Kiss And Cry

Break Up

Javier P.O.V.

Több, mint egy napja nem beszéltem Yuzu-val néhány kötelező, udvarias csevejt leszámítva. Nem akartam zavarni a felkészülésben és féltem szóba hozni a történteket, ő pedig vagy szégyellte magát; holott nincs is miért, vagy pedig már nem is igazán foglalkoztatta a téma.

Viszont a mai nappal eljött a Grand Prix Final utolsó, a free style előadására szolgáló napja is.

A lehető legrosszabb formámban voltam, az edzéseken folyamatosan a jégen fekve kötöttem ki, hamar kimerültem, éjjelente viszont nem tudtam aludni. Folyamatosan Yuzu szavait ismételgettem magamban, hogy nincs értelme feladni, de egy idő után már az sem segített, és kezdtem azt hinni, hogy semmi esélyem. A pontok jelenlegi állása szerint a helyezésem még nem is olyan tragikus, hiszen nem először állok a harmadik helyen a short program után, mégis elnézve a többi versenyző kitartását, lelkesedését, és az enyémnél határozattan jobb formáját, kezdek kételkedni, hogy a megfelelő helyen lennék itt, a döntőben. Az érzelmeknek ideális esetben nem lenne szabad kihatniuk a teljesítményre, ezt minden sportolónak tudnia kéne.

Hirtelen belém hasított egy gondolat, hogy mi lett volna, ha nem jutok be a Final-ba. Ha csak otthon próbálom meg elkapni az elő közvetítést és biztonságos távolságból szurkolok Yuzu-nak, akivel ebben az esetben még változatlan kapcsolatban lennék. Egy újabb elrontott ugrás, egy újabb szemrehányó pillantás Brian-től. Össze kell szednem magam.

Miki a verseny előtt utolsó edzés után az öltöző ajtaján kopogtatott, amikor már mindenki elhagyta a helyiséget. Ő is hasonlóan szemrehányó tekintettel nézett rám, mint Brian, alig néhány perccel korábban.

-Miért nem beszélünk két napja? Legalább egy sms-t küldhettél volna, hogy most nem érzed jól magad a verseny miatt, és inkább egyedül szeretnél lenni, mint velem. Egyetlen sms, Javi!-a mellkasa előtt összefont karokkal állt, és nézett engem.

-Nem vagyok ideges a mai nap miatt.-a hangom rácáfol az állításomra.-Illetve nem csak amiatt vagyok ideges. És nem csak ez az, amiért kerültelek az utóbbi időben.

-Yuzuru miatt van, igaz? Mindig minden miatta van, nem igaz? Ha vele történt valami, mindig ott voltál mellette és támogattad, még akkor is, ha közben én is magam alatt voltam. Mindig elém helyezted őt, és úgy néztél rá, ahogyan rám sohasem.

-De ha ezt tudtad, miért nem hagytál ott? Minden annyival egyszerűbb lett volna, és most nem érezném úgy magam, mint aki egy csónakban ül egy vízesés előtt, és nem tud semmit tenni az ellen, hogy elsodorja az ár.-nem akartam vele kiabálni, tudtam, hogy nem ő a hibás, de jól mondta, ideges vagyok és ilyenkor sokszor nem tudok uralkodni az indulataim felett, akárki felé is irányulnak. Vagyis ezúttal saját magam felé, de ez most nem számított.

-Gondolom ezzel azt akartad közölni, hogy vége.-nézett rám, immár ő is ingerülten.

-Nagyszerű, hogy magadtól is rájöttél.-dühösen rábámultam, majd kiviharoztam az öltözőből.

Fáradtan dörzsöltem meg a szemem. Én tényleg nem akartam így elválni tőle, hiszen azon kívül, hogy túlságosan hosszú ideig állt köztem és Yuzu között; ráadásul ez az én hozzájárulásommal történt, nem tett semmit, amiért ezt érdemelte volna. Egy rossz időzítés, én pedig megijedtem, ezzel elrontva rengeteg mindent, ennyi történt, és egyik sem az ő hibájából, ráadásul amikor kiabáltam vele, mégcsak nem is rá voltam dühös.