Az a bizonyos álom...

3.3K 348 223
                                    

Sziasztok!
Ha valakinek kimaradt volna a történet bemutatásának elolvasása, akkor elmondom, hogy egy álmom alapján írtam, értelmet ne sokat keressetek benne. Szereplői két híres magyar költőnk: Ady Endre és József Attila, illetve szerepel benne még a húgom és jómagam is.
A publikálás oka: Ady Endre verset kaptam próbaérettségire (aki a kedvenc költőm), ráadásul a kedvenc versemet tőle (Lédával a bálban), s úgy gondoltam, jó lenne ez alkalomból honorálni valamivel a Mesteremet.
Tisztázni szeretném, hogy eszem ágában sincs gúnyolódni egyik költővel sem, hiszen mindkettejük nagy kedvencem, csupán humorosan próbálom nektek bemutatni a kusza álmomat.
Remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok hozzá! ❤

U.I.: Akiknek dedikálom - my-last-resort és Lilixxee


Ady óvatosan lépett be a szobába. Mintha attól rettegett volna, ha belép ebbe a számára furcsa, különc világba, soha többé nem léphet ki belőle. Márpedig az egyébként önmagához képest egyszerű szoba számára egyenlő volt a tökéletes káosszal, amely egyszerre megrémítette, de fel is keltette az érdeklődését.

- Endre... légyszíves gyere beljebb, nem tudom bezárni miattad az ajtót! - szóltam rá türelmetlenül, mire "ő tökéletessége" végre megemberelte magát és beljebb sétált, maga mögött húzva a lehajtott fejű, szomorú Attilát.
Felsóhajtottam, ahogyan rá néztem. Úgy gondoltam, egyelőre nem faggatózom, megvárom, hogy leüljön. De szinte ezer százalékban biztos voltam benne, hogy megint szerelmi problémákkal küzd. Az már egy másik kérdés volt, hogy ezúttal melyik nő törte össze a szívét.

Ady leültette Attilát a kanapéra, ő maga viszont még egy kis ideig sétált a szobában. A posztereket és a képeket nézegette a falamon, miközben csak bólogatott magában. Én csak felvont szemöldökkel figyeltem mit művel, aztán feladtam és inkább leültem az ágyamra, szemben a kanapéval és próbáltam vigasztalni Attilát. Az viszont fel sem nézett a padlóról, csak szüntelenül azt bámulta miközben motyogott magában valamit, amit nem értettem.

Összeráncoltam a homlokomat.

Talán már ti is rájöhettetek, hogy Ady Endre és József Attila nem idevalósiak. Ami azt illeti, eléggé eltévesztették a századot. De hát ez egy álom, nekik ez fel sem tűnik, ahogyan az sem, hogy mindketten már régen halottak.

Azon gondolkodom, hogy mit szólnának ehhez a századhoz, ha még élnének?
József Attilának talán nagyobb szerencséje lenne mint anno? Kétlem. A mostani világ talán kegyetlenebb mint valaha.
És mi a helyzet Adyval? Több mint biztos, hogy igazi, botrányairól híres celeb lenne, de azért nem úgy, mint Miley Cyrus. Bár ki tudja...

Ady megunta a poszterek bámulgatását és végre ő is helyet foglalt Attila mellett. Egy mélyet sóhajtott, majd szembe nézett velem. Egy ideig bámultuk egymást, a fejemmel finoman a síró Attila felé böktem, hogy legalább ő próbáljon meg kezdeni vele valamit, de Endre nem vette a lapot.

- Attila, mondd el kérlek mi a baj - szólaltam fel hangosan, felkeltve végre Ady figyelmét is.

Attila szipogott egyet, majd csak annyit bökött ki:

- N... nem szeret!

Szomorúan a térdére helyeztem a kezemet.

- Melyikük volt ezúttal? - kérdeztem. - Márta? Edit? Flóra? Judit? Vagy az a másik, aki annyira tetszett neked?

- Azt is Mártának hívták - jegyezte meg Ady. - Attilának Márta-fétise van!

Erre Attila felzokogott, én pedig dühösen néztem Endrére.

Endre és Attila kalandjai a XXI. században //BefejezettWhere stories live. Discover now