4) A mindentudás művészete

148 12 0
                                    



Ozirisznak az Univerzum mindenhol gyönyörűen betartott törvényeit elméletek formájában megragadni olyan volt, mint egyszerűen egy szem cseresznye után nyúlni, ha a gyümölcsfa lombjai épp elé tárták azt.

De nem csak az általánosságok mentek neki (sok előzetes megfigyelésben mintát találni, posztulálni, következtetni, tézist formálni, mindezt ráérősen, jóval a konkrét megfigyelések után). Elméjének gigászi ereje a pillanatnyi környezetének minden folyamatát szimultán tükrözte.

Ha például látta a távoli horizont felhőinek árnyalatát, valamint pontosan beazonosította, hogy milyen hangmagasságon susog a szél a fülébe, aztán figyelembe vette a közelben felkapott homokszemek által kirajzolt íveket, illetve még egy hosszú lista egyéb, látszólag jelentéktelen faktort, mégpedig mindet egyszerre, párhuzamban, akkor képes volt egyetlen holtbiztos végeredményre szűkíteni a lehetséges időjárási kimenetek körét. Azaz sosem tippelt – ha készülőben volt a homokvihar, ő akár napokkal előtte TUDTA.

Ezenkívül szinte telepatikusan "érezte", hogy például száz kilométer messziségben a hidegfront hány atmoszférás turbulenciákat képezve bújik a meleg levegő alá. Vagy, hogy pontosan hány newton-méter nyomatékkal csavarodik a falevél szára a rálandoló esőcsepp hatására. Vagy, hogy pontosan mikor merre orientálódik Kreátrix a gyűrűs gázbolygó mágneses mezejéhez képest. Meg sok egyéb rejtett részletét a szépségesen bonyolult nagyvilágnak.

Igazából nem is csupán puszta megérzései voltak – fejlett érzékszerveinek arzenálja lényegében precíziós mérőeszközök voltak, agya pedig egy masszív, organikus szuperszámítógép. És őt egyáltalán nem terhelte le ez az ezer irányból áramló információ – neki mindez olyan természetes, automatikus és könnyed volt, mint bizonyos alsóbbrendű lényeknek a mélység-látás vagy az egyensúlyérzék.

Ozirisz pszichológiai adottságai már-már átmentek a paranormálisba. Két különleges képessége volt, melyekkel spirituális magaslatokon is gyakorolhatta az észlelést, a gondolkodást és az átérzést...

Ozirisz, a mélyalvóOù les histoires vivent. Découvrez maintenant