Ezt még megkeserülöd....

1. fejezet

Talán meg kéne hallgatnom. De nem lehet. Nem akarom, hogy elküldjön abba a rendőrképző táborba. Én, Szabó Klaudia, nem engedem, hogy úgy bánjanak velem, mint egy kutyával.
Hopp, hopp, Klau, jó kutyus, menj el szépen abba a táborba!
Pff... Na persze. Menjek el egy táborba, ahol be leszek zárva több száz fiú közé, mivel az fix, hogy más lány szüleinek nem fordul meg ilyen hülye dolog a fejében. Apa a rendőrségnél dolgozik, biztos azt akarja, hogy majd egyszer a nyomdokaiba lépjek... Bár, azért őt is meg lehet érteni. Nincsen másik gyermeke, ha lenne, akkor biztos őt küldené el. A gondolatáradatomnak az ajtókopogás vetett véget.
-Nyitva!-kiáltottam bosszúsan.
Apa lépett be az ajtón.
-Szia kicsim. Beszélnünk kéne. A rendőrségnek nagyon fontos a toborzás, nem szeretném cserben hagyni a főnökömet. Nem szeretnék rád erőltetni semmit, de...
-Apa, tudom,-vágtam a szavába- még gondolkozok, jó? Igen, vonz a harcolás, a lövöldözés, meg az egyéb ilyen dolgok, de az a sok fiú...
-Ezt úgy mondod, mintha félnél tőlük, vagy legalábbis nem lettél volna még egy fiú közelében sem.
-Igenis félek! Olyan furcsa èrzésem van, ha egy fiú közelében vagyok, nem merek ránézni, inkább elfordulok.
-Ez az önbizalomhiány. Önbizalomhiányos vagy. Éppen ezért fog jót tenni neked a kiképző tábor. Önbizalmat szerezni.
-Komolyan gondolod?-mosolyodtam el.
-Teljesen komolyan. Na, mi a válaszod?