Vámpír bosszú

2. rész

Két évvel később

- Itt az idő, minden kész van Doktor Úr!
- Rendben, akkor megkezdjük a lekapcsolást.
- DOKTOR ÚR! JÖJJÖN GYORSAN SŰRGŐS ESET!
- Pont időben, ne aggódj mindjárt jobb lesz.
Hajolt hozzám egy férfi és nyugtató szavakat mondott.
Mikor újra hozzám hajolt mély fájdalmat éreztem, testem kezdte végleg elhagyni az élet.

Néhány héttel később riadtan ébredtem fel. Azt hittem csak egy rossz álom volt, de sajnos nem.

Körül néztem és eredeti antik, berendezéseket láttam, elég ízlésesen volt berendezve, nagyon tetszett az ágyam az ajtó baloldalán volt az ablakok nekem szintén baloldalra estek, 2 nagy ablak volt rózsaszín mintás padlóig érő függönnyel. Az ágyammal szemben egy beépített kandalló díszítette a szobát, melynek tetején antik dísztárgyak és egy hatalmas tájkép található. A kandallóval szemben bal és jobb oldalról 2 fotel volt az ágyamnak hátat fordítva, ugyan az a szövet borította, mint a függönyt tehát elég hangulatos volt.
A kandalló szoba felől eső oldalán volt egy 3 darabból álló szekrénysor.

Kikeltem erőteljesnek éreztem magam, gyötrő fejfájással.
Magabiztos léptekkel közeledtem az ajtóhoz, amely kinyitása után a nappaliba vezetett.

Elképesztően gyönyörű és hatalmas volt. A legtöbb tárgy itt is antik volt, és gyönyörű festmények díszítették a falat. A nappali közepén egy fekete bőr ülőgarnitúra helyezkedett el szembe vele szintén egy hatalmas beépített kandalló állt, ami felett egy óriási plazma tv függeszkedett. A kandallóval szemben egy lépcsősor volt. A lépcső és az aljzat egységes hófehér gránit lapokból készült. Olyan tiszta volt, hogy lehet látni a tükörképem. A nappali közepét a plafon tette díszessé, különböző angyal festmények voltak felfestve, s a csillár, mint ha gyémántból lett volna.

Egy darabig egyedül voltam és próbáltam rájönni hol vagyok.
- Hali! A nevem Szofi.
- Szia! Tiéd ez a ház? Hol vagyok? Mi történt? Hogy kerültem ide?
- Hé! Lassabban, nagyon eleven vagy.
- Szóval?- néztem rá türelmetlen tekintettel.

Szofi kissé döbbenten nézett rám, gyönyörű nő volt. Nem lehetett több 23-nál hosszú fekete haja ragyogott az áttörő fényen. Hatalmas zafír színű szemei voltak, kb. 165 magas lehetett, hosszú zöld ruhában fekete magas sarkúban, állása magabiztos volt.

- Na, jó ezt a hangnemet most elnézem, de -jött hozzám közelebb majd a mondatát egy férfihang szakította félbe.
- Szofia!
- Nem hiszem el, épp barátkozunk, Matt!
Nem tudom, mi történhetett Szofi eltávozott a nappaliból, s Matt felé fordultam.
Matt nagyon jó képű férfi volt kb. 25 éves dús fekete hajjal és sötét zöld szemmel, 170 magas sportos testalkattal. S, az a mosoly nem csak a szemeiben lehetett elveszni.

Sejtéseim szerint testvérek lehettek Szofival.
- Ne haragudj, a húgomra sokszor szeszélyes.
Nocsak, jók a megérzéseim.
- Semmi baj.
- Matthew vagyok!
- Én...
- Tudom Szelina.
- Igen, Szelina.
- A kérdéseidre válaszolva.
- Honnan tudod a kérdéseim?
- Hallottam. – mosolygott. Szóval ez törvényesen az én házam, de lakunk benne egy páran.
   Aberystwythiben vagy, baleseted volt, én hoztalak ide.
- Milyen balesetem?
- Autó, elütöttek.
Nem tudtam szóhoz jutni.
- Gyere, körbevezetlek.
A nappaliból a lépcsőn felvezetett, ami a tetején három kis részre tagolódott. A lépcsővel szemben 5 ajtó volt, majd lehetett menni balra és jobbra.
- Válasz egy ajtót.
- Hiszen minden ajtó egyforma.
- Válasz. – mosolygott.
- Balra a második.
- Jó választás.
Bementünk egy hatalmas szoba volt nagyobb, mint a lenti, és modernebb. Bár nekem az antik is nagyon tetszett.
Csak ámultam, egy óriási francia ágy volt a szoba jobb oldalán, az ajtóval szemben egy üvegezett tér volt, teraszhoz alakítva csodálkoztam, hogy nem volt függöny.
- Hol a függöny? Nos, sötétített ablak nincs szükség függönyre.
Tessék? Még csak fel se kellett tennem a kérdést...
- Aha. – válaszoltam.
Tovább nézelődtem itt is beépített kandalló volt, amit egy hatalmas könyvespolc sor vett körbe.  A jobb oldalán egy üveg íróasztal állt, ami srégen volt fordítva az ajtó felé rajta ilyen- olyan elektronikai cucc, pl. laptop.
Az ágyam, mindkét oldalán álló lámpák voltak felette, pedig egy polc, három kis hangfal és köztük egy-egy hógömb.
- Tetszik?
- Igen.
- Örülök, ez lesz a szobád.
- Hogy mi? Az enyém? Nem!
- Mi a baj?
- Én nem maradok itt! - kezdtem pánikolni.
Matt nem szólt csak mosolygott majd hátat fordított és elindult a lépcső felé.
- Gyere. - fordult vissza felém
- Hová megyünk?
- A kertbe.
A kertbe a konyhán keresztül jutottunk el, a konyhát körül ölelték az ablakok.
Gondolom ez is sötétített üveg volt, mivel a függöny itt is hiányzott. Ez úgy, olyan furán nézett ki.
Az ablakok alatt hosszú fából készült cherry beépített konyhapult volt, a tetejét bordó márványlap borította. A padlót hozzá illő cherry csempe fedte. A konyha közepén egy hatalmas beépített asztal állt 8 székkel. Teteje fehér gránit lap volt, a konyhai fények hangulatvilágítás mintára volt elrendezve.
A kertbe két szárnyas üvegajtó vezetett.
Hatalmas kert volt zöld pázsittal, virágokkal és egy ösvénnyel, amely szegélyét tujafák díszítették, és egy hatalmas szökőkút volt az ösvény végén.
Már csak egy medence kellett volna.
Egyenesen a szökőkút felé mentünk, majd leültünk a szélére. A szökőkútba Cupido volt felfele célzó nyíllal a kezében,
- Honnan tudsz a balesetemről? Te ütöttél el?
- Nem, dehogy!
- Akkor?
- Tanuló orvos voltam, a kórházban ahol kezeltek.
- Mi történt?
- Egy Clubból jöttél ki, a sofőr a megengedettnél gyorsabban hajtott, és elütött. -Megfagyott arckifejezésemre pillantott majd folytatta.
- Korházban voltál komában.
- Meddig?
- Két évig.
Nem szóltam lesütöttem szemem. Matt folytatta.
- Az állapotod nem javult, le akartak kapcsolni a gépekről, de elhoztalak ide.
- Te mentettél meg? - néztem rá
- Nem rossz egy tanuló doktortól, igaz?
- Mi van a szüleimmel és a barátaimmal, ők tudják?
- Jól vannak. Igen tudják, ránk bíztak.
- Miért?
- Hogy biztonságban legyél, kis híján meghaltál.
- Igaz.
- Megkértek, hogy ne engedjelek el.
- Szóval bezársz ide?
- Miért nem tetszik?
- Én nem ezt mondtam, ne forgass ki.
- Jól van. Akkor, ha úgy tetszik, igen bezárlak ide.
- Had beszéljek velük.
- Oké. Itt a mobilom. Hívd őket.
- Nem tudom a számot.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Nem! Nem maradok itt!
- Jól van.
- Oké!
- Matt! Vacsora! - kiáltott Szofi.
- Gyere, menjünk.
Matt megfogta a kezem és elindultunk az ebédlőbe.
- Ez mi? Tettem fel a kérdést, amikor elém tettek valami fura és gusztustalan ételt.
- Talán nem felel meg? - válaszolt élesen Szofi.
- Ne kezd megint. – nézett mérgesen Matt.
- Akkor tartsd kordában az újoncodat!
- Jól van.
- Ez vaddisznó hús.
Válaszolta felém fordulva Szofi.
- Vaddisznó?! Én csak szárnyast és halat fogyasztok.
- Ohh... Bocsi hercegnő ezt nem tudtuk!
- Na, jól van ebből elég! Szofia egyszerűen nem ismerek rád. Mi bajod van?
- Semmi!
- Nem úgy látszik. - jegyeztem meg halkan.
- Te ebbe ne szólj bele! - üvöltött rám Szofi.
- Szelina, légy szíves menj a konyhába, ott találsz az étrendednek megfelelő táplálékot.
Miután az asztalt elhagytam, Szofi és Matt  tovább üvöltöztek, tudom csúnya dolog a hallgatózás, de érdekelt.
Hiszen 2 évig komában feküdtem, és most velük kell élnem, és senkit sem ismerek.
Nem tudtam sok mindent kivenni a veszekedésükből, de egy biztos, én vagyok a probléma okozója.
- Szerinted, ezzel lehet bármit is kezdeni?
- Igen, és ezt te is így gondoltad.
- Valóban, GONDOLTAM!
- Miért változott meg a véleményed, Szofi?
- Az most mindegy, nem ezen van a hangsúly!
- De igen, ezen van, mondd el!
- Ezt nem itt kellene megbeszélnetek! -szakította félbe az eseményeket valaki
Aztán Matt hirtelen mögöttem termet.
- Nem szép dolog a hallgatózás. - suttogta
- Tudom, ne haragudj, de úgy látom, nem vagyok ide való. Jobb lenne, ha elmennék.
- Nem, dehogy! Szó sem lehet róla. Gyere, bemutatlak valakinek.
- Tudod, mondtam, hogy egy páran még élünk a házban. Szofit már ismered, nos, ő itt Ryen.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Szólíts csak Ry-nek! – mosolygott.
Ryen szürkés-kék szeme szinte lelkemig hatolt, alig tudtam megszólalni.
Végül csak annyit mondtam köszönöm. Majd a szobám felé vettem az irányt.