The Guy From Last Night

I. The next day

  A reggel minden egyes napsugara az én szememet találta meg, hogy ezzel állítson be nekem egy elég borzalmas ébresztőt, de ha egyszer felkeltem, onnan már nincs visszaút – legalábbis nem másnaposan, ugyanis amint sikeresen megvakítottam magam azzal, hogy a szemhéjaim felnyíltak, a fejfájás és folyamatos hányinger érzése volt az, ami nem hagyott nyugodni.
  Túlzás lenne azt mondanom, hogy nem emlékszem semmire a tegnap estéből - annyit nem ittam, plusz legalább hazajutottam. És amennyiben nem csak álmodtam, az utóbbit nem egyedül sikerült elérnem, szóval ideje volt egy pillantást vetnem a partneremre – s ezzel a gondolattal lassan átszenvedtem magam a másik oldalamra, hogy szembe tudjak nézni a széttúrt ágyneműbe beleivódott formával, ahol egykor feküdhetett, de mostanra felszívódott. Hálás is vagyok érte, bár jó volna tudnom, kit kell legközelebb elkerülnöm, vagy éppen felkeresnem. Az biztos, hogy szőke volt, emlékszem, hogy amint kijött valahonnan a telefonját nyomkodta és a hajszíne volt az, amire felfigyeltem, meg az is érdekes, hogy rövid volt a haja. Vonzónak tartom a rövid hajú nőket, szóval nem csodálom. Biztos vagyok abban is, hogy kék szemei voltak – nem azért, mert az arca beugrana, csak úgy érzem, ezzel próbáltam bókolni.
  Reményvesztett sóhajt eresztettem el, ami az egyetlen nesz volt a lakásban. Olyan tipikus – szőke haj és kék szem, lefogadom hatalmas mellekkel, embertelen tűsarkúban és egy olyan ruhában, amiben ha nappal meglátják, beviszik magamutogatásért.
  Az égiek minden segítségéért könyörögve másztam ki az ágyból, majd vonszoltam el magam a nappaliig, ahol az eddig üres asztalon most a fejfájás-csillapító és egy pohár narancslé foglalt helyet. Most vagy úgy sikerült összehoznunk a tegnapot, hogy már ő sem volt szomjas, vagy valamiért hatalmas lelkiismeret-furdalása volt és ezzel a kis „jócselekedettel" akarja elsimítani a dolgokat.
  Ráérek ezen később aggódni, lehet csak a barátját csalta meg velem – nyeltem le egyből két pirulát, majd két másodperc várakozás után, erőt véve magamon mentem a hűtőhöz, hátha valamilyen mágia által került bele bármi, ami ehető és kihányni se fogom. De nem, erről szó sem volt, úgyhogy inkább annyiban hagytam a dolgot, s az egyik bőrborítású széken helyet foglalva iszogattam a kikészített gyümölcslevet, megpróbálván a tegnapiakat felidézni.
  Köztudott a környezetemben, mennyire nem bírom az alkoholt. Így talán a negyedik tequila után már ezer százalék, hogy táncoltam, ha jól emlékszem egy csapat egyetemista lánnyal, akik remekül szórakoztak rajtam. Kár, hogy nem tudok táncolni, úgyhogy fogalmam sincs, mit csinálhattam. Lehet közülük való volt a szőke is? Szánalmas, hogy még a nevére sem emlékszem. De csodás, hogy nem hánytam. Mindennek megvan a jó oldala.
  Újabb mély sóhaj hagyta el a számat, majd a hajamba túrtam és így könyököltem az asztalra, a fejemet megtámasztva. A hangja közel sem volt olyan nőies, mint amennyire az olyanoknak szokott, akiket felhozok, és ha jól emlékszem, volt egy bizonytalanságféle kérdése. Itt fent, mikor már majdnem volt valami. És nagyon jól csókolt, valamint neki köszönhetően most kezelhetetlenül kócos a hajam. Kinek mi a hobbija, ha neki az volt, hogy beletúrjon, akkor: hát legyen.
  Hogy nem tud beugrani? Mondjuk, mindegy is, a mai napot azt hiszem, szégyentelenül inkább csak átvészelem majd, mintsem megélem. Szóval az első dolgom lesz lehúzni az ágyneműt, mert még most is van bennem ennyi igényesség.
  Lassan vánszorogtam vissza a hálószobába, miután kiürítettem az üvegpoharat és a mosogatóba helyeztem. Legelőször a gardróbból halásztam elő az egyik alsóm, mert bár kívülről tükörnek látják az ablakokat, valahogy nem tudnám nem kényelmetlenül érezni magam a függöny elhúzása után, ha azt meztelen teszem meg. A szürke anyagot tartók, halk, nyikorgó hangot utánozva tolódtak félre a fémrúdon és eresztették be a fényt, ami a reklámokkal és filmekkel ellentétben egy átlagembert (tehát engem is) elég erősen képen tenyerelt.
  Néhány morgással kísért pislogás után abbahagytam ezt az öregemberes viselkedést, majd elkezdtem azzal foglalkozni, amivel eredetileg akartam: elsőként a szétszórt ruhákat és a tegnap este használt dolgomat intéztem el, amit szerintem jobb nem részleteznem. Lehúztam az ágyneműt és a lepedőt elnézve valamit elég jól csinálhattam, hiszen volt rajta egy árulkodó folt. Viszont akkor itt kellett volna maradnia, nem? Vagy köszönetképpen rakta ki nekem a saját gyógyszereimet? Mindenesetre, elég különleges lehetett, szóval kizárt, hogy ne akarna hasonló kapcsolatban maradni velem. Ez által vezérelve pedig a textília a parkettámon landolt és inkább bármiféle cetli vagy nyom után kezdtem kutatni, de sehol semmi, az egyetlen változás a környezetemben az volt, hogy a magazinokat lelöktük (vagy csak ő, ez még rejtély) és a helyére érkezett az óvszer csomagolása. De se egy cetli, jel, nyom, telefonszám, hieroglifa vagy bármiféle dolog, ami alapján elindulhatnék. Persze leszámítva a szőke haját és kék szemét, meg hogy a legrosszabbkor lett bizonytalan. Lehet a rengeteg 2D-s nő ijesztette el, szerte a lakásban? Nem lepődnék meg.
  Abbahagyva a kutakodást fogtam meg a lehúzott ágyneműt és dobtam bele a fürdőben található szennyes kosárba, aztán meg is nyitottam a meleg vizet és egy szó nélkül álltam be alá. Elsőként a hajamba túrtam és azt hagytam, hogy teljesen átmossa és lehunyt szemmel élveztem ki, ahogy végigfolyik az arcomon, a hátamon, s amerre többet már nem megy, apró cseppeket hagy maga után. Imádtam a hosszú zuhanyokat, meg amúgy a vizet mindenhol és minden formában. Szerettem így felfrissülni.
  Tegnap, táncolás után a pulthoz mentem, mind a négy lánynak és magamnak is kértem egyet, de mivel ők eltűntek, a mindet én ittam meg. Nem egymás után, de folyamatosan pótoltam, ha valamelyik éppen hiányzott volna a véralkoholszintemből. Aztán felkeltem, túl melegem volt, és elmentem sétálni. Rá akartam gyújtani, de elhagytam a gyújtómat. A kedvenc, fekete gyújtómat, amit a fiatalabbik nővéremtől kaptam. Félreértés ne essék, nem ezért volt a kedvencem, hanem mert hosszú ideje hűségesen működött, de erre most el is menekült – vagy éppen én taszítottam el magamtól, ami sokkal életszerűbben hangzik.
  Emlékszem, hogy józanodás céljából a betonlapokat számoltam, amiken lépkedtem, de mikor feltűnt, hogy másodszor mondom a huszonnyolcat, elölről kezdtem és tizenegyig jutottam, amikor elhaladt mellettem egy ballonkabátos vörös hajú nő. Utánanéztem, de megállapodott egy férfi mellett és csókot lehelt az ajkaira – pont olyat, amilyenhez nekem is kedvem támadt.
Emlékszem, amint egy másik szórakozóhely felé vettem az irányt, ami előtt már tömeg volt, ahogy mindenki be akart jutni és én az embereket pásztáztam, noha nem tartottam jó ötletnek odaférkőznöm, mert csak elestem volna. De nem is kellett, hamar megláttam az aranyos szőkét a tömegtől pár méterre, a telefonját idegesen nyomkodva. Emlékszem, hogy utána már engem szidott, én meg kikezdtem vele és valahogy utána már a liftben húztam magamhoz egy csókra, a lépcsőházban.
  Igen, innentől már nem teljesen tiszta minden, a következő az, ahogy leveszi a pólóját. Tetszett, hogy fitt és nem csak „nyeszlett". Nem emlékszem, milyen melltartója lett volna, vagy mérete...
Várjunk csak. Úgy rémlik, hogy hideg volt a kezem – nevetve megborzongott, én vigyorogtam azon, ahogy mosolyog. A tenyeremmel és ujjaimmal ennek ellenére tovább haladtam a felsőtestén, lentről felfelé, a mosolya pedig nem hervadt le. A mellkasa pedig inkább izmos (és gyanúsan lapos) volt, a megszokott formák helyett.
  A felismerés még az ablakomon behatoló napsugaraknál is rosszabb volt: a rémült szívverésem ütemes zaja volt az egyetlen, amit érzékelni tudtam, mialatt a már-már rituálénak számító tusolásomat lerövidítve és mindössze egy törölközőt kötve a csípőmre közelítettem meg a hálót ismét, igencsak szapora léptekkel.
  Soha nem voltam vallásos, ahogy a családom sem, de most több imát is elhadartam magamban, hogy ne legyen igaz. Kizárt, hogy egy férfival feküdtem volna le, az lehetetlen.
  Vízfoltokat hagytam magam után rövid utam során, de mikor beértem sikerült csak realizálnom, hogy ha eddig nem találtam semmit, valószínűleg most sem fogok. De... ha én lettem volna a „nő", akkor az azért feltűnt volna, nem?
  Erőtlenül ültem le a matrac szélére, két kezemmel beletúrva a nedves hajamba, aminek köszönhetően hamarosan már egy kisebb tócsa keletkezett előttem. Tanács kell, sürgősen. Honnan tudja az ember, hogy ha elveszti a... vagyis, honnan tudja az ember, ha a hátsó kijárata hirtelen multifunkcionálissá válik, tehát már nem csak kijárat lesz?
  Szinte reszketve nyúltam a mobilomért, hogy kiderüljön, fel tudok-e hívni most valakit, akitől nem kínos ilyesmit kérdeznem. Elsőre a kódot is elrontottam, a vizes ujjaimnak és zaklatottságomnak köszönhetően, de aztán újra beírtam a hatjegyű számkombinációt így a hirtelen kifehérlő képernyő egy pillanat alatt betöltött: és ott volt a névjegynél, az újonnan mentett telefonszámnál. Semmi név, kép sem volt hozzá beállítva, mégis a tudtomra adta, hogy valami igenis történt köztem és közte. Köztem, egy férfi, és közte, egy másik férfi közt. Ugyanis a fekete betűk mindent elárultak, ami arra utalt, hogy tényleg megtettük: The Guy From Last Night.