- Sziasztok! Ő itt Sára. 2000.01.01-jén látta meg a napvilágot elsőnek. 3,20kg és 50cm volt mindössze az év első babája. - mesélte anyukám boldogan, a munkatársai élőtt előadva magát, mikor szülés után először bement a munkahelyére. Persze engem a gyereket sem hagyott otthon.
- Jajj de szép pofikája van ennek a gyönyörűségnek. Igaz drágám? Igaz? Nagyon aranyos vagy, egyelek meg. - anyám munkatársát Lettit sosem bírtam.
- Nagyon cuki, de mostmár mindenki vissza dolgozni! Nem érünk itt rá évekig! - és itt érkezett meg anyukám főnöke, aki kinőtt babaruhákat és cumisüvegeket adott anyának és nekem. Őt meglehetősen bírtam már kicsiként is. Nem véletlen, nagyon nagy arc volt a csávó, és anyáék is jóba voltak vele.
Elkezdtem a sírást, mert mostmár kezdtem unni, hogy nem velem foglalkoznak. Rögtön mindenki rám figyelt..milyen jó is kisbabának lenni. :D
- Szia Péter, köszönöm ezt a sok ajándékot! Na és veletek mi a helyzet? Hogy viselitek a picit? És Kriszta jobban van már a szülési fáradalmak után? - kérdezte anya a főnökétől.
- Persze, mi már nagyon jól vagyunk. Bár aludni elég keveset alszunk, de néha azt is sikerül egy kicsit. De látom te friss és üde vagy, mintha nem is történt volna semmi.
- Hát igen, a kávé jó barátom lett.
- Na de drága most mennem kell, mert nem fog csak úgy kenyér meg uborka teremni otthon magától, a vacsihoz.
- Nekem is úgyis mennem kell. De várj csak! Nincs kedvetek átjönni? - kérdezte anyum a szomszédban lakó főnökétől.
- Visszük a kicsit is, hogy a ti szépségetek ne unatkozzon, jó?
- Én is így gondoltam. Este 6.
- Este 6.
Nem tudom hogy ez valami köszönés féle e, de tetszett. Nem tudom mit jelenthet.
Hazafelé mi is beugrottunk a boltba, és vettünk mindenféle virslit, meg olyan piros szószt is, amit a felnőttek a virslire raknak. Ja meg vettünk innivalót is a felnőtteknek estére. Már várom nagyon.
