"A Goracius 19 éve, a Holdújév napján bukta el a csatát a másik földrésszel szemben, ezzel elveszítve teljes területét. Azok a "szerencsés" családok akiket nem gyilkoltak meg kegyetlen módon,különböző szigetekre menekültek amikről a Harecleis nem tud egyenlőre. A megmaradt területek Min Yoongi tulajdonában állnak akit vezetőnkként kell tisztelünk.
Ennyi maradt, egy virágzó földrész lett teljesen más hatalmak tulajdona..."
A 00198. szigeten tengetem fiatalságom legszebb éveit. Másból sem áll itt egy nap mint tanulásból és munkából, ez talán elsőre még nem is tűnik annyira furcsának. Egy tökéletesen felépített rendszer részei vagyunk, gondosan ki van találva, hogy a képességeinkhez mérten melyik szigeten milyen posztot kell betőltenünk.Minden héten ellenőrzik az állapotunkat, mivel ha valaki mégis az előírttól eltérő eredményt mutatna és esetleg nem lenne kész a szervezete egy hirtelen jövő támadásra elküldik egy biztonságosabb szigetre.
De mind tudjuk, hogy azokon a helyeken nincs elég élelem és valójában az életben maradásra teljesen alkalmatlan. Így mindenki arra törekszik, hogy minél tovább maradhasson itt.
Az öltözetünk egyforma, ugyan így a frizura is és az étel is amit kapunk. Azért élünk tulajdonképpen, hogy majd egyszer harcoljunk. Bár pontosan tudjuk, hogy abban a bizonyos harcban veszteni fogunk de soha nem lenne egyikünk sem képes a megadásra.
A tanulást a szót az egyszerű értelmében kell venni: iskolába járunk. Mint régen akárki más. Történelmet tanulunk, számolunk, aztán számon kérnek minket.
A munkát viszont már nehezebb szavakba önteni. Taidusok vagyunk, vagyis jó de szeszélyes lelkek. Kevés képességgel rendelkezünk és azok is kiszámíthatatlanok. Lehetünk egy nap olyan erősek, hogy akár ezer katonával is végezhetnénk, de másnap úgy illan el mintha sosem lett volna.
"A legerősebb katonánk Kim Namjoon volt, igazán megbízható vezér és harcos. Mind abban bíztunk, hogy tudja irányítani a képességeit másokkal ellentétben. De mindenki tévedett. A Holdújév napján fegyverszünetet jelentettek be. A taidusok boldogok és megkönnyebbültek voltak. A vályog házak poros udvarán nagy kondérokban főtt az étel, kellemes illatával belepve a nyüzsgő utcákat.
Az óriási város kapu hirtelen hangos nyikorgással kinyílt és mögűle hatalmas tömegben kezdtek el bevonulni a harcosok, élükön Kim Namjoonnal. Éljeneztünk, meghajoltunk előttük. Páran a földre borulva sírtak örömükben.
A harcosok mind fehér köpenyt viseltek a birodalom vörös címerével.
Ez jelezte a tisztaságot és az erőt.
A nagy vezető bizakodó mosollyal nézett az égre. Annak hálálkodott az eddigi sikerekért, és attól is kérte a további támogatást.
Előhúzva kardját suhintott egyet. Mintha beleszelt volna a levegőbe, a vágás mentén fénylő magok zuhantak le és a földön gyönyörű virágokként nyíltak ki.
-A Goracius, holnap győzni fog!-kiáltotta magabiztosan. A város folyamatosan csak éljenzett. Kim Namjoon leugrott a lováról és újból felemelte a kardját. Éppen szóra nyitotta volna a száját mikor meghasadt az ég..."
Valójában a munkánk a képességeink felfedezése és gyakorlása. Valaki képes egy csettintéssel megállítani a szeleket majd újra hevesen megindítani őket.
Akik a vízhez értenek akár órákig bírják a tenger mélyén.
Én viszont egyetlen képességgel sem lettem megáldva, mivel az apám a Harecleisektől származó lény volt.így félig az ellenségtől születettként korcsnak tartanak és nem is szánnak időt arra, hogy megkeressék mire is lehetnék képes. De egyáltalán nem bánom, hogy így van, amúgy sem nekem való ez a túlzott rendezettség.
Így az én napirendemből ki is esik a munka. Helyette minden nap körbe járom a szigetet ezredjére is, megfigyelem milliomodik alkalommal is ugyan azokat a növényeket és az örökké kék eget nézem.
19 éve nem jött el az éjszaka.
Pár időstől mikor új szigetre vittek évekkel ezelőtt hallottam, hogy halkan arról sugdolóztak, hogy a másik földrészen minden nap eljön a sötétség. Azóta mint egyetlen létező célként, ezt tűztem ki, hogy egyszer megnézem az éjszakát.
