Hogy is mondjam el, hogy szeretlek?

2

- Nem! Miből gondolod? - heveskedtem.

- Mostanában kerülsz! - szegezte nekem tettem.

- Nem is! - tagadtam hevesebben, mint mikor az előbb azt feltételezte, hogy megbántott.

- Ne nézz hülyének! Azt hiszed nem tűnt fel? Néhány órája az állomáson is mikor feléd fordultam mérgesen elfordultál! Ha Erza nem jött volna meg akkor ott helyben megbeszéltem volna veled ezt az egészet.

- Figyelj nekem tényleg semmi bajom veled és nem akarlak kerülni sem! Dühös sem vagyok rád csak zavarba jöttem, mert pont rátok bambultam.

- Szóval nem vagy rám mérges! - mondta mire bólintottam. - És az állomáson zavarban voltál! - ismét bólintottam. - És nem akarsz kerülni! - bólintottam. - Ha nem akarsz kerülni, akkor ne, kerülj! Nem szeretem, ha haragszol rám!

- Nyugi Natsu nem vagyok mérges rád! - mosolyogtam rá.

- Akkor jó! - villantott ő is rám egy tőle megszokott ezer wattos mosolyt. Hirtelen ásítottam egyet. Nem értem, hogy mostanában miért vagyok egyre fáradtabb. Natsu csak mosolygott aztán megfogta a fejem és az ölébe nyomott.

- Pihenj még egy kicsit! Még úgyis egy csomó idő, amíg odaérünk.

- De mi lesz, ha elalszom?

- Majd felébresztelek. - lőtte ki az utolsó lehetőséget, hogy üljek az út hátra lévő részében.

- R-rendben! - egyeztem bele tök vörösen.

Becsuktam a szememet és próbáltam nem elaludni.

- Lucy! Lucy ébredj! - hallottam valakit, ahogy ébresztgetett. Nem ismertem meg a hangját.

- Még pár percet! Eskü' hogy utána felkelek! - motyogtam.

- Én várnák, de le kell szállni a vonatról! - mondta az ismeretlen. Végre felismertem a hangot.

- Natsu mit csinálsz itt? - kérdeztem.

- Utazom! - jött a válasz.

- A szobámban?

- Most egy vonaton vagyunk. - mondta mire nekem végre leesett, hogy most épp egy küldetésre tartunk. Úgy néz ki mégis csak elaludtam. Felültem és megdörzsöltem a szemem. Natsu épp akkor állt föl és kezdte el lepakolni a csomagjainkat. Felálltam és elvettem tőle a táskám. Leszálltunk a vonatról. A többiek a vonat mellett vártak minket. Mikor mi is oda értünk hozzájuk elindultunk ki az állomásról. Hamar megtaláltuk azt, aki feladta a hirdetést. Felvettük a munkát és hozzá is láttunk a melóhoz. A feladat az volt, hogy el kellett fogni egy csapat veszélyes tolvajt.

Hamar a nyomukra akadtunk. Megvártuk a megfelelő időpontot és támadtunk. Én Minotaurust és Leo - t idéztem, meg hogy segítsenek míg Erzáék a többi banditát intézték el. Mikor végeztem az én részemmel megfordultam.

A következő, amit éreztem, hogy valami éles nyomódik a hasamba.

- Neee...! - Hallottam tompán Natsu kiáltását. Aztán összeestem.

Egy kis időre minden elsötétült körülöttem. A hasamnál valami kellemes melegség áradt szét. Óvatosan kinyitottam a szemem. Az első, amit megláttam az Wendy megkönnyebbült arca volt. Felültem. Épp hogy megtámaszkodtam valaki máris a nyakamba ugrott.

- Jól vagy? - Kérdezte Natsu miután elengedett.

- Igen! - mosolyogtam rá.

- Hála az égnek! Nagyon aggódtam! Ne csinálj ilyet többet! - mondta teljesen komolyan Natsu. Teljesen elvörösödtem!

- Ne haragudj! - suttogtam lehajtott fejjel.

- Végül is az a lényeg hogy jól vagy! - mondta ezúttal Erza.

- Igaz! - helyeselt mindenki az élen Natsuval.

Megmosolyogtam a jelenetet. Felálltam és elindultuk vissza a fizetésért. Kicsit furcsán éreztem magam, de nem szóltam a többieknek nehogy még jobban aggódniuk kelljen.

Amint kifizettek minket már mentünk is haza. A tíz órás utat megint átaludtam. Megint Natsu ébresztett. Miután leszálltunk a vonatállomáson én azonnal hazamentem és beledőltem az ágyba. (Persze csak az után hogy a házi néninek kifizettem a lakbért!)

Néhány nappal a küldetés után megint a Fairy Tail -ben voltam. Megint elaludtam, mint mostanában midig. Natsu keltettet fel és mondta, hogy menjünk el egy küldetésre. Bele egyeztem. Felálltam, de lépni már nem tudtam. Hirtelen minden elsötétült és én elkezdtem zuhanni. Elnyelt a rémisztő sötétség.

Rengeteg hangot hallottam, de egyiket sem ismertem fel.

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el mire sikerült kinyitnom a szemem. Először semmit sem láttam a hirtelen fénytől. Mikor hozzá szokott a szemem a világoshoz körülnéztem. Egy fehér szobában voltam. A szobában több ágy volt. Az ágy mellett Natsu ült félig az ágyon fekve és a kezemet fogva aludt. A szabad kezemmel megsimogattam az arcát, amire azonnal felébredt.

- Lucy! - mosolyodott el és a nyakamba borult.

- Mióta vagy itt? - kérdeztem miközben viszonoztam az ölelését.

- Mióta behoztunk nem mentem el mellőled! - válaszolta.

- Mi történt?

- Felálltál, hogy válasz egy munkát a falról, de összeestél! Először Porlyusca-hoz vittünk. Ő megállapította, hogy elkaptál egy súlyos betegséget és pluszban a múltkori sérülésedet okozó tőr mérgezett volt. Azt mondta, hogy még pont időben vittünk el hozzá, mert egy nappal később már nem tudott volna megmenteni téged. Miután meggyógyított elhoztunk a kórházba, mert nem akartál felébredni. Nagyon megijesztettél! Nem meg mondtam, hogy ne csinálj ilyet még egyszer?

- Ne haragudj! - hajtottam le a fejem.

- Ne! Nézz rám! Kérlek! Már túl sokáig kellett nélkülöznöm a szemeidet! - kérlelt. Óvatosan felnéztem. Mosolygott! Hevesebben kezdett verni a szívem.

- M-mióta voltam eszméletlen? - dadogtam el kérdésemet.

- Két hete. - jött a válasz.

A takarót kezdtem nézegetni. Nagyon zavarban voltam.

- És miért maradtál végig velem? - törtem meg a csendet.

- Azért mert fontos vagy! - válaszolta mire rákaptam a tekintetem.

- E-ezt h-hogy érted? - éreztem, hogy az arcom egyre forróbb lesz.

- Úgy ahogy mondom. Szeretlek! - mondta és megcsókolt. Először csak kitágult pupillákkal hagytam aztán én is visszacsókoltam. Mikor elengedett egy éret paradicsomot is megszégyeníthettem volna.

- É-én is szeretlek! - mondtam ki végre azokat a szavakat, amik már hónapok óta nyomták a szívemet. Natsu ennek hallatán felnevetett.

- Aranyos vagy mikor elpirulsz! - mondta kedvesen és megint megcsókolt. Leírhatatlanul boldog voltam!

VÉGE