Hogy is mondjam el, hogy szeretlek?

1

Lucy! Lucy! – hallottam Happy hangját. Felemeltem a fejem és körbenéztem. A fairy tail – ben voltam. Biztos elaludtam! – gondoltam magamban. Felültem és megdörzsöltem a szemem.

- Mi az Happy? – néztem fáradtan a kék macskára.

- Natsu talált munkát és Erzáék is mennek és te mostanában nem állsz szóba Natsuval szóval én jöttem szólni! – hadarta el egy szuszra.

Nos, igen. Mostanában kerültem Natsut. Nem azért mert bármi bajom lenne, vele csak valahogy nem tudok úgy a közelében lenni, mint egy barát mióta rájöttem, hogy többet érzek iránta barátságnál.

- Rendben! Megyek és pakolok néhány holmit. Mikor indulunk?

- Fél óra múlva kell az állomáson lenni.

- Értem! Ott leszek! – Mosolyogtam Happyre. Aztán megfordultam és elindultam haza néhány ruháért.

Fél órával később már az állomásnál ültem egy padon. Erza éppen a jegyeket vette meg a vonatra. Wendy mellettem ült és Carla-t tartotta az ölében. A két jómadár (Gray és Natsu) Erza távollétében megint összevesztek valami apróságon. Wendyvel egyetemben én is őket néztem. Pontosabban Natsut. Bárcsak beletúrhatnék azokba a rózsaszín tincsekbe! – sóhajtottam. Hirtelen - mintha csak tudná, hogy éppen rágondolok – Natsu megfordult és rám nézett. Kipirultan kaptam oldalra a fejemet, ami egy mérges mozdulatnak is meg felelhetett volna. A szemem sarkából láttam, hogy felém indult.

- Srácok megvannak a jegyek! – mondta mosolyogva Erza aztán hozzá tette – Remélem nem veszekedtetek!

- Nem, hiszen legjobb barátok vagyunk! – mondták azonnal kórusban.

- Akkor jó! A barátság nagyon szép dolog! – mondta Erza és elindult a vonat felé. Mi is elindultunk. Ügyeltem rá hogy Natsu ne legyen a közelemben. Majd ha elég bátorságot gyűjtök, hogy Natsu elé áljak és elmondjam neki, hogy mit érzek, akkor nem fogom többet kerülni.

Mindannyian felszálltunk a vonatra és elfoglaltuk a helyünket. A szerelvény nemsokára elindult. Szegény Natsu már megint rosszul lett. Wendy nem segíthetett rajta nehogy hozzá szokjon a szervezete. Kinéztem az ablakon és megpróbáltam kizárni a külvilágot. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam. Egyre laposabbakat pislogtam. Végül feladtam a harcot és elmerültem a sötétségben.

Mikor magamhoz tértem a fejem valami puhán volt. Olyan kényelmes volt, hogy még jobban belefúrtam az arcom. Párnám halkan felnevetett mire kipattantak a szemeim és olyan hirtelen ültem fel hogy megszédültem.

- Jól vagy? – kérdezte egy ismerős számomra kedves hang. Eddigi párnámra néztem és meg kellett állapítanom, hogy bizony nem képzelődtem. Natsu ült mellettem. Körbenéztem, de a többieket nem láttam sehol.

- Persze! – válaszoltam végül a feltett kérdésre. – A többiek hol vannak?

- Mivel kevesen vannak a vonaton ezért elültek, hogy tudjunk beszélgetni.

- És hogy – hogy nem vagy rosszul? – tettem fel az újabb kérdést.

- Wendy meggyógyított, hogy tudjunk beszélgetni.

- És miért aludtam én a válladon? – már kezdtem vörösödni.

- Mikor a többiek elmentek melléd ültem, hogy megvárjam, amíg felébredsz aztán a vállamra esett a fejed. Mivel nem volt kellemetlen és úgy tűnt te is nyugodtabb vagy ezért nem raktam arrébb!

- Világos! Miről akartál beszélni? – tértem végül a lényegre.

- Megbántottalak valamivel? – nézett rám nagy szemekkel.