálás előtt.

Matty:

Rendben, kezdődik az órám, ha bejutottál írj, és vigyázz magadra. És könyörgöm, ne aludj el furcsa helyeken! Az még elfogadható, hogy a vonaton bealszol, de hogy utána sorozatban két padon, és a metrón, az már hihetetlen! Jó, hogy nem loptak el semmit sem tőled. Majd beszélünk.

Én:

Kösziii ^3^ Nem is szoktam furcsa helyeken aludni. És majd írok, te pedig légyszi' nézd már meg, hogy lekapcsoltam-e tegnap a lámpát a hálószobámban! Nem emlékszem... Akkor szió <3 :* XOXO

Lezártam a telefont, és odébb vánszorogtam a sorban. A hátam már komolyan fájt, talán tényleg a tízcentis magassarkú miatt, de most már tényleg kibírom. Ráadásul én legalább tudtam rendesen húzni magam után a bőröndjeimet, nem, mint a mögöttem álló lány, aki egy nagy sporttáskát cipelt magával, de az első óra után lehajította a földre, amolyan „kit izgat?" mozdulattal.

Tényleg sokan álltak itt ahhoz képest, hogy a verseny a legnagyobb titokban zajlott a jelentkezés után. Vagy nyolcvanan lehettek, és ebből alig harmincan versenyzők.

Körbe pillantottam még egyszer a nagy, üvegablakú előcsarnokban, ahol hatalmas, fekete bőr fotelek voltak, hogy minél kényelmesebben lehessen várakozni. Minden szép volt és letisztult, ahogy egy nagyvállalat előcsarnokától várja az ember. Rengeteg magassarkús nő és öltönyös férfi mászkált mindenfelé, mint bármilyen másik munkahelyen; bizonyos szempontból még kicsit csalódást is okozott a hely a lenyűgözősége ellenére.

Ennek ellenére mi úgy álltunk, mintha egy fesztiválra akarnánk bejutni. Mindenki olyan más volt, és mindenki sokkal felkészültebbnek tűnt nálam, még a göndör, barna hajú lány is mögöttem; ahogy azok is, akik csak belógtak ide, mert valahogy kiderítették, hogy hol is zajlik pontosan a regisztráció és hogyan. Bár nem tudtam megkülönböztetni őket a tényleges versenyzőktől.

De ennek ellenére nyilván nem fogom feladni, amikor már ilyen közel van a vége!

Újult lelkesedéssel mentem tovább nézelődve, egészen az előttem álló pasi hátának. Zavartan kértem elnézést, és hátrébb léptem, miközben próbáltam megőrizni a méltóságom, de a cipőm sarka megakadt a lány táskájában mögöttem, mire hirtelen előre kellett lépnem, de megbotlottam. A lendülettől úgy zuhantam hátra, mint egy krumpli, rá a padlóra.