Életem legrosszabb napja

49 3 0
                                    

Ben és én azalatt az egy és fél év alatt közel kerültünk egymáshoz. Nagyon közel, .... én szerettem őt teljes szívemből , és ő is szeretett engem. Én 16 voltam ő pedig pár hónappal később töltötte volna a 17-et. Ezért is pecsételtük meg a kapcsolatunkat valamivel amivel olyan közel kerültünk hogy közelebb mar nem is kerülhetünk volna. ( Az akkori énem biztosan igy mondta volna, de a mostani màr nem köntörfalazik egyszerűen csak kimondom, igen Ben és én SEX-eltünk. ) Ő már nem először csinálta , nekem viszont az volt az első. Most igy egy évvel később több tapasztalattal azt mondanám ritka béna volt. De akkor sem cserélném el semmivel azt az élményt. Boldog voltam..... úgy egy napig volt még felhőtlen a boldogságom. Aztán az én kis felhőtlen életemet hirtelen egy kibaszott nagy vihar váltotta fel.

***

Másnap, Ben éppen haza utazott a szüleihez Európába ( Franciaországba ,egyépként a nagyszüleinél élt az iskola miatt.) Előző este történtek után már nem találkoztunk csak SMS-eztünk, megírta hogy mikor szállt fel és azt is amikor a gép épségben földetért. Az utolsó üzenet amit kaptam ez volt :

Ben: Ne hiányolj nagyon , pár hét és újra ott leszek veled! Nagyon Szeretlek❤️ majd írok ha odaértem a szüleim hazához.
Akkor még szerettem a nyálas szövegeket azt a szót hogy szeretlek! És mindent szerettem ami vele kapcsolatos volt.
A válaszom ez volt:
Raven(Én): Nagyon szeretlek! Már most hiányzol. ❤️

Sohasem kapta meg az üzenetem. Sohasem ért oda a szülei hazához.
Sohasem jött vissza hozzám.

Mivel a szülei úgy gondoltàk hogy ha már úgy is lassan 17 , miért ne találna haza egyedül. A Reptéren fogott egy Taxit bemondta a címet és már indultak is . Pár percel azután hogy elküldte az üzenetet egy forgalmas úton egy nyomorék kamionos rossz sávban ment, és igy frontálisan ütközött egy taxival.

Furcsa volt hogy Ben nem jelentkezett az utolsó üzenete óta 2 óra telt el. De nem panikoltam gondoltam biztosan a szüleivel szeretne lenni. Késő délután érkezett a hívás a szüleitől ( már többször is találkoztam velük igy nem lepett meg a hívásuk.) azt hittem hogy Ben elhagyta a töltöjét ezért inkább az édesanyáéról hív. Nem igy volt . A hír hallatán a földre estem és hangos zokogásban törtem ki. Fel sem fogtam rendesen mi történt ..... kellett egy két nap míg elfogadtam és megbarátkoztam ( ha lehet igy mondani) a helyzettel. Valami eltört bennem és tudtam hogy ezt már más nem adhatja vissza.

----------------------------------------------------

Kiderültek a dolgok, valami bennem is eltört írás közben .... csak úgy jöttek a gondolatok. Ha ez velem történne mély depresszióba esnék az tuti ...... Raven helyzette nagyon rossz lesz a Kovi részekben ..... remélem eddig tetszik. Puszi❤️ Anna

LáthatatlanokDonde viven las historias. Descúbrelo ahora