A bal lator / The Left Rogue

The Left Rogue (magyar)

The left rogue / a bal lator

A férfinak, vagy inkább fiatalembernek, aki bejött a templomba, nem volt arca.

Pontosabban úgy behúzta a bõrdzsekije gallérja közé a fejét, hogy szinte semmi sem látszott ki belõle. Hosszú. sötét haja a hátára hullt. Bakancsban és farmerben kissé kilógott az éjféli misére igyekvõk közül. De nem nagyon figyelt rá senki, ahogy összehúzódzkodva becsusszant az egyik padsor fal felõli részére. Mikor már megtelt a templomhajó, a fiatalember lassan feljebb emelte az arcát. Komoly, érzékeny arca volt, szép vonású. Szeme kékesszürke a gyertyák halk fényében. Tükrözõdtek benne a fénypontok. Félresöpörte arcába hulló tincseit., aztán ölébe ejtett kézzel ült tovább. A zsongás elhalkult, felzendült a kórus, a szertartás elkezdõdött. Az ünneplõbe öltözött emberek felálltak-leültek a mise ritmusában, de a fiatal férfi meg sem mozdult az árnyékban. Egy-két öregasszony nézett csak rá idõnként szemrehányóan, meg egy középkorú, öltönyös férfi. De az ünnepre való tekintettel összeszorította a száját és nem szólt neki. A fiatalember észre sem vette. A mise a vége felé közeledett, sorok keltek fel az áldozáshoz, aztán közeledtek a persellyel a padsor felé. A fiatalembertõl jobbra ülõ nõ pár pénzdarabot dobott a perselybe éles csendüléssel. Sürgetõen ránézett a mellette ülõre. Az ügyetlen kezekkel összegyúrt papírpénzt markolt elõ a farzsebébõl és a perselyes felé nyújtotta. Az elvette tõle, de valamiért furának találta a tapintását, ezért a fény felé nyújtotta, hogy megnézze. A papírdarab véres volt! Ebben a pillanatban az oltár felõl döbbent kiáltozás harsant fel. Megzavarodott emvberek mutogattak fölfelé. A fiatalember kihasználva a zavart, fölpattant és kifelé nyomakodott a templomból a tömegen keresztül. Az oltár felett függõ Krisztus-szobor mindenki legnagyobb ámulatára könnyezni kezdett! A szobor vérkönnyeket sírt. Az emberek közelebb tódultak, a mise rendje felbomlott, sokan csodát kiáltoztak. A fiatalember végre kiverekedte magát a melléképületben levõ mosdóba. Leöblítette a kezét: tenyerén véres sebek nyíltak. Majd az arcát is, amin véres csíkott húzott a könny a szemébõl. Érezte lába is átázik a vértõl. Rémült kapkodással mosta és szárítgatta a sebeit, mígnem egy idõ után csökkent a vérzés. Két tenyere közé papírtörülközõt szorítva kióvakodott a templom elé. Ott lezökkent a lépcsõre, hogy egy kicsit magához térjen. Szeme alatt, két tenyerén már csak kis hegek emlékeztettek az elõbbiekre. A templomból izgatott emberek tódultak ki. - Láttad? Te is láttad? - röpködtek a hitetlenkedõ, csodálkozó megjegyzések. Aztán csend lett, majd már higgadtabb hangok hallattszottak:- Azt hiszem, vége! Vége. Elállt. Már nem könnyezik. - Egy nõ jött ki a templomból és meglátva a lépcsõn ülõ ember sziluettjét, gondolkodás nélkül némi pénzt dobott neki. A következõ, az öltönyös férfi is zsebébe nyúlt apróért, de a fiú már nem volt sehol...

Pár órával késõbb a híradósok és szenzációhajhászok kordonjában komor egyenruhások járkáltak és kérdezgették az embereket egy különösen brutális gyilkosság gyanúsítottjáról...de addigra az emberek emlékezetében megfakult a.férfi képe, talán nem is volt ott soha...és a halvány benyomást is elmosta a könnyező Krisztus szenzációja...