Echo virág (Undertale)

1. Fény (előzmény)

Vége, ennyi elvesztettem.. számomra már nincs senki és semmi ami miatt élhetnék... ha legalább lenne valami ami adna nekem egy célt, egy feladatot.. bármit.. akármit                                 

Minden fehér, nem látok semmit. Egyetlen dolog maradt csupán amit érzek, a félelem. Mindent elborít a vakító kékes-fehér fény.  Nem értem, én csak... én csak... nem... nem.. értem.. Miért történik mindez velem? Vajon most meg fogok halni? Élek én még egyáltalán? De mért is félek, mi történik velem???

~ egy nappal ezelőtt ~

Egy kicsi kék buszmegállóban ülök a város szélén. Esik az eső. Körülöttem iskolából/munkából érkező gyerekek és felnőttek állnak. Senki nem akar leülni mellém, pedig rengeteg üres hely van még mellettem. *taszítom az embereket - gondolom viccesen magamban. Várom a buszt, ami hazavinne az iskolából, mikor hirtelen arra leszek figyelmes, hogy egy osztálytársam rohan felém, arcán hatalmas mosoly szalad végig. Közli velem, hogy az osztályozóvizsgája remekül sikerült és még ma szeretné megünnepelni.De már mindenki hazament és nincs aki vele örüljön, így engem kér meg, hogy menjek el vele a kedvenc cukrászdájába ünnepelni ^.^ 

Természetesen én is örülök az örömének, így el is fogadom a meghívást. Pár perc múlva már bent is ülünk és a kedvenc sütinket majszoljuk. Beszélgetünk az iskoláról, a jövőbeli terveinkről és még sok minden másról amiről a korunkbeli diáklányok szoktak :3 Épp egy hatalmas viccpárbaj közepénél járunk mikor hirtelen megcsörren a telefonom. Ismeretlen számról hívnak, egy percig tétovázok majd úgy döntök inkább nem veszem fel. A barátnőmmel folytatjuk a kis párbajunkat amikor olyan fél perc múlva ismét megcsörren a telefonom.  Újra ugyanazt az ismeretlen számot látom. Leteszem. De mihelyt megteszem már hív is újra.

- hát ezt nem hiszem el, ki érez késztetést arra, hogy engem zaklasson!?              -mondom hangosan, mire barátnőm felkacag 

-akkor nem veszed fel? - kérdezi mosolyogva 

-na jó legyen - mondom sóhajtva

...

-na mondjad - kezdem a telefonba

-ki..kisasszszony, baj van a-a mamája - kezdi egy hang idegesen és félelemmel telve

-mi mi történt? valami baj van anyával? - kérdezem remegő hangon

-igen si..siessen, most azonnal be kell jönnie a kórházba!!

-mi történt, anya megsérült!?? - mondom ingerülten, egyre jobban remegve

-elütötte egy kamion, súlyos állapotban van! Gyorsan siessen!!

Nem tökölök tovább, lerakom a telefont. Látom a barátnőmön a rémületet és mit sem kérdezve csak annyit mond - SZALADJ!! Semmivel sem törődve kirohanok az üzletből a zuhogó esőbe és a kórház felé veszem az irányt, pontosabban fejemet vesztve szaladok mint egy őrült.A szívem hevesen ver, pulzusom az egekben és csak futok és rohanok.

..

Beérek a kórházba, az ügyeletestől gyors eligazítást kapok, és már sietek is a megadott kórterem felé. 

Mikor odaérek épp egy orvos lép ki a szobából. Meglátva engem gyorsan odajön hozzám és közli a történteket. Amilyen "nyugodtan" lehet ebben a helyzetben tájékoztat anyám állapotáról. Megtudom, hogy anyám haldokik és senki, az orvosok se tehetnek érte már semmit.

Bemegyek a kórterembe. Meglátom anyámat... eszméletlen. Karján infúzió és még rengeteg dolog van bekötve, mellette egy lélegeztetőgép és egy műszerfal ami az életjeleit mutatja.   Teljes sokkot kapok. Csak remegek és sírok az ágya mellett lekucorodva. Nem értem mi történik, miért nincs itt senki, mért nem tud senki segíteni, miért velem történik ez? Miért?- csakis ez az egy kérdés ismétlődik a fejemben folyton és folyton megállás nélkül.