;JungKook POV;
Szombat este van, és éppen tartunk haza fele az egyik koncertünkről. Fáradtak, izzadtak, és kimerültek vagyunk. Semmi másra sem vágyom jobban mint egy kiadós alvásra, és magányra. Lelkemet elborítja a szomorúság és a kétségbeesés. Bánatom oka pedig nem más mint Jimin. Ma egy kicsit össze kaptunk...elmondtam neki, hogy többet érzek iránta mint barátság...erre ő? A pofamba nevetett. Még mindig látom magam előtt megvető tekintetét, és undort szemeiben. Legszívesebben elsüllyednék...
Miért ilyen nehéz ez? Miért nem tud ő is egyszerűen szeretni?
Próbáltam felejteni gondolataimat, szóval inkább fülembe helyeztem fehér fülhallgatómat és tekintetemet kivezettem a kocsi ablakán. Eső cseppek folydogáltak az ablakon, a felülről induló cseppek csatlakoztak a lentiekhez utana pedig együtt folytak tovább... épp ahogy könnycseppeim is arcomon. Lehunytam szemeimet és megpróbáltam aludni...próbáltam felejteni gúnyos illetve megvető tekintetét, érzelmeimet, és minden fájdalmamat...próbáltam. Közel jártam végre az álvás állapotához amikor fejem hatalmas erővel csapodott a kocsi üvegének. Telefonom kirepült kezemből, fülhallgatom pedig kitépődött fülemből.
Megszűnt a külvilág, és csak sötétséget láttam, hallani pedig egyedül hangos, erőteljes sípolást hallottam. A sötétségből pedig nem találtam kiútat...
;Jimin POV;
-Jól vagy? -hallottam egy hosszadalmas csönd után anyukam aggódalommal teli hangjat a telefonomból.
Három napja már...hogy megtörtént a balesetünk...
-Anya, jól vagyok. Viszont Kook...nincs. -szipogtam
erőteljesen. -Még mindig komában van. A-anya é-én...félek. Nagyon. -szöktek könnyek szemeimbe.
-Kicsim, ne aggódj minden rendben lesz. Kook erős fiú. Csak maradj mellette, sokat fog neki jelenteni, hogyha felkel és ott talál maga mellett.
Teljes mértékben igaza van anyámnak...Kook erős fiú, viszont én összetörtem. Pont a balesetünk előtt vallott nekem szerelmet...elmondta, hogy nem szeretné, hogy meg utáljam e miatt. És azt is, hogy nehéz lesz ez. De megoldjuk. És, hogy bármit is mondok nagyon fontos maradok neki. Erre én? Belenevettem egyenessen az arcába...pedig...én is szeretem. Csak...tudom, hogy neki nem én kellek. Nem járna jól velem, és ezzel az egésszel csak óvni akartam őt... erre tessék...és ebben a legrosszabb az, hogy ezt nem tudom neki elmondani.
-Jimin, itt vagy még?
-J-ja igen.
-A többiek hogy vannak?
-Haza küldtem őket, szükségük van a pihenésre. Nagyon nehezen sikerült rászednem őket de sikerült végül...
-Neked is pihenned kéne.
-Le se tudom hunyni a szememet. Látni akarom amikor felébred.
-Kicsim most mennem kell, ne haragudj. Később beszélünk, nagyon szeretünk titeket!
-Rendben. Szeretlek...szia. -raktam le a telefont. Becsúsztattam zsebembe majd Kook ágya mellé sétáltam és leültem. Fejére emeltem kezemet és lassan beletúrtam dús hajába.
-É-én annyira sajnalom...nagyon szeretlek. -simogattam fejét. -Nagyon...kérlek maradj velem. -hajtottam fejemet karjára. -K-kérlek...
Tulajdonképpen nem az én hibám a baleset de még is úgy éreztem, hogy igen is az enyém volt. Mintha a sors így akarna büntetni...de akkor miert nem én fekszem ebben az ágynak titulált szarban?
Borzalmas érzés látni így őt...sőt belegondolni abba, hogy talán többet nem ölelhetem magamhoz, nem puszilhatom meg puha bőrét, nem érezhetem illatát ami minden egyes alkalommal megbolondit, nem mondhatom el neki, hogy mennyire de mennyire szeretem....még borzalmasabb.
