Örökkévalóság

Minden út egy lépéssel kezdődik

Máris reggel van? A nap mindjárt kiégeti a szemem. A fejem zúg, zakatol. Hol van az adagom? Nem bírom ezt a fejfájást. KELL AZ ADAGOM! Nem bírom nélküle, hisz akármit teszek, csak ez jár a fejemben. Kell a szín a szürke életembe. Néha elgondolkozom, halál vagy élet? A halál megváltás lenne számomra. Itt szenvedni ebben a mocskos világban, azon törni a fejem, hogy kerültem ebbe a körforgásba, borzalmas. Csak a drog tart életben. Sokszor érzem, minden körülöttem lévő ember a halálomat kívánja. De én szeretem őket, és elképzelni sem tudják mekkora kín látni, hogy sajnálkoznak rajtam. Pedig ők tartanak életben. Apa, anya, Tom, Hannah... A banda már nem érdekel. Annak befellegzett. Ennyi volt a nagy hírnév, amelyről álmodoztunk. Pedig csak most kezdhetnénk szárnyalni, de miattam elromlik minden. Romlott vagyok. Egy romlott világ szülötte. Az együttes sikere egyre nagyobb, mégis képbe jövök én. Én, a ketaminfüggő lelki roncs, akit megfolyt a saját kínja. Minden rossz, minden negatív egy testben. Senki nem ért meg, hisz nem tudom kifejteni a gondolataim. Egy labirintusba kerültem, melyből - akármennyi segítséggel is - nem tudok kijutni. Ahányszor próbálom abbahagyni, annyiszor érkezik a hiány. Egyre erősebb hullámokban. Anya mondta, hogy menjek elvonóra, de elég megalázó a saját szüleid szájából hallani, hogy nem hisznek a saját erődben, sőt lassan benned sem. Akármennyire próbálnak segíteni, nekem eljött a vég. Van akinek gyors, van akinek lassú a leépülés. Én a legnagyobb szenvedésben részesültem. Néha felcsillan a remény, látom a kiutat, de egyszerűen egy hang a rossz irányba csal. Újabb zsákutca, ahol megfordulni is kockázattal jár. És minden nap érzem, apám a poklot látja bennem. Egy lázadó kisgyermek vagyok csak, aki rossz útra tévedt.

Már hosszú percek teltek el azóta, amióta felébredtem. Csak bámulom a plafont. Érzem, ahogy lüktet a fejem, de nem merek a fiókhoz nyúlni. Nem akarok újabb csalódást okozni. Meg akarok változni. Ha beledöglök is. Innen két kiút van: a halál vagy a szebb élet. Egyik irányba sem vesztek semmit.

Lassan felkelek, a szekrénynek támaszkodva talpra állok. Szédülök. Tényleg kéne az az adag, de most próbálom elfojtani az egyre fokozódó vágyat. Meg kell mutatnom ki is vagyok. Különben anyáék soha nem fogják megérteni. Lassú léptekkel az ajtóhoz közeledem. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és igyekszem egy helyben maradni, nem elesni. Kinyitom a szemem és a kilincshez nyúlok. A szemembe rengeteg fény kerül hirtelen. Basszus, kisül a retinám. Még jobban fáj a fejem. Nem fogom sokáig bírni. Egy biztos: el kell kezdenem javulni. Lépésről lépésre. Belépek a konyhába, és hangosan köszönök.

-Jó reggelt!

-Neked is szép reggelt! - mondja anya, de érzem a hangjában a csalódottságot. Tudja... Tudja, hogy tegnap sem bírtam. Francba.

-Már tényleg elvonóra kell menned. Oli, figyelj, itthon rossz hatással vagy Tomra. Kérlek, költözz el! - üvölti apa. Semmi érzelem nem hallatszik a hangjában. Bennem csak üresség. Egy hang üvölt a fejemben: "Nem én akartam". De már nem tudom megváltoztatni. Látom anyán, hogy nem mer rám nézni, de ugyanakkor érzem, hogy szomorú. Végtelenül szomorú és csalódott, hogy egy ilyen fia van. Nekem is a szívembe hasít a rettentő bűntudat. Baszki. Mekkora egy idióta vagyok. Sírni van kedvem. Vagy bemenni a szobámba és magamhoz venni a... NEM! Ebből elég! A kurva életbe, hogy nem tudom fegyelmezni magam. Nem láthatják anyáék, hogy mennyire megtörtem saját magamon. De a tüdőmben nem érzek levegőt. A szemeim nedvesek. Vágyom az árnyak és illúziók halk beszédére. De nem szabad.

-Akkor azt hiszem, elköltözöm - jelentem ki, de abban a pillanatban meg is bánom, hogy így kezdtem a mondandóm, mert anya hirtelen sírásban tör ki - Az elvonó után.

Erre apa is felkapja a fejét, anya pedig már csak halkan szipog. Nekem hatalmas kő esik le a szívemről. Apa arcvonásai megenyhülnek, anya arcán halvány mosoly jelenik meg.

-Higgyétek el! Változni akarok. Senki nem akar hallani. Nem akarom, hogy az emberek így nézzenek rám! Értitek? - ordítozom, és hirtelen sírásban török ki. Anya lassan a vállamra borul, majd szorosan megölel. Érzem, hogy hosszú idő óta először érzi, hogy józanul gondolkodom. Tiszta a fejem. Erős az elhatározás. Remélem, ez nem fog lelohadni. Mindenesetre kezdenem kell valamit magammal.

MEG FOGOM CSINÁLNI!