Egy perc küzdelem

~Harmadik rész - A futár ~

- Halhatatlan.

- Tessék? Mi az, hogy halhatatlan? - estem kétségbe.

- Sok mende-monda kering a Nagyúrról, miszerint az érzései miatt kitépte a saját szívét és elrejtette valahova. - remegett meg a hangja.

El sem hittem, amit Youngjae mondott. Hogy tépheti ki valaki a saját szívét? Ez kegyetlen dolog... de miért tette? Miért folyamodott ehhez a módszerhez?

- És arról nem tudsz, hogy miért tehette ezt magával?

- Egy nő miatt. Szerelmes volt, de valaki elvette tőle... ezért kitépte a szívét, hogy ne érezzen többet. Aztán megtudta, hogy a láda még létezik és a fejébe vette, hogy megszerzi a benne rejlő erőt és elpusztít mindenkit ezen a Földön.

- Értem...

Fogalmam sem volt arról, hogy hihetek-e neki, mert elég zavarodott volt, de annyira viszont észnél volt, hogy felismerjen. Tehát... ha hallgatok rá, és elhiszem, hogy nincs szíve, akkor meg sem próbálkozom azzal, hogy megölöm, így pedig elkerülöm azt, hogy magamra haragítom. De ha nem hiszek neki, akkor a következő alkalommal nekiugrok és kitépem én magam a talán nem is létező szívét.

- A szív... a szívet meg kell találnod. Meg kell találnod és el kell pusztítanod. - suttogta.

- És ha elpusztítom... meghal vele együtt ő is igaz?

- Úgy van.

- Akkor meg kell találnom, mielőtt valami baj történik. - gondolkodtam hangosan, majd hallottam, hogy nyitódik a bejárati ajtó. Egy hatalmas, hullaszagú hústorony lépkedett be rajta és egyenesen felém tartott. Áradt a bűz belőle és olyan volt, mintha nem is evilági teremtmény lenne. Mintha a pokol legmélyebb bugyraiból száműzött szerencsétlen lépkedne most előttem.
Elém ért, kinyitotta a ketrecem ajtaját, majd kivett onnan és a hátára téve elvitt onnan. Egy szót sem szóltam, még csak nem is kapálóztam a hátán, mert tudtam, hogy - hiába vagyok vámpír - egy mozdulattal le tudna teríteni engem a földre és meg tudna ölni.

A menet nem tartott pár percnél tovább, ugyanis csak egy hosszú lépcsősoron át vezetett az utunk egy hatalmas terembe. Tele volt minden farkasokkal és vámpírokkal, akik éles fogaikat villogtatva köszöntöttek bennünket. Nem tudtam hol vagyunk, ugyanis ez a hely kicsit sem hasonlított arra a barlangra, ahol először megláttam Daehyunt.
Az behemót letett a földre és előrelökött, hogy menjek be azon az ajtón, ami éppen előttem ágaskodott. Egy hatalmas fehér tölgyfa ajtó, amin belül valószínűleg ismét szembe kell néznem azzal a szörnyeteggel, akivel pár órával ezelőtt.

Az ajtó nyikorgását elnyomta a farkasok nyüszítése és üvöltése, azonban amint becsuktam magam mögött az ajtót már semmit sem hallottam a kinti zajokból. Csupán a sötétség és a csend vett körül, melynek kicsit sem örültem. Egy valamit láttam csak... egy vörösen villódzó szempárt, aki egyenesen rám mered.

- Még mindig ellen akarsz állni nekem?

- Az ellenállásom tudatlanságból fakad, így tehát nem is olyan nagy bűn.

- Értem, tehát azt próbálod elmondani, hogy még mindig nem világos neked sem a láda kiléte?

- Pontosan. - fordultam meg teljesen, így már farkasszemet tudtam nézni elrablómmal.

Gyertyák gyúltak a szobában, így már fel tudtam mérni, hogy egy kicsiny, mégis zsúfolt szobában voltunk. Minden telis-tele volt papírokkal, térképekkel és rengeteg naplóval. A látomásomban ugyanezek a naplók voltak, amit a nagyapám írt. Jung Ha Neul.

- A naplókból semmi újat nem tudtam meg, így hát kénytelen voltam elrabolni a lányt, aki talán többet tud, de mint kiderült te sem érsz többet holmi üres papírfecninél. - simított végig asztalán.

- Miért kell neked a láda? Nem vagy már így is elég erős?

- Ugyan már, picim. Ne légy ily tudatlan, nem áll jól a szép pofikádhoz. - mosolygott - az erő, melyhez hozzá szeretnék jutni, nagyban hozzájárulna a tervemhez, miszerint létrehozok egy hibridhadsereget, mely végez a drágalátos szüleiddel.

- Miért kéne végezned velük? Ők nem tettek semmi rosszat ellened. - emeltem fel a hangom, de kár volt, ugyanis Daehyun pillanatokon belül ott termett előttem és a tölgyfaajtóhoz nyomott.

- Nem tudsz még semmit, így ne szólj! - villogtak a szemei.

- Honnan tudsz te ennyi mindent a szüleimről és a ládáról? Na és a nagyapám?

- Túl kíváncsi vagy, nem gondolod?

- Csak erre válaszolj!

Arca kissé megváltozott és inkább szórakozott volt, mintsem feszült. Szorítása abbamaradt és hátat fordítva nekem odasétált az ablakához és mesélni kezdett.

- Régen, mikor még a Tanács élt és virult, a nagyapád korában... minden tökéletesnek bizonyult. Ha Neul megfelelő vezetője volt a Tanácsnak, mígnem az a vad ötlete nem támadt, hogy ártatlan emberekből képezzünk ki hibrideket és igázzuk le vele a Földet. Ez természetesen nem tetszett a Merionoknak, ugyanis ők az Istenektől kapták erejüket, így hát tudták, ha ártatlanokon használják fegyverként a képességeiket, akkor elátkozott vizekre eveznek. De a nagyapádat ez nem állította meg és az anyád vérét felhasználva kezdett el titokban embereken kísérletezni. Az egyetlen, aki túlélte mindezt Jungkook  volt... az apád. Mindezek után Ha Neul jobb keze lett, s bizalmát kihasználva lázadt fel ellene és tálalt ki a Tanácsnak. Persze nem hittek neki és meg akarták ölni, de túljárt mindenki eszén és mindenkit legyőzött. Elszedte az erőnket és összegyűjtve magába osztogatta el a fattyú szolgáinak. Végül Ha Neult a pokolra küldve élte tovább a mindennapjait és kereste meg anyádat, hogy megölje azért, amit tett vele az apja. De szerelmes lett... az a fránya szerelme mindent elrontott és így a terve, hogy a ládában rejlő erőt megszerzi nem hiúsult meg, így csak elrejtette még jobban, hogy ne  leljen rá egy lélek sem. De legalább nekem lett egy hatalmas hasznom abból a szerelemből. A láda... és te. - nézett rám, majd közelebb jött és ismételten nekinyomott az ajtónak. Magas termete szinte elnyomott engem, így a félelemkeltése sikeresebb volt, mint gondoltam.

- És, hogy kerülsz te a képbe? Azt még mindig nem mondtad el.

- Tudod a Tanács nem csak azokból a tagokból állt, akik a napot lopták a tanácsteremben és veszekedtek... hanem voltak olyanok is, akik szaladgáltak a hírekkel és levelekkel a távolabbi Merion csoportokhoz.

- És az egyik futár te voltál...

- Pontosan. - mosolyodott el.

- Én csupán azért úsztam meg ép bőrrel, mert éppen Angliában tartózkodtam, mikor Jungkookot a Legfőbbé választották. Hallottam a lázadásáról és inkább ott maradtam, amíg el nem ült a háború. Mikor megtudtam, hogy a Legfőbb befejezte a tombolást és vérmaffiát indított visszatértem ide a hegyekbe és sok küzdelem árán átvettem a hatalmat az itteni farkasok felett.

- Egy valamit azonban kihagytál a történetből.

- Meglep az információtöbbleted. - mosolyodott el. - Arról neked nem kell tudnod. Feleltem a kérdésedre, így már csak te tartozol nekem. - ült vissza a székébe.

- Meg fogom találni a szívedet és hidegvérrel fogom átdöfni. - mosolyodtam el most én is, majd elmormoltam egy varázsigét és már ott sem voltam.

Ezt még Hoseok nagybácsitól tanultam. Mivel övé a teleportálás ereje, ezért megtanított engem is néhány trükkre ugyanúgy, mint az összes többi tag. Jin is megtanított arra, hogy hogyan lehetek pár másodpercre láthatatlan. Nem tudom, hogy ezeknek a képességeknek még ekkora hasznát fogom venni.
Mivel itt még nem ismertem sok helyet, ezért a cellákhoz teleportáltam és egyből megkerestem Youngjae-t. Még mindig remegve ült a földen, de amint meglátott engem a meglepetés kiült az arcára és zavartan figyelte minden apró mozdulatomat.

- Gyere, kiviszlek innen.

- Mégis hogyan? - suttogta.

- Add a kezed!

Ahogy nyújtotta felém a kezét, máris mormolni kezdtem és már ott sem voltunk.