*este*
Kop-kop. Kop-kop. - kopogott valaki a bejárati ajtónkon.
Anyának a főnöke és családja volt az, mint később kiderült.
Mikor bejöttek, behozták a kisbabát is. Totyogtam én is valamennyire, de ő már 1,5 éves volt, és ő már a lépcsőn is felment. Picik voltunk még, de már akkor láttam, hogy a legjobb barátomnak milyen gyönyörű kék szeme van. Igen, játék közben valami legjobb barát szerűségek lettünk.
Nagyon elvoltunk a legóval (főleg, hogy nem is építettünk, hanem rágtuk a legót, és dobáltuk vele egymást), amikor belépett Péter,
apukája. Kicsit leszidott minket, de sajnos utána már nem is játszhattunk tovább, mert menniük kellett.
- Nagyon jó volt, Köszönjük! Sziasztok!
- Gyertek máskor is, Sziasztok! -mondta udvariasan anyukám is.
Az ajtó bezáródott, ők elmentek. Én meg mehettem fel "elpakolni" a szobámba. Pakolásnak nem nevezném így utólag visszatekintve.. vagyis, hogy inkább úgy mondanám, hogy apu pakolt befelé a dobozba, én pedig kifelé a dobozból. Jól eljátszogattunk ott egy kis ideig, mikor anyu kiabált, hogy menjek fürcsizni. És hát a habos víznek ki tud ellenállni? Főleg meg ha van egy tv a káddal szemben, és azon pont a Micimackó megy? (Igen, elég gazdag család voltunk.) Hát így kell egy kisgyereket rávenni, hogy 2,5 óráig fürödjön.
Amint a fürdéssel készen is voltam, elmentem lefeküdni. Anyu még mondott nekem egy esti mesét, és utána el is aludtam.
