Zuhanás (Falling)

Szülőszoba

Nagyon hangos ez a visítás, kiszakad a dobhártyám. Ilyen rusnya voltam, mikor kibújtam anyámból? Hát ez elég elszomorító. Mint egy undorító földönkívüli. Vajon az anyám is ezen a véleményen volt vagy az ő szemében máshogy néztem ki?  Na ne szórakozzunk már egy ilyen véres, nyálkás üvöltő gusztustalanságot sehogy nem lehet szépnek látni. Az egyetlen, ami vigasztal, hogy mindenki ilyen ocsmány élete első perceiben. Anyán, látszik a kimerültség, de olyan szemmel néz rám, mintha egy gyémántokból kirakott Gucci táskát tartana a kezében, ami elég nagy szó, mert nem igazán van pénze. Pedig szinte hallom, ahogy azt gondolja magában; Soha életemben nem láttam ennél visszataszítóbb emberi lényt. Hát eddig én sem. Mikor a víz alá teszik a véres és nedves testecském még jobban üvöltök, valószínűleg nem esik jól, hogy tele megy az orrom és a szám vízzel. Odaadnak anyukám karjaiba, aki mosolyogva fogad, elképesztően gyönyörű nő, szerencsés vagyok, hogy ilyen sokáig benne lakhattam. (Talán ez volt a legszebb otthonom, talán az egyetlen igazi otthonom.) A mellkasára helyez engem óvatosan ebbe a fehér pólyába bugyolálva. Már nem sírok, mert anya simogat és ahogy a fülem oda tapad a mellén lévő bőrhöz hallom, ahogy ver a szíve, egyre inkább kezdd vissza állni a normális ütemére. Átvisznek egy másik szobába, anya a karjaiban tart, őt pedig tolókocsiban tolják. Elég nagy a hangzavar itt a kórházban, ahol vagyunk. Meg kell mondanom nem tudok a zajra koncentrálni, mert még az előző borzalmas jelenetet próbálom feldolgozni. Hiába a saját anyám. Végig néztem, ahogy ki jön egy gyerek a vaginájából. SOHA ne akarjatok ehhez hasonlót látni.

Még mindig anya karjaiban vagyok és utazik velem a tolókocsiban, amit egy ápolólány tol, egy elég hosszú fehér folyosón. Megállt. Anya megköszönni, majd a nővér ennyit mond;

-Itt is vagyunk, anya! Bármi probléma akad csak szóljon, egy pár napig még bent lesz, gondolom ezzel tisztában van.

-Igen, persze. Nagyon szépen köszönöm, Abigél.- majd a hölgy akit ezek szerint Abigélnek hívnak elsétál. Egy ideig hallani a lépteit, de pár másodperc múlva teljesen elhalkulnak. Anya az egyik kezében engem tart a másikkal a kerekesszék kerekét hajtja előre, hogy az ablakhoz vigyen. Oda érünk egy óriási üveg elé, amin anya kibámul, de én még nem merem kinyitni a szemem. Anya vállát egyszer csak megérinti valaki.

Itt van az apám.

Anya elfordította a derekát és csókot nyomott a szájára. Ez még undorítóbb, mint amit az előbb láttam a szülőszobában. Az apám arca még csupasz, nincs szőrrel borítva . Olyan mint egy ártatlan tinédzser. Itt 21 éves. Igazából még valóban ártatlan tinédzser. MÉG.