Itt az esélyem

1

Nagyjából 4 éve ismerem Kate-et és egész végig szerelmes voltam belé. Bár még most is az vagyok, de semmi haladás. Jelenleg van egy barátja, ezért csak várok az alkalomra amikor közelebb kerülhetek hozzá. Amikor még nem járt James-szel minden délután együtt mentünk haza a suliból és valamelyikőnknél töltöttük el az időt. Most már csak egyszer-kétszer megyek át hozzá, vagy ő jön át hozzám.

Most is éppen együtt sétálunk át a parkon, Kate-ékhez tartva. Nagyon sokszor sétálunk ebben a parkban, igaz nem sok a virág, de a fák gyönyörű látványt nyújtanak a fűvel és a kis ösvénnyel összhangban. Remek idő van a sétáláshoz, a szél enyhén fúj és süt a nap.  Kate selymes, szőkésbarna hajával játszadozik a szellő. Picit hátralöki, aztán pedig elengedi, majd ezt a folyamatot elölről kezdi más-más tincseket piszkálva. Azt hiszem túl sokat bámulom... 

-Mit szeretnél csinálni ha hazaértünk? - kérdezi kedvesen Kate.

-Mi lenne ha társasoznánk? Azt úgy is olyan rég csináltuk. - válaszolom.

-Jó ötlet, én benne vagyok. - mondja egy mosoly kíséretében.

Egy ideig csendben sétáltunk, amikor egy halk sóhaj hagyta el a száját. Vajon miért sóhajtozik? Bántja valami? És...miért nem mondja el nekem?

-Valami baj van?- aggódva érdeklődöm.

-Csak James-szel mostanában nem jövünk ki annyira jól.- feleli kicsit elszomorodva.

-Mit fogsz tenni? - Próbálok aggódás és szomorúság keverékét erőltetni az arcomra, de közben baromira örülök...persze nem annak hogy nincs minden rendben, hanem hogy végre nincs vele. Eléggé féltem hogy mellette a fontosságom eltörpül, meg kell hagyni elég jól mutatnak együtt.

-Azt gondoltam holnap szakítok vele. - közben komoran a távolba meredve.

-Tessék? Már nem szereted? - annyira meglepődtem. Kate nem az a fajta aki egyik percről a másikra simán elhajít valakit. Akkor ez már régóta lehet? 

- Nem is tudom... Mindig amikor odamegyek hozzá a szünetben egy haverjával beszélget és nem is szándékozik abbahagyni azt. Persze nem várom el hogy egy szóra teremjen mellettem, de ez tényleg minden egyes szünetben így volt. - csillogó zöld szemében könnyek gyűlnek. Erősen magamhoz szorítom, versenyezve fényes könnyeivel. Érzem ahogy a meleg könnycseppek benedvesítik a pólóm vállát. Pár percig állunk a park közepén, a kis ösvényen, majd megszólal. - Köszönöm Ann.