mikrobiális cellulóz darabkáim

#4 Utolsó füstgomoly

Szerettem volna így tenni,
Még egy utolsó pillanatra létezni,
Kifújni egy utolsó leheletet vagy füstcsóvát,
Fogalmam sincs mikor is gyújtottam rá.

Emberbőrű démonok kísértenek,
A legjobbat akarják, de nem értenek,
Ez nem így megy, ez az örökös klisé,
Lassan távolodik és gyorsan múlik a lét.

Unom már az örökös csendet,
Hogy annyian ordítják, rendet! rendet!
Mintha egy teremben lennénk, pedig nem,
Szabadon úszó gondolat vagyok az erkélyen.