Light Up The Darkness [Wontaek ]

1.

You're my light... Jung Taekwoon fejében már órák óta egy régen írt szám sorai visszhangoztak, nem hagyva nyugtot neki. Egy új dalszövegen akart dolgozni, de az elég nehéz úgy, hogy azon  a bizonyos négy szón kívül semmi más nem jut eszébe. Mint mindennek, ennek is megvolt az oka; ezt a dalt Ravi-val írták, ketten.

A gyakorlóterem falán lévő tükrök meglehetősen fenyegetően tükrözték vissza a függönyréseken beszűrődő fényeket, így amikor az ajtón valaki kopogott, nem egy képtelen, rémisztő ötlet futott át az agyán. Összehúzta magát, bár 26 évesként tisztában volt a természetfeletti történetek valóságtartalmával, az az egyszerű lehetőség, hogy az egyik társa feje fog megjelenni az ajtónyílásban, fel sem merült benne. Ravi volt az, elmondása szerint már az egész csapat őt keresi. Taekwoon furcsán nézett rá; úgy gondolta volna, elég magától értetődő az elveszett tagokat a próbateremben keresni.  Rá nem jellemző módon ezúttal nem tartotta magában a gondolatait, rákérdezett.

-Oké, nem keres senki, csak én. Mindenki tudja, hogy nem vagy egy társas lény, ezért ha éppen találsz egyedüllétre lehetőséget, nem akarnak zavarni.

-Te azért itt vagy.-nézett rá összeráncolt szemöldökkel.

-Igen.-válaszolt egyszerűen és leült Taekwoon mellé.- Min dolgozol? Ha zavarok, azonnal elmegyek.

-Csak egy dalszövegen, de semmi sem akar eszembe jutni.- a második mondatára nem reagált, ennyiből ki lehet következtetni, hogy esze ágában sincs elküldeni.

-Tudok segíteni?- kérdezte Ravi.

-Azt mindig.

Taekwoon halványan elmosolyodott. Ha belegondolt, a maga módján mindig is tudott segíteni, még ha nem is oldott meg minden problémát, a dolgok annyival egyszerűbbnek tűntek mellette. Ezt akarta elmondani a dalszövegében is, a világért sem említette volna meg Ravi-nak, hogy igazából hozzá intézi a szavait, de a segítségét elfogadta volna; mindent annyival könnyebben fejezett ki. Milyen furcsa.-gondolta.-Pont az segít megírni a vallomást, akihez intézem.

-És, miről írnád ezt a dalt?-Taekwoon hirtelen nem tudta, mit válaszoljon.

-Nem is tudom pontosan.-tanácstalanul nézett maga elé egy pillanatig, de hamar rájött; nem számít mit mond, Ravi úgysem tudja, hogy nem egy képzeletbeli lányról van szó.-Valami olyasmire gondoltam, hogy szerelmes vagyok, illetve az éneklő, vagyis mi szerelmesek vagyunk valakibe, de ezt bizonyos korlátok miatt nem lenne szerencsés bevallani. Úgy szeretnék, illetve szeretnénk köszönetet mondani neki mindenért, amit eddig tett értünk, hogy közben nem valljuk be, hogy valójában mennyit is jelent. Csak mondogatom, mondogatjuk magunkban, hogy ne mond ki, ne mond ki... Aztán a végén úgyis kicsúszik a számon, nem lehet örökké magunkban tartani. -Taekwoon a kezébe temette az arcát. Régóta nem beszélt ennyit és félt, hogy esetleg túl egyértelmű és őszinte volt.

-És ennyi mindennel pont te nem tudsz mit kezdeni?- Ravi meglepődve nézett rá.- Korábban ennél sokkal kevesebből olyan szövegeket írtál, hogy a rajongók lefordultak a székről.

Lehet, de azok mind kitaláltak. Taekwoon nem volt rossz elképzelt dolgok leírásában, de ha a saját érzéseit, gondolatait kellett kifejeznie, a szavak sokszor cserbenhagyták. Sosem érezte elég jónak, amit írt, hiszen tudta pontosan, milyennek kéne lennie. Egyszerűbb érzésekbe is beletört már a bicskája, nem is egyszer, pont a legbonyolultabbat hogy is lett volna képes tökéletesen visszaadni? Természetesen egyik gondolatát sem mondta ki, szokásához híven kifejezőbbnek találta a válla megvonását.

-Látom ma is beszédes kedvedben vagy.- Ravi elmosolyodott.

-Talán igen.- ritka alkalom, de Taekwoon nem tudta megállni szó és mosolygás nélkül.- Már el is felejtetted, hogy mennyit részleteztem a dalszöveget?