Vámpír bosszú

4. rész

Kérdőn néztem rájuk.
- A tintába kevertünk egy oldatot, ami segít élni nappal, ezt nem tudják megfosztani tőlünk vagy ilyesmi. A tűztől is megvéd a tinta szer. – világosított fel Szofi.

- Eltértünk a tárgytól – hárított Matt.
- A következő lépést Szofia segít elvégezni, nekem most mennem kell. – mondta Matthew és elköszönt.

- Hová megy? - néztem bánatosan Matt után.
- Dolgozni, tudod a kórházban.
- Ja, igen.
- Kezdhetjük?
- Nem lehetne egy kis szünet?
- 15 perc. – mondta szigorúan Szofi.

Végre csináltam egy kis harapni valót, még Matt épp kilépett a házból, mikor tekintetünk össze akadt. Majd hirtelen el is tűnt. A nasimhoz csatlakozott Szofi és Ry is, vértasakkal. Hihetetlen, hogy nem hánytam el rögtön magam.

- Jaj, bocsi elfelejtettem, hogy még nem vagy vámpír. – mondta Szofi.
- Semmi baj csak nyugodtan. – fordultam el.
Azonban még többet akartam tudni a vámpírokról és kérdezősködtem.
- A vacsoráknál, hogy ettétek meg az emberi kaját?
- Nem ettük meg, hiszen mindig elmentél, és nem láttad.
- Mi lett volna, ha nem megyek el.
- Belocsoltuk volna vérrel, ami a szószos edényben volt. Igazából meg tudjuk enni az emberi ételt is csak ahhoz nagyobb gusztus kell. – mosolygott Ryen.
- Hihetetlenül felkészültek, vagytok.
- Igen, valóban. Na, folytathatjuk? – kérdezte Stofi.
- Persze.

Most egy szobába mentünk ahol, színész  kellékek voltak ameddig a szem ellátott. Ruhák, cipők, parókák hol régi, hol új. Fogalmam se volt hová tegyem ezt.

- Ez itt valóban egy színházi öltöző. Nem tudjuk mi lesz a te képességed. Nekem az alakváltás. Feltételezem, hogy neked nem, hiszen mindenkinek más van.  Ám tudnod kell a kilétedet fedni. Hogyan? Mindjárt megmutatom. – mosolygott Szofi.
- Szóval, ha idegennel találkozol, feltétlenül viselj álruhát. Ez elengedhetetlen, nem muszáj teljes stílust váltanod elég egy paróka meg egy kontakt lencse, sose jelenj meg ugyan abban a „jelmezben” más körülményeknél.
- Nem adhatom önmagam? – szomorodtam el.
- Nézd, teljesen más ember leszel, más érzésekkel, új élettel. Néha kell a változás neked sajnos ez jutott, tudom, hogy nehéz, de muszáj. – mondta Ry.
- Igen igazad van!

Rengeteg jelmezt felpróbáltam különböző kombinációval, mindegyik nagyon tetszett.
Az idő egyre jobban telt. Elfáradtam és felvonultam, a szobámban a Matthew által adott képeim nézegettem.

Sok képet találtam, amin idegen emberek voltak, egyszerűen ki estek a fejemből. Félre tettem, és tovább nézegettem. Olyan képekre lettem figyelmes, amelyeket szinte lesi fotós készített. Pl. a suliba ment kocsival vagy a hip-hop óráimon.
Ezeket nem anyáék készítették, de akkor ki?

18:00 vacsi idő már biztos Matt is haza érkezett.
Feldúltam rohantam az ebédlőbe egy szál törülközőben majd Matthew elé dobtam a fényképeket egyenesen az üres tányérjába.
- Meg magyaráznád? – rettenetesen ideges voltam.
Matt a válasz helyett végig nézett rajtam Szofi tátott szájjal nézte a jelenetet.
Ettől még jobban ideges lettem.
- Válaszolnál végre? – dühöngtem.

De semmi választ nem kaptam csak nézett mélyen a szemembe. Legszívesebben pofán csaptam volna.
E helyett hátat fordítottam és felrohantam a szobámba. Épp becsaptam az ajtót, Matt már az ablaknál ált.
- Mi a….
- Tudom, hogy mérges vagy, de…
- Folyamatosan hazudsz! Miért nem lehet mindent elmondani! Komolyan ezt élvezed?
- Nem, dehogy figyelj, kérlek hallgass meg.
- Nem! Hagyj békén, nem érdekelnek a hazugságaid, nem vagyok rád kíváncsi. Menj el!

Majd kinyitottam az ajtót, hogy ki menjen végre. Csalódtam benne azt hittem végre minden tiszta, de nem. Ryen jól mondta senkiben, sem bízhatok.
Másnap reggel elhatároztam, hogy kimozdulok a házból. Szükségem volt az egyedül létre.
Tehát elhatározásom szerint, elindultam, felfedezőútra.

Kiléptem az ajtón és egy csodálatos táj tárult elém. Nem láttam még ehhez foghatót, legalább is nem emlékszem rá.
Imádtam, a hajnalt, a tájat, a művészetet és az életet. A ház a tengerparton volt, és úgy nézett ki, mint egy kastély. A külseje a belsejéhez képest 11. századi lehetet.

Innen be lehetett látni az egész várost, mivel még hajnal volt gyönyörű volt a világítás. Még soha sem láttam tengert most azt is láthattam, ahogy a fények megcsillannak, nem hiszem el, hogy ezt eddig nem mutatták meg nekem.

Lesétáltam egészen az Ír-tenger partjára visszanéztem, és láttam a meseszép tájat a meseszép kastélyunkkal. Az aberystwythi házak is közel voltak a tengerhez alig pár méter volt köztük. Csodálatos napkeltében lehetett részem, amiben még sosem. A part szélén ültem, a lábam a tenger simogatta, felemelő érzés volt.

Majd valaki megfogta a vállam és így szólt:
- Csodaszép, nem igaz?
Erőteljes férfihang volt, gyorsan felpattantam.
- Igen valóban.
- Nem láttalak még erre, új vagy?
- Mondhatjuk.
- Ó milyen bunkó vagyok be sem mutatkoztam a nevem…
- Glenn! – kiáltott egy ismerős hang.
- Igen, Glenn vagyok. – vigyorgott.
- Hagyd békén! – szólt újra az ismerős hang, aki nem más volt, mint Matthew.
- Nem Matt, te hagyj békén. – indultam felé mérgesen.
- Helló, Matthew! Rég láttalak.
Matt köszönés helyett ellökte tőlem Glennt, majd a karomnál fogva magához rántott.

- Mit művelsz?! Engedj el! – üvöltöttem.
- Miért jöttél ide? Tudod, hogy megijesztettél? – mondta idegesen.
- Miattad és most engedj el!
Glenn egyenesen kitépett Matthew karjai közül, kicsit meg lepett, de végre kiszabadultam.
- Mit nem értesz azon, hogy hagyd békén?
Glenn csak nevetett látva Matt feldúltságát. Majd visszavágott neki.
- És te mit nem értesz azon, hogy hagyd békén? Mit csináltál vele? Csak nem…?
- NEM! – mondta határozottan Matthew.
Glenn szorosan fogott magához és viccelődni kezdett.
- Látod milyen ideges? – mondta miközben a szemembe nézett.
- Cuki. – mosolyogtam rajta.
- Elég volt! Szelina…
- Hé! Nem egy tárgy vagyok, akit csak úgy dobálhattok.
- Igaza van! – szólt közbe Ryen.