Jiminnel a hatalmas ebédlőbe mentünk. Úgy csacsogott mellettem mint egy kiscsibe, meg volt győződve róla, hogy a három alak közül az egyik lány volt.
- Higgy nekem, megismerem milyen alakú egy nő- nézett rám büszkeségtől fénylő mosollyal mire felnevettem.
- Chim nem akarlak elszomorítani, de szerintem 12 éve nem láttunk nő nemű lényeket az állatokon kívül. Persze tudom, az ahjummák is azok, csak az mégis más- erre lelohadt a mosolya.- Tudom... de a héten álmodtam egy gyönyörűséges angyalról. A szigetnek egy ismeretlen részére kerültem és ott volt.Ne nézz őrültnek- tartott egy kicsi szünetet és újból megjelent egy apró mosoly a száján- De azt remélem, hogy ez az álom azt jelentette, hogy ő fog a szigetre jönni- keserűen elmosolyodtam és megveregettem a vállát.- Reménykedek veled.
Este a kemény matracom még kényelmetlenebbnek tűnt. Addig forgolódtam amég Jin rám nem morgott.
Végül feladtam, hogy próbálkozzak az alvással és kikeltem a vékonyka pokróc alól. Kimentem a helységből mire pár barátságtalan megjegyzést kaptam mivel a szikrázó nap besütött a szobába ezzel megzavarva mások álmát.Halkan kattant a zár mikor bezártam az ajtót. Elkezdtem a tenger fele sétálni, a nap égette most a fejem búbját. Mikor elértem a tengert belenyújtottam a kezem, langyos volt. Egy idő után nem bírtam tovább a meleget, behúzódtam egy fa árnyéka alá. A földre ültem és a törzsnek támasztottam a hátam. Pár perc múlva lehunytam a szemem és már majdnem elnyomott az álom mikor mocorgást hallottam meg magam mögül. Ezekre az esetekre már milliószor felkészítettek, az ellenségtől pár bátrabb felfedező már volt, hogy elérte a szigetet, de azokkal mindig sikerült nyomtalanul végeznie valamelyik taidusnak. Lábra pattantam és felkaptam egy nagyobb fadarabot.- Ki az?- kérdeztem kis rémülettel a hangomban.A fa vastag törzse mögül lassan bukkant elő az a fiú akit délután láttunk.- Ne...én is...- nem tudta befejezni a mondatot. Valószínűleg ő is ráébredt arra, hogy felismertem. Gyorsan meghajolt előttem- Jeon Jungkook vagyok uram, engedelmével az előbb csak megpihentem itt, még nem kaptam meg a szállást-mondta bátortalanul mire az addig szorongatott ágat ledobtam a földre.
- Egyenesedj ki Jeon Junkook- az én hangom az övé mellett szinte mogorva volt. Amég az övéből ártatlanság és bűntudat áradt, az enyém teljesen érzelemmentes volt. Megköszörültem a torkom és megvártam még lassan felemeli a fejét. Még ha Jiminnel is beszélek gyakran nem nézünk egymás szemébe, teljesen belénk nevelték a ridegséget. Próbáltam most is így tenni és az arca mellett elnézve kifejezéstelen arcot vágni, de tudtam, hogy ő rám néz és ettől megint rosszul éreztem magam.- Ne nézz rám- mondtam ki, pedig nem szerettem volna. Hangom megint csak parancsoló volt, így azonnal a földre nézett.- Elnézését kérem Kim Taehyung- mondta bánatosan mire meghűlt bennem a vér.- Honnan tudod a nevem?- most már rá néztem. Teljesen elkerekedtek a szemeim és a hangomat sem ismertem fel. Nem válaszolt, csak ugyan úgy bámulta a homokot. - Még egyszer megkérdezem. Honnan tudod a nevem Jeon Jungkook?- már kiabáltam és csak reménykedtem, hogy elég messze vagyunk, hogy ne halljanak meg. Néma csendben állt. Hihetetlen ideges lettem.A legfontosabb szabályokat felrúgva megragadtam a vállát és idegesen megráztam.- Válaszolj!- kiabáltam rémült arcába. Újra egymás szemébe néztünk.Elzsibbadtak az ujjaim amikkel őt szorítottam. - Hallottam...- mondta olyan halkan, hogy épp, hogy majdnem csak a szájáról olvastam le. Nemm akartam még jobban megijeszteni ezért lassan elengedtem.Csak most vettem észre, hogy a fehér vászon pólója és nadrágja helyenként véres volt és az arcán is egy csúnya vágás húzódott végig.Első nap mindenki így néz ki... már el is felejtettem. Nyilván mikor az egyik őr ránk szólt akkor hallhatta. Úgy emlékeztem, hogy nem mondta nevem, de nyilván csak nem hallottam meg.- A mérésen...- kezdett volna bele a magyarázkodásba mikor észrevette, hogy a véres foltokat nézem de megremegett a hangja. Nem bírtam volna tovább hallgatnia mondatát. Túlságosan megijesztett amennyire valódi volt a fájdalma.- Csend- szakítottam meg és elfordítottam az arcom- Gyere- fordultam neki háttal hirtelen.
- Hova...?- szipogott.
- Csak gyere- utasítottam.
Óvatosan lépkedtem a raktár felé. Senki nem őrizte.
Mázli.
Kinyitottam az ajtaját és a benti pállott dohos szag azonnal zavarni kezdte az orrom. Gyorsan körbepillantottam és csendben kiszóltam Jungkooknak.
- Itt várj, ne szólalj meg és ne menj sehova- mondtam komolyan és a biztonság kedvéért belenéztem mogyoróbarna szemeibe. Itt mindenkinek egyértelmű, hogy a parancsot be kell tartani. De ő ezt nem tudhatta, így csak ilyen módon láthattam, hogy bízhatok e benne.Aprót bólintott és már el is tűntem a zsúfolt helységben. Valami első segély szerű dobozt kerestem. Már nem használjuk őket mióta többeknek a gyógyítás az erőssége.
Gyorsan rá is akadtam egy poros ládikára amiből gézlapok lógtak ki és mikor megemeltem a gyógyszereket és kenőcsöket tároló üvegek megzörrentek. Gyorsan ki is jöttem, pont ott állt ahol ott hagytam.
A fejemmel intettem, hogy távolabb kell menni mert itt sok őr szokott járkálni.
Néma csendben mentünk el oda ahol délután Jiminnel találkoztam, ez volt a kedvenc helyem. A sziget egyetlen kunyhója sem látszott innen, és a tengerpart is szinte érintetlen volt.
Leültem az árnyékba és megvártam még ő is helyet foglal előttem.
Elővettem egy üveg jódot és egy tisztának tűnő rongyra löttyintve elkezdtem lefertőtleníteni az arcán éktelenkedő sebet.
- Miért hoztak ide?- kérdeztem hirtelen.
- Mi?- szeppent meg.
- Ide okkal hozzák a taidusokat. A legjobb harcosokat is ezen a szigeten képezte Min Yoongi- mikor a seb mélyebb részéhez értem felszisszent- Próbáld meg edzeni magad. Nem mutathatunk fájdalmat- eresztettem le a kezem és egy aprót sóhajtottam- Ha nagyon csíp szorítsd össze a fogad- csendben folytattam a kezelését.
- Nem tudom miért hoztak ide- mondta pár perc csend után mikor már a kötést tettem fel a sebre. Felhúztam az egyik szemöldököm és újból a sötét szempárba néztem mire elkapta a tekintetét.
- Biztos van valami képességed, itt rajtam kívül mindenkinek van. Még az asszonyoknak is- engem is meglepett az őszinteségem. Bár úgyis rájött volna idővel.
Viszont akármeddig vártam nem kérdezett semmit.
Inkább ráhagytam.
Amég a többi sebét is elláttam egy szót sem szóltunk egymáshoz.
- Ha kérdeznék, hogy ki adta a kötést, Hoseok volt. Neki mindent elnéznek- bólintott- Próbálj meg aludni, az első napnál csak a második rosszabb- mondtam őszintén. Talán ha felkészíti magát akkor könnyebb lesz mintha hirtelen érné.
Szomorúan sóhajtott egyet és újból bólintott.
Én is szomorú voltam.
