22.

469 37 5
                                    

#EdwardNygmaAppreciationPost

Szükség van most arra, hogy fangörcsöljek kicsit Edért, ugyanis rengetegen elkezdték utálni az utolsó részben történtek miatt.

Emberek, chill!

Én szinte biztos vagyok benne, hogy Ed és Oswald sztorija nem ér itt véget. Hogy lesz Nygmobblepot.

De nem egyből.

Nem tudom egyesek miért várják el hogy egyből összejöjjenek. Szerintem sokkal jobb ennyi drámával, szétizgulni az agyadat hogy most mi lesz, mert így a végkifejlet is ezerszer jobban fog esni majd. Hiszen tudod mennyi mindenen keresztül kellett menniük azért, hogy eljussanak idáig. Tudod, hogy nem hirtelen történt, hanem mindennek oka volt, s ez szépen fel volt építve, ki volt dolgozva.

Azt hiszem van jó pár érvem amiért azt mondom, hogy Nygmobblepot egy beteljesült ship lesz, de mindközül a legfontosabb ez:

Robin és Cory nem hagynák, hogy ne történjen meg.

Szerintem nem dolgoztak hiábavalóan azért, hogy ne legyen a végén semmi. Hiszen gyakorlatilag ők a fandom kapitányai és szerintem egyértelmű, hogy az ő ötletük volt ez az egész "Oswald szerelmes Edbe" dolog. Plusz azt is kihangsúlyozták már, hogy a Gotham készítői tisztában vannak azzal, hogy nekik milyen különleges a kapcsolatuk és ezáltal ezt a sorozatba is beleszövik. Ééééés tudjuk hogy Robin és Cory folyton rejtélyeskedik és nevetgél ha kérdezik őket Nygmobblepot-ról, meg a többi cast tag is folyton áradozik hogy mennyire imádja az ő jeleneteiket nézni, stb. stb.

Szóval még mindig azt állítom - és bízom magamban meg a megérzéseimben -, hogy Nygmobblepot LESZ.

Na de térjünk vissza a rész eredeti témájára, Edward Nygma-ra.

Ed nekem a szívem csücske volt abban a pillanatban, ahogyan megláttam.❤︎

Tudjuk, mennyire szerencsétlen volt.

A csaj, akibe fülig szerelmes volt, furának tartotta és kerülte.

Harvey gyűlölte, s Jim se igazán rajongott érte...

Nem vették számba, ez tény.

(Egyébként fun fact, hogy én még az első közös jelenetük előtt shippeltem Edet és Oswaldot. Fogalmam sincs miért, de shippeltem. Aztán az első közös jelenetnél fangörcs rohamot kaptam és azóta a Nygmobblepot shipperek táborát erősítem hivatalosan is. Szóval fogalmam sincs hogyan, de talán már akkor megéreztem, hogy valami lesz köztük, amikor semmi sem utalt rá - egy jós vagyok, pls. xD)

A lényeg, hogy szar volt neki. El volt nyomva, pedig egy zseni.

És imádom hogy zseni és aztán egyik pillanatról a másikra leszúr valakit. Szerintem én vagyok a pszichopata hogy ilyeneket mondok, de amúgy tök vicces amikor örül annak, hogy megölhet valakit vagy kínozhat. :)))

Ezért is a kedvenc Ed gifem ez:

És hadd jegyezzem meg, hogy Cory Michael Smith valami ritka jó színész

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

És hadd jegyezzem meg, hogy Cory Michael Smith valami ritka jó színész.❤︎

De Ednek is vannak ám érzései gyerekek. És nem, nem Miss Kringle-re gondolok, sem pedig Isabellára. Kívülről sebezhetetlennek tűnik, de nem az. Csak a másik személyisége, az úgynevezett "Dark Nygma" miatt hisszük annak. De ha megfékezné őt, akkor minden másképp lenne. És szerintem ettől a Nygmatól kell most tartanunk, nem a valóditól. Mert a valódi az volt, aki megölelte Oswaldot és azt mondta neki, hogy ne feledje el, hogy a barátja. Mert igen, ha Ednek nem lennének valamiféle érzései Oswald iránt, akkor nem tartotta volna a barátjának, nem öleli meg és nem mondott volna olyanokat, hogy: "Bármit megtenne érte és mindig számíthat rá." Ed igenis érez valamit és ez lehet nem szerelem, de szeretet biztosan. Csak azért hajtja a bosszú, mert Isabella felkavarta és előhozta belőle a régi énjét, aki megölte Miss Kringle-t és aki bosszúszomjas... aki hátba szúrná Oswaldot, ahogyan azt a képzelgésében láttuk. Ha valahogy visszalehetne hozni a "cukibb" Nygmat, akkor biztos vagyok benne, hogy minden rendben lenne. De ez csak az én véleményem.

Amúgy Ed valami ritka édes pofa *---* Nem tudom, én tök szerelmes vagyok belé❤︎

Szóval nem kell őt utálni, megvan az oka annak, hogy miért olyan amilyen. Hiszen mindenkinek a múltja határozza meg azt, hogy mivé válik majd.

És Edből ezt hozta ki. Ezt kell szeretni és elfogadni.

Higgyétek el: nála ezerszer rosszabbak is vannak.

Én csupán annyit mondok, hogy ne tekintsetek ellenségként rá. Talán ebben a pillanatban valóban egy ellenség Oswald számára, de tudom, hogy ott vannak még azok az érzései iránta, s ha a másik énje bántani is fogja, ez az énje megbánja majd és megtesz mindent azért, hogy helyrehozza a hibáját.

Let's not give up on Ed. Have faith in him.❤︎

SZERETEM EDWARD NYGMA-T!!!❤❤❤

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

SZERETEM EDWARD NYGMA-T!!!❤❤❤

Ezt muszáj volt. :'D

Üzenem neked: Fangörcsöm van #10Where stories live. Discover now