Nyaralunk, baby! [Szalai Ádám] ✔

11. Telefonszám

A fiúk közvetlenül a megérkezésünk után gyakorolni kezdtek az egyik marseille-i pályán, így mi Katával a lelátóról figyeltük őket. A bemelegítés és az edzés is teljesen eltért attól, amit az osztrákokkal való mérkőzés előtt végeztek, mivel az izlandiak technikája egészen más. Dárdai jelenleg nagyobb hangsúlyt fektet a támadásra, mintsem a védekezésre. Bencéék felállították az akadályokat, majd minden focistával külön-külön foglalkoztak. Király és Gulácsi a kapukban várták a kivédeni való labdákat, amiket a srácok irányítottak feléjük.

A Dzsudzsák-Szalai és a Stieber-Priskin párosok lábteniszt játszottak a szabadon hagyott területen, amit hihetetlenül élveztek. Szövetségi kapitányuk fontosnak tartotta a kikapcsolódást, illetve a sokszínűséget, így a válogatottnak egyedi módszerei vannak a felkészülésre. Mint például a nézőtéri ülések közötti fogócska, ami több mint szórakoztató. Ádi és Kádár már fél órája kergetik egymást a több ezer férőhelyes stadionban, kisebb-nagyobb esésekkel. Ha pár másodpercnél tovább nézed a szerencsétlenkedésüket és őrült tempójukat, nem bírod ki nevetés nélkül.

- Nézd! A tökéletesség élő példája - sóhajtotta a mellettem ülő masszőrlány. Kénytelen voltam abba az irányba fordulni, amerre ő, pedig biztos voltam benne, hogy tudom kiről van szó.

Ádám épp Dzsudzsák Balázssal ölelkezett össze, valószínűleg megnyerték a játékot. Ezután a fiú felvette a labdát a földről, s dekázni kezdett vele. Kata áhítattal figyelte a srácot, majd végül rám emelte tekintetét.

- Akkor tulajdonképpen mi is van köztetek? - kérdezte tőlem, bármiféle kertelés nélkül.

- Semmi.

- Semmi? Jó, értem. Tehát a semmiért akar téged megvédeni minden férfitől a közeledben? - húzta fel szemöldökét és az említett felé biccentett.

Szalai vigyorogva szaladt át a pálya másik oldalára, hogy tizenegyeseket rúgjon Királynak.

Kata - annak ellenére, hogy imádja Ádámot, természetesen - nagyon jó barátnőm lett. Mivel hiányoznak az otthoni barátaim és Nagyi sincs mindig mellettem, fontos, hogy vele tudok beszélgetni és programokat szervezni. Igaz, programnak csupán azokat a félórás sétákat vagy kettesben töltött kajálásokat tekintjük, fiúk nélkül. Mert ők tényleg mindenhol ott vannak. Ennek ellenére azok a csevegések, amiket folytatunk, rengeteget jelentenek. Ilyenkor érzem azt, hogy nem csak azokkal a tesztoszteron túltengésben szenvedő férfiakkal vagyok összezárva egy légtérben és ott van ez a lány, akivel meg tudom tárgyalni a kirakatban lévő cipőket vagy azt a helyes fiút a taxiban. Ugyan egészen mások vagyunk, mégis kijövünk egymással.

- Szóval mi volt az a reggeli dolog ott az étteremben? - folytatta, s úgy tűnt, ezt nem úszom meg válasz nélkül. Már Ádám "köszönése" óta látom tekintetében a mérhetetlen kíváncsiságot, amiatt, amit tulajdonképpen én sem értek. Bordeaux-ban a történtek után körülbelül húsz percet maradtunk még, ami pakolással és rohanással - a busz irányába a teletömött csomagjainkkal - telt, ugyanis Dárdai minél előbb indulni akart. Szalaival azóta nem beszéltem. Nem mintha hagyta volna, hogy bárhol is kettesben lehessünk és tisztázzuk a dolgokat.

- Fogalmam sincs, Kata. Fogalmam sincs - mondtam, s hirtelen a vörösre lakozott körmeim tűntek a legérdekesebbnek a környezetemben. Azokat fixíroztam, próbáltam kitérni a lány tekintete elől.

Nem tudom, hogy mi történhetett, mit csinálhattam, amiért ennyire eltaszít magától. Eddig sem volt túl felhőtlen a kettőnk kapcsolata, sőt ez enyhe kifejezés. Viszont nem hittem volna, hogy ennyire kiakad. Vagy szimplán továbbra is utálja a társaságomat, és mivel Dávidot már elintézte, úgy döntött, hogy ezentúl nem kell beszélnünk többet. Kár, hogy az engem fürkésző íriszei ezt nem így gondolják.