More than brother

1.

November 25. Péntek

Becsengettek. Szokásos reggeli álmossággal fejemen odasétáltam a padomhoz, hogy elfoglaljam helyem. Fizika óra. Egyszerűen utálom. Nem tudom mi szükségem lesz erre a szarra, de biztos vagyok benne, hogy majd felkeresem a fizika tanárom, és ezt egyszer tőle is megkérdezem egy pár év múlva. Mondjuk 20. 

-Prescott. Ha felébredtél az álmodozásból, jöhetsz ki felelni. - mondta az említett kedvenc tanárom. Szarkasztika érződik remélem. 

-Ö.Én nem készültem mára.-hajtottam le fejem a szégyentől.

-Rendben, akkor beírom az egyest.-csóválta a fejét. -Prescott, legyen szíves óra után idejönni hozzám.

A hideg is kirázott. Türelmetlenül néztem az órát. Amint kicsengettek, mindenki felpattant és már ment is. Kivéve én. Mondjuk, elgondolkoztam, hogy gyorsan elvegyülök a többiek közt és én is kirohanok.

-Gyerekek, ne felejtsétek el a jövőheti dolgozatot! - kiabált utánuk Mrs Well

-Itt vagyok tanárnő. - mondtam, kicsit félve.

-Lisa. Ugye tudod, hogy milyen jegyeid vannak? Én megértem, hogy nehéz életed van, de ez nem lehet indok mindenkinek. Azért tanulsz, hogy később neked jobb életed legyen. 1,6 a fizika átlagod. Remélem tudod, hogy az egész családod kitűnő tanuló jelenleg, és mindig az is volt. Ahogy érzem, nem mondtad el otthon, hogy rontottál, igaz? - bólogattam. - Sejtettem Lisa. Megkérem Cameront, hogy segítsen neked. Csak egy évvel jár feletted, és ő ötös. Órák után itt bent maradhattok a teremben és kísérleteztek, valamint elmagyarázza neked az anyagot, rendben?

Istenem. Magamtól is meg tudom tanulni. Na jó, nem. De attól még nem kell ez a nagy felhajtás. Cameron biztos nem fog nekem segíteni egyébként sem.

Az egész napomat egyedül töltöttem, ugyanis a legjobb barátnőm, Rosie ma nem jött iskolába. Alig vártam, hogy végre hazaérjek, ledőljek a puha ágyamba és a Vámpírnaplók új részét megnézhessem. 

Vége lett mind a 7 órámnak. Mehettem haza. Gondoltam az iskola kapujánál megvárom Codyt, hogy hazasétálok vele, de lehet ő már otthon van, ezért inkább elindultam. Fülhallgatómat bedugtam, kedvenc zenémet elindítottam és szinte dalolászva sétáltam. 

Mikor hazaértem, azt hittem rosszul látom. Anya itthon van. De hát neki Párizsban kéne lennie, üzleti megbeszélésen. 

-Lisa, kincsem. - megölelt. - Annyira hiányoztatok.

-Szia anyu, te hogyhogy itthon vagy? - érdeklődtem.

-Gondoltam hazajövök. Karácsonyig maradok. - mosolygott.

-Ez nagyszerű hír. - bólogattam, bár cseppet sem gondoltam így. Ha anya hazajön, mindig összeveszik mindenki, sír az egész család, és ajtócsapkodásokkal végződik a napunk. Igen, ez egy átlagos nap, ha anya itthon van. 

Bementem a házba, felvittem a szobámba a táskámat. Készültem lemenni kajálni, de mikor megfordultam Cameron az ajtómban állt.

-Hát te? - kérdeztem meglepetten.

-Mondd, hogy lehetsz ennyire buta, hogy 1.így állsz fizikából. Szerinted mit szólnak majd a többiek? - becsapta az ajtót, mielőtt még meghallaná valaki. - És 2., miért mentél bele, hogy nekem kelljen segítenem? - emelte fel a hangját. 

-Cameron, ne haragudj kérlek.

-De igen, haragszok.-mormogta.

-De..én.. - nem hagyta, hogy befejezzem mondatom.

-Lisa. A múltkori után nem segíthetek neked, ha nem tűnne fel, kerüllek. -sóhajtott - Erre belemész ebbe? Mondd ezt direkt csinálod?- emelte fel hangját ismét.

Nos, azt nem említettem. Múlthéten szakított velem a barátom, aki Cameron osztálytársa. Sokat sírtam. Aznap mikor szakítottunk, Cameronnak írt, hogy "Prescott húgi kipipálva". Bátyám egyből tudta, hogy fogadásból volt ez az egész. Megsajnált, vagy tudom is én. Átjött a szobámba,és megölelt. Zokogni kezdtem. Utána megcsókolt. Elutasítottam, hiszen úr isten már, ő a bátyám! Győzködtem magam, hogy csak vígasztaláskép tette, de ugyan már, melyik fiú testvér csókolja meg a húgát csak azért, mert szomorú?! Ráadásul utána egyre furcsábban viselkedett velem. Azóta kerültük egymást. Egészen a mai napig..

-Lisa.. - közelebb lépett.