Megint egy újabb gimis történet

Augusztus 1

Augusztus 1

Szóval elköltöztünk. Új élet, új iskola, új emberek... Őszintén szólva nagyon nem vártam, de muszáj volt.. Különösképpen nagyon utálom az embereket és az ilyen változásokat. Ennek ellenére nagyon konformista vagyok. Mindent csak muszájból csinálok... Állandóan rám erőltetik a dolgokat. Csináld meg ezt, csináld meg azt, menj ide, menj oda... Elegem van ebből! Általában nem szoktam nyavalyogni, de mindenkinek eljön egyszer csak, előbb vagy utóbb, hogy betelik nála a pohár.

Apukám az ország másik felén kapott állást... Jeee, de szuper... Jaa, szerintem sem. Becsődült a cég ahol dolgozott, így apukám munkanélkülivé vált. A felszámolási eljárásuk során nem tudták kifizetni a fent maradt adókat, így a csődeljárás felemésztette a céget. R.I.P. Gondolkozott azon is, hogy létre hoz egy saját könyvelő irodát, de pénzszűkösség miatt ez nem jöhetett létre. Ez alapjáraton létrejöhetett volna, de annyira meg akarták tartania céget - mert mindenki szeretett ott dolgozni-, hogy minden dolgozó beszállt a saját vagyonával.

Eddig se nagyon akadtak barátaim, de akik voltak ők tényleg igazán mellettem álltak, akár mi történt, és most tőlük is elszakítottak egy életre. Emiatt teljesen megbántott vagyok. Ott kellett hagynom a falut, ahol felnőttem, a barátaimat, akik mindig mellettem voltak és a szeretett nagyszüleimet... Szüleim majdnem belementek abba, hogy ott maradjak a mamáméknál, s folytassam a megszokott szürke hétköznapjaimat. Hirtelen jött nekik egy isteni sugallat vagy nem tudom, de az egyik pillanatban azt mondták, hogy jó, oké maradhatsz, a másikban meg szó sem lehet róla, így végül velük kellett tartanom. Az utolsó reményszálat is elvágták, ami bennem volt. Igen, általában ilyenek a szülők. Na, mindegy is...

Ahová költöztünk ugyanúgy egy kis falu, de teljesen más, mint a régi otthonom. Dombos, völgyes, míg a másik hely, ahol éltünk az egy kopár síkság. Semmi érdekes nincs ott, csak kiszáradt fű. De komolyan?? Az kit érdekel?! Ez viszont valami lenyűgöző. Mindenhol tisztaság, sok zöld, nagyon figyelnek az itteni rendezettségre. Már most tetszik ez a hely, de ezt nem mondom el senkinek, mert a végén lerombolom az álomképet, amit rólam állítottak fel magukban. Azonban elég érdekes hiedelmeket olvastam erről a helyről. Mivel a 21. században élünk, ezért ugye ott az internet, ahol persze lecsekkoltam, hogy tulajdonképpen, hová is megyünk. Több cikkben is láttam, hogy állítólag űrlények vannak itt, akik elragadják az embereket, megeszik őket és felveszik az alakjukat. Elég creepy... Szerintem ebből semmi sem igaz. UFOK nem is léteznek! Legalább is nagyon remélem...

Eredetileg a hónap közepe-vége fele jöttünk volna csak ide a senki földjére, de holnap, azaz augusztus másodikán is van még egy felvételi. Állítólag ez egy nagyon elit, magán iskola, ahová csak olyanokat vesznek fel, akiknek feltűnő tehetségük van, ezért összetett felvételit kell-kellett, ide csinálni. Egy gond van, én semmiből nem vagyok jó... A másik probléma az, hogy aki nem kerül be az iskolába, az buszozhat egy órát csak azért, hogy bemenjen a városba és tanuljon... Ezt mondtam.. Szép hely, de körülbelül semmi nincs a közelben.

Tehát mindent bele kell adnom abba, hogy bekerüljek és a holnapi nap meghatározó lesz számomra. Ezen múlik a jövőm.

Késő délután érkeztünk meg a célponthoz. Kertes, családi ház, amit mindig is szerettünk volna. A régi házunk, csak egy lakás volt... Négy fal között éltem az életemet. Ami „igazán élvezetes" volt. Mindegy is. A lényeg, hogy most már itt vagyunk... Kerttel, magán szférával. Örülök, mert most már a természetben is fogok tudni olvasni. Már nagyon várom. Beléptünk az ajtón, körülnéztünk. Fahéj illat volt az egész épületben. Aminek egyébként nem kedvelem a bukéját, de ez egész kellemes volt. Anya mondta, hogy keressük meg a szobákat és foglaljuk le azt, amelyik nekünk tetszik. Ezzel nem volt probléma, hogy ki, melyiket kapja meg, mert mindegyik szoba nagy volt és majdnem egyforma, azonban az egyikben volt egy ablakülés. Mindig is arról álmodtam: Hogy rossz idő esetén befészkelem magamat oda, kibámulok az ablakon és közben a kezemben a kedvenc romantikus regényemmel és egy pohár forró csokoládé. Nekem az a szoba kell! Sok veszekedés árán, de végül sikerült megnyernem a bátyámat, Eriket, hogy had legyen, azaz enyém.. Hasonló álmai voltak neki is, csak persze, hogy nem egy könyvvel, hanem egy csajjal... Ki gondolta volna? DE ÉN NYERTEM... MUHAHAHA bátyus... Majd legközelebb! Ez nem a te napod, hanem az enyém! IRÁNY DARÁNY a másik szoba! Én mindenható Emo hercegnő száműzlek a szembe lévő szobába! Jó életet, kedvesem!

Behordtuk a cuccainkat, de már senkinek sem volt ereje, hogy elkezdjünk kipakolni. Majd ki lesz, ha lesz türelmem. Megmarad a szokásos káosz. Anyu gyors összedobott valamit és megvacsoráztunk. Igaz nem a megszokott frissen főzött vacsora volt, de több, mint a semmi. Ezután elmentünk fürdeni. Próbáltam minél gyorsabban lerendezni az egészet, mert holnapra szerettem volna még gyakorolni. Kiskorom óta gitározok és ez az én reményem. Egész eddig tanárhoz jártam és, ha bekerülök, akkor nem kell keresnem egy másikat, hanem ott profiktól tanulhatok... Legalább is remélem. Tesómtól sokat tanultam. Teljesen másvilág vagyunk. Ő az a mindenkit szeretünk, béke van, HippiRasta csávó. Nagyon jó haja van, imádom. Hala Rasta haj.. Ebből adódóan más stílusban zenélünk. Én meg többnyire utálok mindenkit, rockot hallgatok és elvagyok a saját kis világomban. Én általában nem látok a hajamtól. Nem egyszer fordult elő velem az, hogy neki mentem valakinek. Ehh.. Ilyen az élet. Gyakoroltam egy órát és eltértem nyugovóra. Fontos lesz a holnapi nap. Bátyámnak is ugyanúgy kell felvételiznie, mint nekem, hiszen egy iskolába írattak minket... De ő mégsem görcsöl rá annyira, mint én... Sokszor nem is értem. Bár ez lehet, hogy a nézeteink miatt van. Egyvérből származunk, de nem tudom, hogy hogyan lehetünk ennyire különböző személyiségek. Szóval mindkettőnknek sorsdöntő nap lesz!