A múlt fogságában

6.Fejezet

Istenem. Annyir fáj minden ès úgy érzem lassan tönkre megyek és semmit nem fogok érni...
Vajon valakinek fájna ha meghalnék?!
Egyre mélyebbre kerülök és már egyre kevésbé bírom...

Magamba fordultam... próbálok segíteni magamon és remélem ki tudok jönni a depresszióból...

Hettekkel késöbb sincs változás de már nem mutatom ki. Nem mutatom ki ha fáj, senki nem tudja és még csak sejteni sem sejtik min megyek keresztül. Adom a menőt, a jófejt, a kedves ès mindig jó kedvű lányt... de a felszín alatt...
Általában meghallgatok mindenkit és segíteni próbalok még a saját kis lelki világom ès problémáim mellett. Egyszerűen én vagyok az aki nem képes és nemis akar beszélni a problémáiról. Régen mindig azonnal elmondtam, mintöbb már-már sajnáltattam magam. Ez szánalmas volt és megfogadtam ezt befejezem.. Azóta senkinek nem beszélek a problémáimrol mert megoldom. Eddig túl jutottam mindenen akkor ezután is mennni fog.
Nem kell a segítség és a sok hamis szöveg. Csak magamra számíthatok és senkiben nem lehet megbízni. Az élet mindig ott döf hátba ahol nemis gondolnád...
Csak egy rossz szó, egy rossz mozdulat és rájönnek... ezt pedig nem engedhetem...