6.

518 34 0
                                    

Felébredtem, és még mindig ugyanabban a szobában voltam. Pedig reméltem, hogy csak egy álom. Megpróbáltam kiszedni a kezem a kötél szoros kötéséből, ez sikerült is. Felálltam szépen lassan, halkan majd az ajtó felé vettem az irányt. A telefonom már nem volt nálam, gondolom elvette, így hát nem tudok hívni segítséget. Pedig most igazán jól jönne. Már majdnem elkezdtem sírni, amikor megint nyílt az ajtó. Megint az a pasi jött be. Amint meglátott levágott a székre és elkezdett csókolgatni. Egyre jobban lihegett amikor is egy ismerős hang közeledett. Hirtelen megláttam Camet. Majd éreztem egy szúrást a jobb karomban, és elájultam.

CAMERON

Éppen mentem haza, mikor egy ismeretlen szám küldött egy képet. Lara volt rajta megkötözve egy széken. Kétségbe estem hogy mit is csinálhattak ott vele. Elkezdtem futni a rendőrség fele. A rendőrők egy félóra alatt lenyomozták az ismeretlent. Azonnal indultam is a rendőrökkel együtt. Amint megláttam azt a házat betörtem az ajtót, majd mindent végig kutattam, mire meglett a bezárt szoba. Rögtön bementem akármi is lesz bent. Lara még mindig a széken, és épp falja a száját egy pasi. Lara meglátott, de a pasi valamit beadott neki amitől elájult. Neki estem a pasinak, nem érdekelt, hogy ha esetleg megsebez. Csak Lara számított.

Már a találkozásunknál beleszerettem. Remélem ő is így érez irántam. Az egész lány megfogott. A szőkés haja, a kék szeme. Minden.

Már nagyban ütöttük egymást amikor a rendőrök bejöttek, és szétválasztottak minket.

-Mit képzelsz te magadról ember? Csakúgy elrabolsz lányokat és csókolgatod, vagy még mást is csinálsz velük? - mondtam idegesen

Larát bevitték a kórházba kivizsgálni. Éshogyha mindent rendben találnak akkor 2 nap és haza mehet. Én egész végig ott vártam az eredményekre. Majd a rendőrök még visszaadták Lara telefonját. Ami kijelezte, hogy 32 nem fogadott hívása volt. Végig néztem legtöbbször egy ismeretlen szám volt ( gondolom az apukája ), aztán az anyukája, és a végén még 2-ször egy Zara nevű lány. Miután szóltak, hogy be lehet menni hozzá, azonnal indultam.

-Szia! - köszöntem

-Hello!

-Hogy vagy?

-Köszi jól. - válaszolta

-Egyébként egy ismeretlen szám, anyukád, és egy Zara nevű lány hívott. Szerintem hívd őket vissza biztos aggódtak.

LARA

Amikor hívtam az ismeretlent, egy mély hang szólt bele.

-Szia Lara! Én vagyok az, az apukád. Hogy vagy? Mi itt várunk a reptéren, mikor szállsz le?

Én mindent elmondtam szép sorrendbe, majd elmondtam, hogy nem kell rám várnia nyugodtan menjen haza, mert még 2 napot a kórházban kell maradnia. Miután letette a telefont, anyukáját hívta.

Legjobb pillanat ~ C.D. ffDonde viven las historias. Descúbrelo ahora