Délután öt óra körül épp olyan szikrázóan sütött a nap mint bármilyen más napszakban. A többiek gyakorlaton voltak, így nekem volt időm a part langyos homokján pihentetni a lustálkodástól elfáradt testem.
-Mit henyélsz már megint?-szólalt fel mellettem egy mély hang. Pontosan tudtam ki az, alázatosan felültem és földet bámulva a lábához hajolva bocsánatért esedeztem.
-Az asszonyoknak kéne segítened a pataknál-folytatta mire óvatos mosoly jelent meg a szám szélén.
-Bocsásson meg nekem. Soha többet nem fordul elő Park Jimin tábornagy-hirtelen a bokájához nyúltam.
-Mi a..?-be sem tudta fejezni a mondatát mert nagy lendülettel magam felé rántottam a lábait így nagy puffanással a homokra zuhant-Nem vagy normális Tae!-ült fel idegesen-Ha egy kőre estem volna?-csattant fel magas kis hangjával miközben megpróbált felülni.
-Akkor Hoseok-ra fogtam volna, neki úgyis elnézik-már éppen nyúlt volna egy homokban lapuló kavicsért mikor védekezően feltettem a kezeim-Szerinted van olyan négyzetcentimétere a szigetnek amit nem ismernék?-nevettem fel és lassan felálltam hozzá-Mást sem csinálok, csak ezt a nyomorult helyet járom. Amúgy sem vagyok gyilkos- nyújtottam felé mosolyogva a kezem.
Akkor még tényleg nem voltam az.-Mellesleg te miért nem vagy a kiképzésen? Elvileg most mindenki aki ért a telekinézishez a barlangba ment-mikor megfogta a kezem felhúztam majd leporoltam magam.
-Ma nem megy-mondta megrántva a vállát. Felhúztam az egyik szemöldököm és a szemébe nézve vártam a valódi magyarázatot-Jó, csak gondoltam meglátogatlak. Szomorú lehet egész nap egyedül lenni-mondta megpaskolva a hátam. Ellöktem apró kis kezét és felsóhajtottam.
- Tudom, hogy hazudsz te...- nyúltam volna felé fenyegetően de mielőtt elértem volna köddé vált egy pillanatra, majd pár méterrel arrébb bukkant fel.
-Nagyon le kéne vezetned valamivel a dühöd-erre csak még mérgesebben néztem rá úgyhogy megadta magát-Jó rendben... azt mondták, hogy ma újakat hoznak a szigetre-vallotta be csendesen. Lassan fogtam fel, hogy miért is várja úgy ezt, keserűen elmosolyodva átkaroltam a vállát.
-Azt reméled, hogy ide hozzák a bátyád?-kérdeztem rá óvatosan.
-Francokat!-röhögött fel-Azt mondják, hogy pár lány is jön-erre elakadt a szavam.
-Először is. A legrosszabb testvér vagy, és ha lenne valami képességem biztos arra használnám, hogy jól megleckéztesselek-néztem rá dühösen, eleresztve a vállát. Majd pár pillanat múlva újra megszólaltam- Egyébként... ezt biztos?-kérdeztem de Jimin nem nézett rám. Mereven bámult a hátam mögé majd felemelve a kezét a hátam mögé mutatott a víz felé.
-Most meglátjuk-suttogta.
A csónak pár perc múlva a parthoz ért és három vékony alak lépett le róla. Köpenyt viseltek amiknek a csuklyái miatt nem látszódott az arcuk. Jiminnel oda rohantunk de az őrök akik vitték őket nem engedtek minket a közelükbe. Az egyiküknek egyfolytában rázkódott a válla, gondolom sírt. Az egyik őr is észre vette ezt és azonnal egy hatalmasat suhintott a kezével aminek a szelétől a földre zuhant a törékeny test.
Undorodva néztem az őrre, pontosan emlékszem én is mennyire utáltam mikor ide kerültem. Az eséstől a csuklya lecsúszott a fejéről.
Hófehér arca hibátlan volt, viszont a szemei felduzzadtak és elvörösödtek a sírástól. Összeszorult a szívem és oda akartam lépni, hogy segítsek. De egyáltalán miért?
-Hát ez nem nő. Jobb esetben-röhögött Jimin de igazából nem is hallottam amit mond, túlságosan figyeltem a tőlünk pár méterre lévő eseményeket.
-Jeon Jungkook, a 00198. sziget törvényei megtiltják a fájdalom kimutatását. Kérem álljon fel, had haladjunk!-üvöltött rá az egyik mogorva őr.
Jeon Jungkook... a nevet ismételgettem magamban és közben az arcát fürkésztem. Miközben erőtlenül megpróbált feltápászkodni a koszos talajról összetalálkozott a tekintetünk. Csak egy pillanat volt.Barátságtalanul arrébb fordítottam a fejem. Itt nem volt szokás egymás szemébe nézni, mivel az emberi szem is érzelmeket árulhat el.
De egy másodpercre is amit láttam meg tudott érinteni, mintha megdobbant volna a szívem.
A gondolatainkat is hallják egyes katonák ha elég közel vannak.
Próbáltam kitörölni az emlékeimből a tekintetét, de nagyon nehéz volt. Valami volt abban a fiúban amit ezer éve nem láttam. Valamit kiváltott belőlem amit úgy elfelejtettem, mintha soha nem is létezett volna.
